NFL: mi lesz veled, Patriots? Újabb sztár lépett ki szerződéséből

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.28. 15:16
null
Dont’a Hightowernek óriási szerepe van a Falcons elleni legendás fordításban (Fotó: AFP)
Nem indul jól a Tom Brady utáni éra New Englandben, a Patriots játékosai közül már hatan jelezték, hogy nem játszanak a 2020-as idényben.

 

Mint ismert, a 2000-ben draftolt irányító idén már Tampa Bayben próbál szerencsét, ahová követte az előző évet kiülő Rob Gronkowski is.

A csapat emellett elveszítette még két kezdő linebackerjét, Jamie Collinst és Kyle Van Noyt (plusz innen még Elandon Robertset is), védőfalemberét, Danny Sheltont és söprögetőjét, Duron Harmont is.

Ha mindez nem lenne elég, a koronavírus-járvány miatt elővigyázatosságból már öten is jelezték, hogy ebben az idényben ők kilépnek a szerződésükből, és bár Najee Toran elvesztése nem nagy érvágás, a futó Brandon Bolden is inkább csak a speciális csapatrész miatt fontos, a fullback Danny Vitale posztja pedig messze nem kiemelkedő, Marcus Cannon kiválása a támadófal jobb széléről már masszív hiányt jelenthet.

Még nagyobb baj, hogy a már amúgy is kiürített linebackersor vezére, Dont'a Hightower is úgy döntött, jobb neki idén a békesség, így a kezdő hármas kiesett innen.

Sőt, délutánra Patrick Chung, a kezdő safety is kilépett a szerződéséből.

Az idény a tervek szerint helyi idő szerint szeptember 10-én rajtolna el, az előszezont már teljesen eltörölték.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2020. szeptember 11., 2.20 Kansas City Chiefs–Houston Texans
2020. szeptember 13., 19.00 Atlanta Falcons–Seattle Seahawks
2020. szeptember 13., 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns
2020. szeptember 13., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets
2020. szeptember 13., 19.00 Carolina Panthers–Las Vegas Raiders
2020. szeptember 13., 19.00 Detroit Lions–Chicago Bears
2020. szeptember 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
2020. szeptember 13., 19.00 Minnesota Vikings–Green Bay Packers
2020. szeptember 13., 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins
2020. szeptember 13., 19.00 Washington Redskins–Philadelphia Eagles
2020. szeptember 13., 22.05 Cincinnati Bengals–Los Angeles Chargers
2020. szeptember 13., 22.25 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers
2020. szeptember 13., 22.25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals
2020. szeptember 14., 2.20 Los Angeles Rams–Dallas Cowboys
2020. szeptember 15., 1.15 New York Giants–Pittsburgh Steelers
2020. szeptember 15., 4.10 Denver Broncos–Tennessee Titans
A TELJES MENETREND ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik