Anglia: szombaton temetik George Bestet

Vágólapra másolva!
2005.11.28. 10:49
Címkék
Szombaton lesz a múlt pénteken, 59 esztendős korában elhunyt angol futbal-llegenda, George Best temetése.

Az egykori kiválóságot az északír parlament épületében ravatalozzák fel, ahol a szurkolók is leróhatják majd kegyeletüket.

Bestet az északír főváros azon temetőjében helyezik majd örök nyugalomra, ahol édesanyja is fekszik.

Várhatóan az 1968-as Bajnokcsapatok Európa Kupája-győztes Manchester United tagjai, Best egykori csapattársai, illetve a klub jelenlegi prominensei is jelen lesznek a szertartásokon.

Az 1968-as esztendő Aranylabdásáért vasárnap imát mondtak az észak-írországi templomokban, és a bajnoki mérkőzések egyperces gyászszünettel kezdődtek.
Legfrissebb hírek

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
24 perce

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
45 perce

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
1 órája

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
8 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
8 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik