Kevin Love visszatért, fontos győzelmet aratott a Cavaliers

Vágólapra másolva!
2018.03.20. 09:25
null
Kevin Love jó játékkal tért vissza (Fotó: nba.com)
Kevin Love jó játékkal segített LeBron Jamesnek, a Cavaliers pedig legyőzte a Milwaukee-t az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) ma hajnali játéknapján. A Spurs legyűrte a Draymond Greent is elvesztő, címvédő Warriorst, a keleti középcsapatok közül nyert a 76ers, a Pacers, illetve két ráadás után a Heat is. A Knicks és a Nets is győzelmi sorozat építésébe kezdett, a Pistons pedig több mint két hónap után nyert idegenben.

 

Cleveland Cavaliers–Milwaukee Bucks 124–117

James dominált, Love visszatért. Alig néhány órával azután, hogy a vezetőedző, Tyronn Lue pihenőre vonult a Cavsnél, némileg váratlanul visszatért Kevin Love: az erőcsatár hat hetet hagyott ki kéztörése miatt és nagy szüksége volt már rá csapatának. Love végül 25 percet kapott kezdőként és 18 ponttal (4/9 tripla), 7 lepattanóval, 4 gólpasszal, valamint 2 blokkal jelentkezett, azonnal meg tudta tolni a clevelandi szekeret, igaz, a fővezér ezúttal is LeBron James volt. A négyszeres MVP újabb bődületes estét produkált, kereken negyven pontot szórt (16/29 mezőnyből) és megint tripla duplát gyártott (12 lepattanó, 10 gólpassz), teljességgel foghatatlannak bizonyult – akkor jutott el a gyűrűig, amikor akart és főleg a harmadik negyedben volt igazán elemében, amikor egymaga 17 pontot rámolt be. A két sztár mellett még négyen jutottak tíz pont fölé a hazaiaknál, így sikerült túldobniuk ellenfelüket és megerősíteniük a keleti harmadik helyüket, csütörtök hajnalban pedig a Torontót fogadják.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Futott az eredmény után a Bucks. Már a második negyedben hátrányba kerültek a vendégek, főleg azért, mert a kinti dobásaik közel sem ültek úgy, mint a hazaiaké, a harmadik játékrészben pedig tovább nyílt az olló – a záró etapban volt már 17 pont is a távolság, innen zárkóztak még közelebb. Összességében szinte végig futottak az eredmény után, hiába hozott óriási meccset Jannisz Adetokunbo (37 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz, 13/20 mezőnyből) és Khris Middleton (30 pont, 5/9 tripla), így sem volt bennük akkora tűzerő, mint a Cavsben, Jamesszel pedig nem tudtak mit kezdeni – védekezésben nem állnak a helyzet magaslatán mostanában, ezzel a vereséggel pedig ismét lecsúsztak a Heat mögé a keleti nyolcadik helyre.

A Cavaliers legjobb dobói: James 40/9, Love 18/12, Clarkson 17/9
A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 37, Middleton 30/15, Bledsoe 13/3

Indiana Pacers–Los Angeles Lakers 110–100

Az első negyed után felszívta magát a Pacers. Az utóbbi meccseken úgy tűnt, hogy kicsit elfáradt az Indiana és a mostani első negyed is ezt támasztotta alá, hiszen 37 pontot engedtek a Lakersnek és nyolcpontos hátrányba kerültek. A második játékrészben azonban összeszedték magukat és Victor Oladipo vezetésével ismét elővették azt a kőkemény, agresszív, fojtogató védekezést, amellyel a sikereiket elérték idén és a maradék három negyedben összesen 63 pontot kaptak – amikor ehhez jó támadójáték is párosult (a harmadik játékrészben), akkor le is lépték ellenfelüket. A fordulás után két Collison-triplával „rúgták be a motort”, innentől pedig már végig magabiztos előnyben voltak és szép győzelmet arattak – ehhez persze nagyon kellett a visszatérő Myles Turner remek játéka (21 pont, 7 lepattanó, 2 blokk) is, de a lényeg, hogy visszataláltak a helyes útra.

Nem érkezett megoldás a Lakerstől. A kezdeti lendületet nem sikerült átmenteni a mérkőzés egészére vendégoldalon, támadásban egyszerűen nem tudott kiegyensúlyozott lenni a társaság – ugyan Kuzma (27 pont, 8 lepattanó), Lopez (23 pont, 8 lepattanó) és Randle (21 pont, 9 lepattanó) is jó estét produkált, de Ball, Caldwell-Pope és Thomas nem találta a dobását és az első negyed után már eléggé akadozott a gépezet. A 44 százalékos mezőnymutatónál is rosszabbul fest a 24 százalékos triplázás, a negyedik negyedben pedig komoly veszélyt már nem tudtak jelenteni ellenfelükre, beletört a bicskájuk a Pacers védekezésébe.

A Pacers legjobb dobói: Turner 21/3, Oladipo 20/3, Young 18
A Lakers legjobb dobói: Kuzma 27/9, Lopez 23/3, Lopez 21

Philadelphia 76ers–Charlotte Hornets 108–94

A harmadik negyed döntött. Több kiváló egyéni teljesítmény is érkezett a Phillynél, Joel Embiid (25 pont, 19 lepattanó, 4 blokk, 9 eladott labda) és Ben Simmons (11 pont, 12 lepattanó, 15 gólpassz, 3 szerzett, 0 eladott labda) vezérlete mellett Marco Belinelli és Robert Covington is megszórta magát, ketten együtt 9/18 hármast bombáztak be, mégis a védekezés döntötte el a találkozót. A nagyszünetben hét ponttal még a Charlotte vezetett, de az öltözőből más mentalitással tért vissza a pályára a hazai alakulat és több fokozatot csavart a védekezésen: a harmadik negyedben 4/21-et dobott mezőnyből a Hornets és a Sixers 18 ponttal nyerte ezt a játékrészt. Itt eldőlt a küzdelem, a záró etapban már nem volt miről beszélni, a Philly behúzta sorozatban harmadik győzelmét és a hátralévő sorsolást is figyelembe véve jó esélye van arra, hogy odaérjen a keleti TOP4-be.

Nem volt elég kiegyensúlyozott a Hornets. Nic Batum nélkül nem igazán volt meg a folyamatosság a vendégek játékában, voltak szériáik, jó időszakaik, de akadtak szörnyű periódusaik is, ezeken pedig elúszott a meccs számukra. Dwight Howard végig faultgondokkal küzdött, Kemba Walker alapvetően jól játszott, de a triplái (1/9) az Istenért sem akartak beesni, nem járt a labda és csapatszinten bőven 40 százalék alatt tüzeltek mezőnyből – mindez kevés volt a kreatívabb, gyorsabb és a harmadik negyedben már védekezni is akaró Philadelphiával szemben.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 25/12, Belinelli 21/15, Covington 18/12
A Hornets legjobb dobói: Walker 24/3, W. Hernangómez 17/3, Lamb 14

Brooklyn Nets–Memphis Grizzlies 118–115

Idegenben még nem. Ugyan legutóbb sorozatban 19 vereség után ismét meccset tudott nyerni a Memphis, de vendégként még várni kell arra, hogy megtörjön a jég, a társaság karácsony óta minden idegenbeli mérkőzését elvesztette, ami azért nem kis teljesítmény. Ezúttal nem volt messze a győzelem még úgy sem, hogy Marc Gasol és Tyreke Evans is hiányzott, a negyedik negyedet még előnyből kezdhették meg, de támadásban eléggé leegyszerűsödtek erre az időszakra és védekezésben sem tudták már azt hozni, amellyel előnybe kerültek, így az utolsó hat percet végig hátrányban töltötték. Ugyan még egyszer visszajöttek a már-már reménytelennek tűnő helyzetből egy labdára és az utolsó másodpercben Andrew Harrisonnak volt még egy dobása a hosszabbításért, de ez kimaradt, így újabb vereséget szenvedtek.

Győzelmi széria. Két hónap, január 19-21-e után nyert újra egymás után két mérkőzést a Brooklyn, ebben pedig többen is jelentős szerepet vállaltak: DeMarre Carroll 18 pontjából kilencet a negyedik negyedben szerzett, Hollis-Jefferson dupla duplázott, a LeVert, Crabbe duó pedig 44 ponttal és 8/11 triplával szólt hozzá. Ezúttal a 22 eladott labda is belefért, a kiváló dobóforma és a hatékony támadójáték miatt a záró etapban sikerült fölénybe kerülniük és behúzniuk a mérkőzést, Crabbe pedig egy franchise-rekord közelébe került: 166 bedobott hármasnál jár ebben a szezonban, a csúcsot 169-cel tartja Deron Williams.

A Nets legjobb dobói: Crabbe 22/12, LeVert 22/12, Carroll 18/12
A Grizzlies legjobb dobói: Harrison 19/3, Selden 17/9, Brooks 15/3, Weber 15

Miami Heat–Denver Nuggets 149–141 – kétszeri hosszabbítás után

Franchise-rekord és győzelem. A Miami soha nem dobott még 149 pontot egy mérkőzésen, mától ez az új csúcs, ehhez viszont kellett az is, hogy mind a rendes játékidőben, mind az első hosszabbítás végén többször hibázzanak, és ne tudják lezárni a meccset. Novemberben is egy kosár döntött a két csapat találkozóján, és ma is borzasztó szoros volt: az első negyed után eggyel vezetett a Nuggets, félidőben és a harmadik negyed végén eggyel ment a Miami. A hazaiaknál nem volt a szezontól már elköszönő Waiters, illetve Wade és Whiteside sem, utóbbi két játékos pozíciójában akadtak is bőven lyukak a kezdőötösben, azonban a padról beszálló Olynyk kerek 30 pontot szórt (8 pattanó, 5 gólpassz és 4 blokk mellett...), Ellington pedig hat hármassal tolta meg a szekeret, sőt Winslow is 11 pontot tett mellé. A kezdőben remeklő James Johnson (31 pont, 11 pattanó, 6 gólpassz), Josh Richardson (17 pont, 5 pattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) és Goran Dragic (20 pont, 8 gólpassz) játéka így elég volt – a Miwaukee veresége egyúttal azt is jelenti, hogy a Heat fellépett a keleti hetedik helyre.

Senki nem érdemelt vereséget. Erik Spoelstra, a hazaiak edzője mondta ezt, és a túloldalon Michael Malone is azt emelte ki, hogy csapata a legjobb dobó, Gary Harris nélkül is harcolt, küzdött, és mindent kitett a pályára – Paul Millsap ehhez annyit tett hozzá, hogy egyszerűen minimálissal jobb volt az ellenfél, ezt el kell fogadni. A gárda tényleg jól küzdött, Nikola Jokics jó dobásokkal jutott el 34 pontig (és 14 pattanója is volt), a kezdőben rajta kívül még hárman (Chandler, Murray, Barton) jutottak el legalább 22 pontig, és Paul Millsap is egyre jobban belerázódik, ma már 45 percet a pályán tölthetett. A kispadtól jöhetett volna még több, és akkor a győzelem is meg lehetett volna – így viszont hiába a sok dicsérő szó, a Denver újabb vereségével továbbra is két meccsre van a rájátszástól.

A Heat legjobb dobói: J. Johnson 31/12, Olynyk 30/12, Ellington 23/18
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 34/12, Chandler 26/9, Murray 23/12

New York Knicks–Chicago Bulls 110–92

Ha egy üzlet beindul. Győzelmi sorozatot kezdett el építeni a Knicks, ami ugyan egyelőre még csak két részből áll, de az utóbbi hetek bukdácsolása után legalább az önbecsülésüket helyre teszik. A kezdőben a dupla duplázó (10 pont, 13 pattanó) Kanter, illetve a pontokért felelős Hardaway, Beasley páros mellé felnőtt a kispad: Troy Williams 11 pontig és 7 pattanóig jutott, de Kornet, Hicks, Burke és Ntilikina és 8-9 pontot dobott, összességében 53 egység jött tőlük. A New York 61 pattanót kapott le, 28 gólpasszt osztották szét egymás közt, a második negyedtől nem volt kérdés, melyik csapat fog nyerni.

Nincs tankolás, de... Nemrég a liga is rászólt a Bullsra, hogy ennyire látványosan ne ültesse ki Justin Holiday-t és Robin Lopezt – ma csak az egykori Knicks-center kapott pihenőt, de a kezdő a Payne, Holiday, Valentine, Zipser, Felicio ötössel állt fel, Bobby Portis csak a padról jött, láthatóan nem a győzelem volt az elsődleges cél. Ennek megfelelően a kezdőből egyedül Felicio dicsérhető, a padról Portis, Blakeney és Vonleh (9 pont, 12 pattanó) tett hozzá annyit, hogy ne legyen kínosan nagy a különbség – a Bulls kemény munkával, illetve a Knicks-Nets páros legutóbbi két-két győzelmével lassan süllyed lefelé a táblázaton, jelenleg 8. helyen állnak, hátulról.

A Knicks legjobb dobói: Hardaway Jr. 22/12, Beasley 17/6, T. Williams 11
A Bulls legjobb dobói: Felicio 17, Portis, Blakeney 16/3-16/3

San Antonio Spurs–Golden State Warriors 89–75

Draymond Green kiesését már nem bírta el a GSW. A második negyedben Danny Green ziccerdobás közben térdelte ágyékon a Warriors mindenesét, aki nem is tért vissza a parkettre. Nélküle ismét Quinn Cook állt a bajnok élére (20 pont, 5-5 gólpassz és lepattanó), és a padról beszálló Kevon Looney (12 pont, 6/7 mezőnyből, 8 pattanó, 3 szerzett labda) is remekelt, és a harmadik negyedben brutális védekezést mutatott be a Warriors, mindössze 12 ponton tartották a Spurst. A negyedik negyedre viszont teljesen elkészültek az erejükkel, gyakorlatilag gálázva győzött a San Antonio. Elvileg Greennek nincs különösebb baja, most összeszedhetik magukat, legközelebb szombat hajnalban fogadják az Atlantát.

Így kell küzdeni a playoffért. Steve Kerr szerint a Spurs a rájátszásért küzd, és ennek megfelelően nagyon sok munkát raktak a védekezésbe, megérdemelten győztek. LaMarcus Aldridge támadásban hozta azt a pluszt, ami kellett a győzelemhez (33 pont, 12 pattanó), a többiek pedig összedobtak annyit, amennyi elég volt – emeljük ki Dejounte Murray-t, aki 8 pattanót szedett le és 5 gólpasszt osztott ki, már most közel 400 lepattanónál jár, és övé a franchise-rekord, ami az egy szezonban egy irányító által szedett pattanókat illeti. A San Antonio zsinórban negyedszer győzött, és bár még nem dőlhetnek hátra, úgy tűnik, hogy Kawhi Leonard nélkül is valahogy bemennek a playoffba – legközelebb a Wizards ellen, otthon lépnek pályára.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 33, Mills 12/9, Green 11/9
A Warriors legjobb dobói: Cook 20/6, Looney 12, Iguodala 10/3, Young 10

Sacramento Kings–Detroit Pistons 90–106

A második félidőben beindult a Pistons. A vendégek január 10-e óta nem győztek idegenben, Blake Griffin első idegenbeli sikerét aratta detroiti mezben, és tett is érte: 26 pontja mellett 9 pattanót és 7 gólpasszt jegyzett. Andre Drummond most nem sokat törődött a pontszerzéssel, inkább hátul jeleskedett (16 pattanó, 3 blokk), de nem is volt rá szükség, mert társai 14 triplát pörköltek be – Griffin, Bullock és Tolliver fejenként hármat. Erre a tűzerőre és a jó védekezésre építve a második félidőben fokozatosan előnybe kerültek, és gond nélkül győztek – a szépségtapasz tehát megvan, ha már a rájátszásról szőtt álmaik el is szálltak az elmúlt két hónapban.

Vince Carter zsákolása és előzése. A 41 éves Vinsanity egy parádés labdaszerzés-zsákolás kombót mutatott be, dobott hét pontot, amivel megelőzte Patrick Ewingot, és immár a liga történetének 22. legjobb pontszerzője – nagyjából össze is szedtük a meccs pozitívumait a Kings szempontjából. Dave Joerger vezetőedző szerint elképesztően lassan játszottak, amiből ütemtelen kinti dobások jöttek, ráadásul a padról sem jött sok értékelhető, az nagyon beszédes, hogy Carter volt az, aki kicsit felpörgette a csapatot, a második negyedben... A második félidőben nagyon hiányzott a sérült Bogdan Bogdanovics, hogy felpörgesse pár kosárral a csapatot, akik így apránként estek szét, ebből lett egy csúnya vereség hazai pályán.

A Kings legjobb dobói: Hield 20/9, Fox 16, Jackson 15/3
A Pistons legjobb dobói: Griffin 26/9, Smith 18/6, Bullock 17/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Los Angeles Lakers 110–100
(29–37, 28–22, 35–21, 18–20)
Philadelphia 76ers–Charlotte Hornets 108–94 (21–18, 28–38, 32–14, 27–24)
Cleveland Cavaliers–Milwaukee Bucks 124–117 (26–25, 38–32, 29–28, 31–32)
New York Knicks–Chicago Bulls 110–92 (19–18, 28–19, 36–30, 27–25)
Miami Heat–Denver Nuggets 149–141 (36–37, 28–26, 28–28, 26–27, 10–10, 21–13) – 2 h. u.
Brooklyn Nets–Memphis Grizzlies 118–115 (32–31, 33–32, 22–31, 31–21)
San Antonio Spurs–Golden State Warriors 89–75 (30–21, 19–20, 12–22, 28–12)
Sacramento Kings–Detroit Pistons 90–106 (21–25, 23–19, 22–29, 24–33)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik