Anglia: BBC–FA találkozó hétfőn a kenőpénzbotrányban

2006.09.22. 22:11
Címkék
A BBC brit közszolgálati médium képviselői a jövő héten találkoznak az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) illetékeseivel, hogy a héten kipattant "kenőpénz-botrányról" tárgyaljanak egymással. Ismeretes, a BBC a Panorama című műsorában azt állította: az angol élvonal 18 korábbi és jelenlegi menedzsere fogadott el kenőpénzt különböző ál-játékosügynököktől és közvetítőktől.
Sam Allardyce
Sam Allardyce
Sam Allardyce
Sam Allardyce
„Tárgyaltunk a futballszövetséggel, és megállapodtunk abban, hogy hétfőn találkozunk egymással” – közölte a BBC szóvivője.

A gyanúsítások középpontjában Sam Allardyce, a Bolton Wanderers vezetőedzője és a fia, Craig áll, de Harry Redknappről, a Portsmouth menedzseréről is azt állította a BBC, hogy illegális pénzeket fogadott el.

Allardyce a saját érintettségéről azt mondta: szomorú, hogy hazugságokat terjesztenek róla.

„Azok a személyek, akik a műsorban feltűntek, és a vádakkal illettek, az ügyvédeim előtt már kijelentették, hogy hazudtak a BBC-nek” – fogalmazott a szakember.

„Azért hazudtak, mert a BBC tényfeltáró riporere milliókat ajánlott fel nekik” – tette hozzá.

„Feltett szándékom, hogy tisztázom a nevem, és felkértem az ügyvédeimet, hogy mondják meg, milyen lépéseket tehetek.”

Az angol futballszövetség vizsgálata kiterjed a Chelsea utánpótlás-igazgatójára, Frank Arnesenre, a Liverpoolra és a Newcastle-re, miután Arnesen és a említett két klub is szép summát ajánlott a Middlesbrough fiatal tehetségének arra az esetre, ha elhagyja a klubját, és hozzájuk igazol.

A BBC-től az FA azt várja, hogy bocsássa rendelkezésre az esetleges további bizonyítékait.
Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
48 perce

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
50 perce

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador – viharszünet

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
1 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
2 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik