Bekeményít az angol szövetség

2006.10.03. 11:30
Címkék
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) eltiltja vagy licencbevonással bünteti azokat az ügynököket, akik nem hajlandók együttműködni a Lord Stevens által vezetett vizsgáló bizottsággal a vesztegetési botrányként elhíresült, de egyelőre ingatag lábakon álló ügyben. A fegyelmi testület vezetője szerint akár az is szóba jöhet, hogy ellenőrzik a játékosközvetítők banki számláit, hogy ezzel is "elősegítsék" a kooperációt.
Harry Redknapp (középen) bajba kerülhet
Harry Redknapp (középen) bajba kerülhet
Harry Redknapp (középen) bajba kerülhet
Harry Redknapp (középen) bajba kerülhet

Lord Stevens azt állítja, hogy 150 ügynökből csak 65 mondott igent a felszólításra, ezért kell bekeményíteni. A Scotland Yard korábbi főnyomozója 2004-től idén január 31-ig 25 egyesület 362 ügyletét vizsgálta meg, de a botrányban igazán érintett klubokat és személyeket csak a nyomozás lezárása után nevezi meg.

A botrányt vizsgáló testület vezetője szerint 8 klub 39 átigazolási ügye kapcsán merült fel törvénysértés gyanúja. A részletek kiderítése a következő két hónap feladata lesz. A közszolgálati BBC úgy tudja, hogy az esetek felében brit, míg a többi kontraktusnál külföldi labdarúgó ügye vált gyanússá.

Ha bármelyik kontraktus esetében kiderül, hogy valóban történt megvesztegetés, akkor Lord Stevens értesíti az FA-t, a Premier League-et működtető szövetséget és szükség esetén a rendőrséget.

„Mindent tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy kiderítsük az igazságot. Ezt megígérem. A sportág alapvető érdeke, hogy megelőzhessük ezeket a kétes ügyleteket, s visszaadjuk a közvélemény bizalmát” – jelentette ki Lord Stevens.

A BBC televíziós csatorna szeptember közepén vetített műsorában rejtett kamerás felvételeket mutatott be, ezek számos visszaélésre mutattak rá. Az ismert edzők közül Sam Allardyce (Bolton Wanderers) és Harry Redknapp neve merült fel nyilvánosan, de természetesen mindketten hevesen tagadták érintettségüket.
Legfrissebb hírek

A 18. vb-jéről tudósít a rekorder argentin újságíró

Foci vb 2026
19 perce

Haaland ötödik vb-góljával Norvégia kiejtette Elefántcsontpartot, jöhetnek a brazilok

Foci vb 2026
36 perce

Itt a vége, Norvégia jutott tovább a legjobb 16 közé!

Foci vb 2026
36 perce

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
40 perce

Dupla Tízes: rekordok, sztorik, sztárok világbajnoksága – de mennyire élvezhető?

Foci vb 2026
1 órája

Meccs közben is bőszen eveznek a norvég szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
1 órája

Nem hagyták aludni az ecuadoriakat a mexikói drukkerek – a szövetség feljelentést tett

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik