Kiütéssel nyert Philadelphiában a Nets

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2022.03.11. 08:07
null
Kiütéssel nyert Philadelphiában a Nets (Fotó: Getty Images)
Kyrie Irvingék lejátszották a pályáról James Hardenéket, míg a Warriors visszavágott a Nuggetsnek Denverben az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

 

Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets 100–129

Nem volt kérdés. A két csapat nemrég meghúzott nagy cseréje és a rivalizálás miatt paprikás hangulatra és presztízsharcra számíthattunk, de mint kiderült, erre csak a Brooklyn állt készen. A vendégek az első perctől kezdve más fordulatszámon pörögtek, sokkal agresszívebben mozogtak, betörtek, ütköztek, rohantak és védekezésben is óriási energiákat fejtettek ki, ami tőlük általában nem megszokott jelenség. Elöl gyorsan, határozottan és tudatosan keresték a lehetőségeket, a feltüzelt állapot pedig a jó dobóformát is hozta magával, így már az első negyedben állva hagyták ellenfelüket: 40–23-ra nyerték a nyitó játékrészt és később ennél csak nagyobb előnyben voltak. A nagyszünet előtt már bőven húsz pont feletti fórt menedzselhettek, a fordulást követően meglett a közte harminc és bár a Sixers egy darabig kapálózott azért, hogy valahogy vállalhatóra szorítsa a különbséget, de ez egyáltalán nem sikerült – a záró etapban a cserékkel sikerült valamelyest kozmetikázni, de igazából a kiütést sem tudta elkerülni Doc Rivers alakulata. A Nets 56 százalékkal dobott mezőnyből, 45 százalékkal triplázott és 29 gólpasszt osztott ki, egyénileg Kevin Durant (25 pont, 14 lepattanó, 7 gólpassz), Kyrie Irving (22 pont, 5 gólpassz, 5/11 tripla) és a korábbi csapata ellen nagyon motiváltan játszó Seth Curry (24 pont, 4/8 tripla, 5 labdaszerzés) is remekelt, a padról nagyszerűen szállt be Dragic, Mills vagy Johnson is, minden úgy alakult, ahogy tervezték – meggyőző játékkal verték meg Kelet egyik legjobbját és ezzel az egész ligának megüzenték: itt vagyunk.

Nem ünnepelhetett a közönség. A kispadon helyet foglaló Ben Simmonst folyamatosan pfújoló hazai publikum ezúttal nem tapsolhatta meg kedvenceit, a Rivers-legénység ugyanis fejben egyáltalán, megközelítőleg sem állt készen egy ilyen hangulatú rangadóra. A Sixers lötyögős, lassú játékot mutatott be, nagyon látványos volt a sebességbeli különbség és az, hogy a Nets játékosai mennyivel pattogósabban, agresszívebben mozogtak, ezen pedig meccs közben sem tudott változtatni a gárda, így nagyon sima vereséget szenvedett. Joel Embiid ugyan a 15/19 büntetőjével kozmetikázta az 5/17-es mezőnymutatóját (27 pont, 12 lepattanó), de James Harden katasztrofálisan játszott eddigi csapata ellen (11 pont, 5 gólpassz, 3/17 mezőnyből), Tyrese Maxey négy pontnál és egy gólpassznál állt meg, csapatszinten pedig 32.3 százalékos mezőnymutatóval zártak, ami értékelhetetlen adat. Nyilván olyanokat is kihagytak, amik csak rajtuk múltak és jó helyzetnek tűntek, de ezúttal semmi sem sikerült: tanulniuk kell ebből a meccsből, mert a playoffban folyamatosan ez a hangulat és agresszivitás vár majd rájuk. Simmonst egyébként már a mérkőzés előtt, a városban megtalálták a szurkolók, volt aki csak kérdést tett fel neki („Miért köptél az arcunkba? Mi eddig csak támogattunk, te is tudod”), volt aki megköszönte neki Harden megszerzését – a meccsen pedig az segített a játékoson, hogy a Sixers olyan gyengén játszott, hogy a nagyszünetre már inkább saját csapatát pfújolta a közönség...

A 76ers legjobb dobói: Embiid 27/6, Harris 16/12, Harden 11/9, Niang 11/6
A Nets legjobb dobói: Durant 25/9, Curry 24/12, Irving 22/15

Denver Nuggets–Golden State Warriors 102–113

A második félidőben remekelt, visszavágott a Warriors. Pár napja kikapott ebben a csarnokban az akkor B-csapattal érkező GSW, most viszont sikerült visszavágnia azért a vereségért Steve Kerr alakulatának és a back-to-backet játszó Nuggets fölé nőnie a második félidőben. Az egál első negyed után a másodikban a Denver akarata érvényesült és a nagyszünetben a hazaiak vezettek kilenc ponttal, de a pihenőt követően feljebb kapcsolt a Golden State és átvette az irányítást: onnantól kiválóan zárt a védekezés és összesen 42 pontot engedtek ellenfelüknek, de támadásban is megvolt a ritmus, a 37 pontos harmadik negyedükkel pedig a kezükbe is vették a meccset. A 14 egységnyi hátrányukból a záró etap derekán 98–90-es előnyt csináltak, de a Denver erre még válaszolni tudott és egy 10–2-es futással átmenetileg visszavette a vezetést, az utolsó három percnek 102–100-zal mentek neki a felek. Itt azonban még egy lapáttal rá tudott tenni a GSW, Steph Curry back-to-back duplákat küldött a gyűrűbe, majd 54 és 37 másodperccel az órán érkezett Jordan Poole két lélekölő triplája, ez pedig eldöntötte a küzdelmet – 13–0-ra nyerte az utolsó három percet a Warriors, a Nuggets pedig 0/4-es mezőnymutatót és három eladott labdát hozott össze ekkor. A Warriors ezzel javított és az utóbbi két meccse alapján talán túl van a korábbi hullámvölgyén – most jön négy hazai mérkőzése a Bucks, Wizards, Celtics, Spurs sor ellen, itt stabilizálhatja magát újra.

Elmaradt a Jokics-extra, nem jött a Denver győzelme. Az utóbbi meccsek félelmetes teljesítményei után ezúttal visszafogottabb produkciót nyújtott Nikola Jokics, aki faultgondokba került (bár végül így is 32 percet játszott), de amikor pályán volt, akkor sem dominált, vele a parketten –7-et hozott a Denver. Jokics így is eljutott azért 23 pontig, 12 lepattanóig és 9 gólpasszig, de egyrészt 0/8 triplával zárt, másrészt a végjátékban ő is több clutch hibát vétett, amelyek a győzelmükbe kerültek – ő most nem hozott extrát, a Nuggets pedig rögtön vereséget is szenvedett. A back-to-back ellenére azért így sem álltak messze a sikertől, a végén néhány jó játék hiányzott ehhez, de a szűk 42 százalékos mezőnymutató és a nem egészen 23 százalékos triplázás nem volt elég az üdvösséghez, a második félidőre teljesen elfogytak támadásban – most fogadják a Torontót, majd egy hárommeccses keleti túra következik számukra.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 23, Morris 19/9, Jeff Green 11
A Warriors legjobb dobói: Curry 34/15, Poole 21/12, Thompson 18/6, Kuminga 18/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets 100–129
Denver Nuggets–Golden State Warriors 102–113

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik