Anglia: a Chelsea eladta Moszkvába Alekszej Szmertyint

2006.03.15. 17:09
Címkék
Az angol Chelsea futballklub megegyezett az orosz Dinamo Moszkvával arról, hogy a londoniak szolgálatában álló Alekszej Szmertyin (képünkön) Oroszországba igazol.

A Premiership bajnoka egymillió angol fontot kap majd az orosz válogatott játékosért, akit erre a szezonra kölcsönadott a Charltonnak. Az üzletbe éppen ezért a Charltont is be kellett vonni, hiszen a fővárosi kiscsapatnak is le kellett mondania Szmertyin szolgálatairól.

A 30 esztendős szélső – akinek egy év múlva járt volna le a szerződése a Chelsea-vel, és kilenc hét múlva a Charltonnal – három évre írt alá a Dinamo Moszkvához. Szeretett volna már március 13-án pályára lépni új együttesében, azonban a kluboknak nem sikerült addig megegyezniük.

Ennek ellenére Szmertyin éppen a legjobbkor érkezik meg a Dinamóhoz, hiszen az orosz bajnoki szezon ezen a hétvégén kezdődik.

Szmertyin 2003 nyarán igazolt a Bordeaux-ból a Chelsea-hez 3,45 millió fontért, de aztán rögtön egész évre kölcsönadták a Portsmouthnak. A legutóbbi idényben 19 mérkőzésen volt kezdő José Mourinho együttesében, hatszor csereként lépett pályára, de mindössze egy gólt szerzett – a Bajnokok Ligájában, a Porto ellen.
Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
42 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
44 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
58 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik