Egy másodperccel a vége előtt kapott ki a Cleveland

Vágólapra másolva!
2010.01.15. 09:11
null
Derrick Rose kosárra tör a Boston elleni mérkőzésen (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 79. játéknapján két keleti bajnokesélyes is vereséget szenvedett: a Boston Celtics hazai pályán kapott ki 96–83-ra a Chicago Bullstól, az idegenben szereplő Cleveland Cavalierst pedig a Utah Jazz verte meg 97–96-ra.

A Keleti főcsoport első két helyén álló együttes, a Cleveland Cavaliers és a Boston Celtics is vereséget szenvedett az NBA 79. játéknapján.

A Chicago Bulls elsősorban jó csapatjátékának köszönheti a Boston elleni 96–83-as sikerét: a hazai kezdőötös mindegyik tagja legalább 11 pontot tett be a közösbe – az együttes (és egyben az egész mezőny) legeredményesebb kosarasa a 25 egységig jutó Luol Deng volt.

A Chicago jó formában van mostanában: sorozatban a harmadik diadalát aratta, illetve az utóbbi tíz mérkőzéséből hét alkalommal győztesen hagyta el a pályát. A Boston egyébként két magas kulcsembere, Kevin Garnett és Rasheed Wallace nélkül lépett parkettre, és a celticesek szerint ez is közrejátszott a vereségükben.

A másik keleti bajnokesélyes, a Cleveland összecsapása szorosabban alakult: a Salt Lake Cityben vendégeskedő Cavaliers egy másodperccel a vége előtt még győzelemre állt a Utah ellen, ekkor azonban érkezett Sundiata Gaines, és egy hárompontossal megpecsételte a keletiek sorsát. A Jazz újonc kosarasa amúgy pályafutása első hárompontosát szerezte a ligában – aligha lehet ennél jobban időzíteni a debütálást...

A látogatók klasszisa, LeBron James most is hozta a tőle elvárható teljesítményt, 36 ponttal, 9 lepattanóval és 6 assziszttal zárta a meccset, ám a társai nem tudtak felnőni hozzá: 11 pontnál többet egyetlen másik Cavs-játékos sem dobott.

A Utah legjobbja a 19 pontig és 13 lepattanóig jutó Carlos Boozer volt, az ő jó produkciója is nagyon kellett ahhoz, hogy véget érjen a Jazz Cavs elleni, négy mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériája.

 NBA
ALAPSZAKASZ, 79. JÁTÉKNAP
Boston Celtics–Chicago Bulls 83–96
Utah Jazz–Cleveland Cavaliers 97–96

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik