Győzelemmel tért vissza a Chicagóba Jimmy Butler

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.03.06. 09:38
null
Hiába zsákolt nagyot Rudy Gay, a Sacramento kikapott a tartalékos San Antoniótól (Fotó: Reuters)
Jimmy Butler visszatért, a Chicago pedig jó játékkal megverte a Houstont az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában – James Harden hiába dobott 36 pontot. A Cleveland lelépte a Bostont, a San Antonio három kezdőjátékosa nélkül is nyerni tudott, az Atlanta viszont 17 pontos hátrányból győzött a Clippers otthonában a játéknap rangadóján. Franchise-rekordot döntött a Minnesota, Paul George klasszisa győzelmet ért a Pacers számára, a Knicks pedig nagyot küzdve lenyomta a Pistonst – íme a részletek!

 

Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 120–103

Egy negyedet engedélyezett a Cavs. Az első játékrészben az történt a pályán, amit a Boston akart, a vendégek rohantak, dobtak és vezettek is 18 (!) ponttal – ezt követően azonban megálljt parancsolt a Cleveland és megfordította a meccset. A 28 pontos LeBron James vezérletével már a második negyedben átvette a vezetést a gárda, a fordulás után egyértelműen uralta a meccset és a hajrában sem remegett meg – parádés támadójátékkal törte meg a Celtics szériáját. James egyébként megelőzte Tim Duncant az NBA örök pontlistáján, a Spurs ikonja nem lépett pályára a Sacramento ellen.

Megtört a sorozat. Ugyan jól kezdett a Boston, ezt követően végig alárendelt szerepet játszott és képtelen volt megállítani a Clevelandet – a hazaiak 50% felett dobtak mezőnyből és nagyon kiegyensúlyozott támadójátékot mutattak. A Celticsnél Isaiah Thomas hozta magát (27 pont, 4/6 tripla), de ez most kevésnek bizonyult: nem tudták saját játékukat hozni, védekezésben pedig súlytalannak bizonyultak, így zsinórban öt győzelem után vereséget szenvedtek.

A Cavaliers legjobb dobói: James 28/3, Irving 20/9, Smith 14/12
A Celtics legjobb dobói: Thomas 27/12, Sullinger 17, Bradley 12/6, Crowder 12/6

New York Knicks–Detroit Pistons 102–89

Nagyon akarta a Knicks. A hazaiak játékosok minden megmozdulásán érezhető volt, hogy rettentően bizonyítani akarnak és a második negyedben egy nagy rohammal sikerült is meglépniük – félidőben tizenöt ponttal vezetett a New York. A folytatásban aztán a Pistons cseresora rájuk ijesztett, de a negyedik negyedben ismét stabilizálták magukat és az Anthony, Afflalo, Lopez trióra építve megszerezték a hőn áhított győzelmet – ugyan ez a hármas hozta a pontokat, de ki kell emelnünk a csapatvédekezésüket is.

Hiányzott a periméter. Bár Andre Drummond és Tobias Harris jó estét zárt, a periméterről gyakorlatilag veszélytelen volt a Pistons, ez pedig ma nem fért bele. Reggie Jackson 3/17-es mezőnymutatót szenvedett össze, ráadásul Caldwell-Pope és Morris is nagyon gyenge volt – csak akkor nézett ki jól az együttes, amikor a cserék csipkedték magukat. Elsősorban akaratban maradt alul a gárda, így ismét lecsúsztak a keleti playoff-helyekről, miután a Bulls megverte a Houstont.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 24/3, Lopez 21, Afflalo 20/3
A Pistons legjobb dobói: Drummond 21, Harris 18, Blake 13/9

Washington Wizards–Indiana Pacers 99–100

Paul George megnyerte. Az Indiana klasszisa nagy formába lendült az utóbbi meccseken, ezúttal pedig ez győzelmet ért csapata számára. George már az első negyedben 16 pontot szórt, végül 38-cal zárta a derbit (13/22 mezőnyből) és három másodperccel a vége előtt övé volt az utolsó szó – két büntetővel juttatta előnyhöz csapatát, amely végül a sikert jelentette számukra. A Pacers a második félidőben 14 pontos hátrányt dolgozott le és az utolsó percek adok-kapokjából győztesen jött ki, így nagyon fontos idegenbeli meccset nyert meg.

Bradley Beal megsérült. A Wizards dobóhátvédje korábban hosszabb időt hagyott ki sérülése miatt, azóta a kispad vezére volt, most viszont visszatért a kezdőbe – ám a harmadik negyedben egy kemény landolás után medencesérülést szenvedett. Így duplán fáj ez a vereség a hazaiaknak, főleg úgy, hogy Nené 11 mp-cel a vége előtt büntetőt hibázott, majd George-ot faultolták és a végén Wall dobása is lejött – a 62.5%-os büntetőzés, valamint ezek a hibát most vereséget eredményeztek.

A Wizards legjobb dobói: Wall 25/3, Morris 14/3, Beal 12/6
A Pacers legjobb dobói: George 38/12, Ellis 17/3, G. Hill 12/6

New Orleans Pelicans–Utah Jazz 94–106

Megtört a jég. Sorozatban öt vereség után tudott győzni a Jazz, méghozzá többé-kevésbé jó játékkal. A hamar megszerzett tíz pont feletti előnyt leadta a gárda a harmadik negyedben, de Derrick Favors remeklésével (28 pont, 11 pattanó, 6 blokk) ezúttal sebességet tudtak váltani – az erőcsatár ziccerrel, zsákolással, középtávolival és büntetőkkel is jelentkezett a kritikus időszakban. Nem túlzás azt állítani, hogy ő jelentette a különbséget a Jazz korábbi meccsei és a mostani között, mellette csak a 24 egységig jutó Gordon Hayward volt veszélyes a gyűrűre – a gárda ismét csak egyetlen találkozóra van a nyugati nyolcadik helytől.

Csak szenvedett a Pelicans. A harmadik negyedet leszámítva rossz volt nézni a New Orleans előadását, az első félidőben egészen botrányosan játszott Anthony Davis is és nem volt sok esélyük a hazaiaknak. A fordulás után ez változott, de egy jó negyed kevés volt az üdvösséghez, Davis végül 11/31-es mezőnymutatóval szenvedett össze 29 pontot, ráadásul Jrue Holiday is csak erőlködött – emellett további komoly gond, hogy Eric Gordont valószínűleg elvesztették a szezon hátralévő részére ujjtörés miatt.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 29/3, Holiday 22/9, Anderson 9/3, Douglas 9/9
A Jazz legjobb dobói: Favors 28, Hayward 24/6, Hood 11/3, Mack 11/3, Booker 11

Minnesota Timberwolves–Brooklyn Nets 132–118

Franchise-rekordot döntött a Minny. Most nem számított, hogy hogyan védekeztek a hazaiak, minden hibájukat ellensúlyozták támadásban: 68,4%-kal dobtak mezőnyből (ez klubrekord), 55,6%-kal tripláztak és kiosztottak 36 gólpasszt. A tökéletesen működő gépezetből a Towns-Wiggins-LaVine párost, valamint Rubiót érdemes kiemelni, ezúttal nem volt rájuk ellenszer – félidőben már 17 ponttal vezettek és ugyan ebből faragott a Nets a fordulás után, nem forgott veszélyben a hazai siker.

Pihenősre vette a Brooklyn. Brook Lopez és Thaddeus Young is „kimenőt" kapott erre a találkozóra, így Thomas Robinson (18 pont, 17 pattanó, 5 gólpassz, 4 labdaszerzés) és Willie Reed (14 pont, 8 pattanó, 4 blokk) volt a kezdő magasember-sor. Mindketten nagyot játszottak, ráadásul a kispadról beszálló Kilpatrick, Brown és Larkin is remekelt, de védekezésben csak asszisztáltak a Minny-gálához, így nem volt reális esélyük az érdemi felzárkózásra – minden szép jelenetükre legalább egy hasonlóval válaszoltak a hazaiak...

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 28, Wiggins 26/6, LaVine 21/9
A Nets legjobb dobói: Brown 23/9, Kilpatrick 19/9, Larkin 18/3, Robinson 18

Chicago Bulls–Houston Rockets 108–100

Jimmy Butler visszatért, győzött a Bulls. A Chicago nehéz időszakot élt át az utóbbi hetekben, de ezen az estén visszatérhetett vezére, Jimmy Butler és azonnal remek játékkal segítette győzelemhez csapatát. A dobóhátvéd rögtön 24 ponttal, 11 lepattanóval és hat gólpasszal jelentkezett, mellette Pau Gasol (28 pont, 17 lepattanó, 6 gólpassz) és Derrick Rose (17 pont, 9 gólpassz) is villogott, a gárda pedig a negyedik negyed elején már 17 ponttal is vezetett – ebből jelentősen nem tudott lefaragni a Houston. A Bulls sokkal stabilabbnak tűnt, mint az utóbbi meccseken, a sikerrel pedig azonnal vissza is került a keleti playoff-képbe.

Harden 36 pontja nem volt elég. A Rockets dobógépe ismét megpróbálta egyedül megnyerni a találkozót, ám csapata gyakorlatilag végig hátrányban játszott és a hajrában sem volt reális esélye a sikerre. Harden 36 pontját 10/26-os mezőnymutatóval és 12/14 büntetővel szerezte, de a gárda összességében mindössze 40%-kal dobott mezőnyből és 9/35 triplája (25,7%) akadt be – így nem tudta kihasználni a Chicago 26 eladott labdáját, főleg úgy, hogy Harden egymaga elszórt kilencet. A gyenge játékkal begyűjtött vereség után csökkent a csapat előnye a Jazz előtt, ellenben a Portlandtől egyre inkább leszakad.

A Bulls legjobb dobói: Gasol 28, Butler 24/3, Rose 17/6
A Rockets legjobb dobói: Harden 36/12, Brewer 12/3, Ariza 11/3

San Antonio Spurs–Sacramento Kings 104–94

Tartalékosan is megvan a 30. Tim Duncan, LaMarcus Aldridge és Danny Green sem játszott a San Antonióban, helyettük Diaw, West és Simmons került be a kezdőbe – ez sem akadályozta meg azonban a csapatot abban, hogy idei 30. hazai meccsét is megnyerje. Az első félidő még viszonylag szorosan alakult, de a fordulás után meglépett a Spurs és Kawhi Leonard (25 pont, 13 lepattanó, 6 gólpassz), valamint Manu Ginobili (22 pont 15 perc alatt) vezérletével eldöntötte a találkozót – jellemző, hogy a tartalékos gárdából is csak Leonard, Parker, illetve Diaw érte el a harminc perces játékidőt...

Egy jó Cousins nem elég. Leonard szorításában nem tudott érdemben hozzátenni a meccshez Rudy Gay, Rajon Rondót „testületileg" limitálták a hazaiak, így csak a hibátlanul dobó Acy, valamint a labdával folyamatosan tömött Cousins termelte a pontokat a Kingsnél. A center el is jutott 31 egységig 50%-kal, de a kispadról csak Collison adott lendületet, így tulajdonképpen végig hátrányban játszva szenvedtek vereséget a vendégek.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 25/3, Ginobili 22/3, West 12
A Kings legjobb dobói: Cousins 31/3, Acy 16/6, Collison 12

Los Angeles Clippers–Atlanta Hawks 97–107

17 pontos hátrányból állt fel a Hawks. A Clippers már az első negyedet 12 ponttal nyerte meg és a folytatásban is Paulék akarata érvényesült, ám a fordulás után átvette az irányítást az Atlanta és megkezdte a felzárkózást. A jó védekezésnek köszönhetően kapaszkodtak Bazemore-ék, majd egy 19-5-ös etappal át is vették a vezetést és három perccel a meccs vége előtt már nyolc ponttal ők vezettek – innen nem volt visszaút, a Hawks remek játékkal aratott győzelmet idegenben. Ez sokat jelent az utóbbi időben gyenge formában lévő gárdának, hiszen egy komoly csapat otthonában tudtak nyerni Teague-ék, ezzel pedig őrzik keleti ötödik helyüket.

Most már jöjjön Griffin. Az utóbbi tíz meccsből a negyedik vereségét szenvedte el a Clippers, ami nem rossz arány, de mindenképpen lassul a gárda az elmúlt hetekben – ahelyett, hogy megelőzték volna a gödörben lévő OKC-t, ismét másfél meccs a hátrányuk velük szemben. Ezúttal senki nem hozott extrát, elvesztették a lepattanózást és a védekezésük is csődöt mondott, ráadásul a hajrában úgy tűnt, hogy el is fáradtak – most már örülnének, ha visszatérne a 31 mérkőzést kihagyó, de a hírek szerint közel 100%-os állapotban lévő Blake Griffin.

A Clippers legjobb dobói: Jordan 17, Paul 17/6, Green 14/6
A Hawks legjobb dobói: Teague 22/9, Millsap 20/3, Bazemore 17/6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik