James és a Cleveland tovább száguld

Vágólapra másolva!
2010.02.10. 08:19
null
Jamest és a Clevelandet is nehéz mostanában megállítani (Fotó: Action Images – archív)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 105. játéknapján a sérüléséből visszatérő Carmelo Anthony vezette Denver Nuggets nagyon magabiztosan, 127–91-re ütötte ki a Dallas Maverickset. A Sacramento Kings a negyedik negyedben támadt fel, végül a hosszabbításban verte meg 118–114-re a New York Knickset. Tovább folytatódik a Cleveland jó sorozata: a Cavs egymás utáni 12. mérkőzését nyerte meg, ez pedig szezoncsúcsnak számít.

Valószínűleg előzetesen Carmelo Anthony sem gondolta volna, hogy a Dallas elleni mérkőzés negyedik negyedében már a kispadon ücsöröghet – pedig így történt, ugyanis a hazai pályán játszó Denver addigra már bőven eldöntötte a mérkőzést.

A bokasérülése miatt nyolc mérkőzést kihagyó Anthony 19 ponttal ünnepelte meg visszatérését, de így sem ő volt csapata legeredményesebbje, ugyanis Nene 21 pontot tett be a közösbe.

„Az a jó, hogy visszatértem, és hogy nem is kellett sokat robotolnom – utalt a lefújás után a találkozó egyhangúságára a Nuggets szupersztárja. – Azonban két hetet kihagytam, ezért többet akartam játszani – bár mindennap elfogadnék egy 36 pontos győzelmet."

A Denvernek egyébként ez volt szezonbeli legnagyobb sikere, a másik oldal pedig az ellentétét mondhatja el magáról: Dirk Nowitzkiék még nem kaptak ki ennyire az idényben. A Dallas német klasszisának sem ment igazán a játék, annak ellenére, hogy 17 pontjával csapata legeredményesebb dobója volt, ugyanis 17 mezőnykísérletéből mindössze öt talált utat a gyűrűbe.

A LeBron James vezette Cleveland Cavaliers ismét győzött, a ligaelső ezúttal a gyengécske New Jerseyt intézte el hazai pályán 104–97-re. James 32 pontot dobott (ráadásul kiosztott 11 asszisztot is), a Cavs pedig sorozatban 12. sikerét aratta – ilyen hosszú győzelmi sorozatot egy csapat sem ért el a szezonban.

A Sacramento a negyedik negyedben mentette hosszabbításra a New York Knicks elleni mérkőzést, aztán a ráadásban le is győzte riválisát, elsősorban Kevin Martin pontjainak köszönhetően. A Kings kosarasa 17 pontjából kilencet a túlórára tartogatott, így nagy szerepet vállalt abban, hogy véget ért csapata hat mérkőzés óta tartó vereségsorozata – illetve abban, hogy a Knicks egymás utáni harmadik meccsén hagyta el vesztesen a parkettet.

 NBA
ALAPSZAKASZ, 105. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats–Washington Wizards 94–92
Cleveland Cavaliers–New Jersey Nets 104–97
Indiana Pacers–Chicago Bulls 101–109
Philadelphia 76ers–Minnesota Timberwolves 119–97
Miami Heat–Houston Rockets 99–66
New York Knicks–Sacramento Kings 114–118 – h. u.
Memphis Grizzlies–Atlanta Hawks 94–108
Milwaukee Bucks–Detroit Pistons 81–93
Denver Nuggets–Dallas Mavericks 127–91
Portland Trail Blazers–Oklahoma City Thunder 77–89
Los Angeles Clippers–Utah Jazz 99–109

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik