A Cleveland minden idők legnagyobb söprésével jutott tovább az NBA-rájátszás első köréből

K. Zs.K. Zs.
2025.04.29. 07:18
Donovan Mitchell (balra) 22 ponttal vette ki a részét a Cleveland győzelméből (Fotó: Getty Images)
Újabb párharc ért véget az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában: a Cleveland Cavaliers 138–83-ra legyőzte idegenben a Miami Heatet, ami söpréssel való továbbjutást ért. Sokkal nagyobb volt a küzdelem a Nyugati főcsoport magyar idő szerint kedd hajnali mérkőzésén, amelyet a Golden State Warriors három ponttal nyert meg vendége, a Houston Rockets ellen (109–106) – Stephen Curry és csapata már csak egylépésnyire van a továbbjutástól.

MIAMI–CLEVELAND 83–138

Már az első negyedben körvonalazódott, hogy ebben a párharcban aligha lesz ötödik mérkőzés: a vendég Cavs egy híján 30 ponttal vezetett (12–41). A folytatásban sem volt esély fordulatra, Donovan Mitchell (22 pont) és De’Andre Hunter (19) vezetésével a vendégek tovább mélyítették az árkot, a végjátékban 60-nal is előrébb jártak (78–138)…

Végül 55 lett a különbség, ami a rájátszás történetének negyedik legfölényesebb győzelmeként került be a jegyzőkönyvekbe. A rekord maradt 58, a Minneapolis (1956) és a Denver (2009) tartja.

CAVS-MIX A PÁRHARC NÉGY MECCSÉBŐL

Akadt azért olyan csúcs, amelyik megdőlt kedd hajnalban: a Cleveland a négy mérkőzés során összesen 122 ponttal szerzett többet, mint a Miami, és ha nem is sokkal, de egyetlen pontocskával felülmúlta az eddigi söprésrekordot, amelyet a Denver állított fel 2009-ben a New Orleans ellen.

Még egy különlegesség: a Cavs játékosai összesen 77 hárompontost dobtak be a párharc során (az utolsó meccsen 22-t), ezzel megismételték a négymeccses csaták ligacsúcsát, amelyet ugyancsak ők állítottak fel 2016-ban.

A Cavs az Indiana–Milwaukee csata győztese ellen folytatja majd.

GOLDEN STATE–HOUSTON 109–106

Remekül kezdett a Golden State (16–2), de a második negyed elejére fordított a Houston, és ha volt is még egy kisebb megugrásuk a hazaiaknak (68–58), jellemzően fej fej mellett haladt a két csapat.

A tétnek megfelelően forrtak az indulatok, a második negyedben két összecsapást összesen négy technikai büntetéssel hűtöttek le a játékvezetők – jutott egy Stephen Currynek is.

A befejező negyed hőse Jimmy Butler volt: az előző mérkőzést sérülés miatt kihagyó Warriors-erőcsatár 27 pontjából 14-et akkor szerzett, 58.7 másodperccel a vége előtt bedobott három büntetőt, 4-gyel a záró dudaszó előtt – Draymond Green remek védekezése után – létfontosságú lepattanót szedett, és értékesített még két szabaddobást. 

Brandin Podziemski 26, Curry 17 ponttal zárt a győzteseknél, a vendégcsapatban Alperen Sengün 31 pontos egyéni playoffcsúcsig, Fred VanVleet 25 pontig jutott – az ő szorításból dobott, célt tévesztő triplája zárta a meccset.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐK, NEGYEDIK MÉRKŐZÉSEK
KELETI FŐCSOPORT
Miami Heat (8.)–Cleveland Cavaliers (1.) 83–138
NYUGATI FŐCSOPORT
Golden State Warriors (7.)–Houston Rockets (2.) 109–106

 A RÁJÁTSZÁS ELSŐ KÖRE 

AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Miami Heat (8.) 4–0 – a Cleveland továbbjutott
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.) 3–1
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.) 3–1
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.) 3–1
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 4–0 – az Oklahoma továbbjutott
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.) 1–3
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–3
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 2–2

 

Legfrissebb hírek

Új csapathoz új mezszám kell Janisz Adetokunbónak

Képes Sport
11 órája

Az eddigi legszorosabb Final Four! Emlékezetes offline döntővel zárult a HUNBASKET NBA2K 2026-os szezonja

Hirdetés
17 órája

NBA: Wembanyamával szerződést hosszabbított a Spurs

Amerikai sportok
2026.07.11. 11:29

„Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott!” – New York „felrobbant” a Knicks sikere után

Képes Sport
2026.07.09. 18:22

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

NBA: a Milwaukee elcserélte a kétszeres MVP Adetokunbót

Amerikai sportok
2026.06.23. 09:00

„Kitartunk, átvészeljük a nehézségeket, nem csüggedünk” – így ült fel az NBA trónjára a „Comeback Knicks”

Amerikai sportok
2026.06.22. 14:40

Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

Amerikai sportok
2026.06.14. 05:33