Manchester United: Rooney nem lesz a „vörös ördögök” kapitánya - Ferguson

Vágólapra másolva!
2009.11.21. 08:57
Címkék
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere elmondta, Wayne Rooneynak, a „vörös ördögök” csatárának még egy ideig várnia kell arra, hogy viselhesse a csapatkapitányi karszalagot.

A skót menedzser annak apropóján beszélt erről, hogy a múlt héten Rooney volt az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a Brazília elleni felkészülési mérkőzésen.

„Sohasem szerettem csatárokat kinevezni csapatkapitánynak" – idézi Fergusont a Press Association.

„Wayne-nek sok olyan tulajdonsága van, amely alkalmassá teszi őt a csapatkapitányi poszt betöltésére. Elszánt, határozott, sikerre éhes, és mindig jól akar szerepelni. De egyelőre nem gondolok rá, mint lehetséges kapitányra, mivel túl fiatal, és én szívesebben adom rutinosabb játékosoknak, illetve védőknek és középpályásoknak a karszalagot" – jelentette ki Ferguson, aki azt is elmondta, annak idején a szintén támadó Eric Cantonában minden megvolt, hogy nagyszerűen töltse be ezt a fontos pozíciót.

A 24 éves Rooney egyébként kétszer már volt a Manchester United csapatkapitánya, igaz, Bajnokok Ligája-mérkőzéseken, nem pedig angol bajnoki összecsapásokon.

Legfrissebb hírek

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
12 perce

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
20 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik