„A legjobb meccset a legjobb formában lévő bírónak kell vezetnie”

Vágólapra másolva!
2007.10.30. 17:44
Bár az egykori kiváló játékvezető, Graham Poll hibás döntésnek tartja, hogy egymás után két Arsenal-meccset is Howard Webb vezet, a Premier League-ben nem találnak kivetnivalót a játékvezetői küldésben. A liga úgy tartja, hogy a legnagyobb rangadót a legjobb formában lévő bíró dirigálja.
Howard Webb újra találkozhat az Arsenallal
Reuters
Howard Webb újra találkozhat az Arsenallal
Howard Webb újra találkozhat az Arsenallal
Reuters
Howard Webb újra találkozhat az Arsenallal

Vasárnap a Liverpool – Arsenal bajnoki rangadót a Howard Webb, Darren Cann, Philip Sharp, Alan Wiley négyes dirigálta, és közben elkészítették a következő forduló küldését is.

A hétvége legnagyobb érdeklődésre számot tartó meccse az Arsenal – Manchester United lesz, és csodák csodájára ezt az összecsapást is a már fent említett kvartett kapta.

Az angol bajnokságban eddig ügyeltek arra, hogy havonta legfeljebb egyszer működhessenek közre a játékvezetők egy csapat meccsén, de ezt a szabályt a jelek szerint most talonba teszik.

„A játékvezetőket a formájuk szerint válogatják ki.” – nyilatkozta a Premier League szóvivője. – „A legjobb meccset a legjobb formában lévő bírónak kell vezetnie, és ez jelenleg Howard Webb.”

A rotherhami illetőségű játékvezető az elmúlt időszakban egyre komolyabb meccseket kap, ő vezette a Németország – Csehország Eb-selejtezőt is, és nagy eséllyel pályázik arra, hogy jövőre ő képviselje az angol játékvezetői kart az Európa-bajnokságban.

Graham Poll, az egykori kiváló játékvezető azonban élesen bírálta azt a döntést, hogy Webb újra Arsenal-meccset vezessen.
„Ilyet még nem volt a Premier League-ben, hogy egy játékvezető két egymást követő héten ugyanannak a csapatnak vezessen (Poll itt téved, ugyanis Uryah Rennie 1998 őszén a Newcastle gárdájának két egymást követő meccsét vezette – a szerk.).”

„Ezzel a küldéssel nagy nyomást helyeznek a kiváló játékvezetőre – teljesen feleslegesen.”

Angliában úgy vélik, hogy a mérkőzés előtt lesz még egy játékvezető-csere, és valószínűleg az eredetileg a Wigan – Chelsea meccsre delegált Steve Bennett fogja dirigálni a rangadót.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik