Domináns Denver: 31 ponttal nyert Milwaukee-ban a Nuggets

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 08:49
null
A denveri Nikola Jokics (jobbra) Brook Lopezzel csatázik a Bucks elleni meccsen (Fotó: Getty Images)
A Lakers otthonában is győzött a Suns, a Clippers elleni rangadót is megnyerte a Boston, Nate McMillan győzelemmel debütált a Hawks vezetőedzőjeként, parádézott a Spurs és a Memphis is.

 

Washington Wizards–Memphis Grizzlies 111–125

Megint meggyőző volt a Memphis. A Houston 49 pontos legyőzése után most ismét magabiztosan nyert a Grizzlies, a vendégcsapat a második negyedben felépített 17 pontos előnyét könnyedén menedzselte a folytatásban és a harmadik-negyedik negyedben már végig két számjegyű fórban volt. Az említett második negyedben a Wizards kilenc eladott labdájának köszönhetően tudtak átrohanni ellenfelükön, futottak egy 27–6-ot és onnantól kézben tartották a dolgokat – nehézségek nélkül lefuttatták a figuráikat és folyamatosan szerezték a kosarakat. Egyénileg Ja Morantet kell leginkább kiemelnünk, aki 35 ponttal és 10 lepattanóval vezette csapatát, de a dupla-duplázó Jonas Valanciunas, a 20 pontos Dillon Brooks, vagy a 6/10 triplás De'Anthony Melton is megtette a magáét – az egy hónappal ezelőtti sikersorozatuk óta először nyertek egymás után két meccset idegenben, ezzel újra 50% felett vannak.

Túl sokat hibázott a Washington. Nem kezdtek rosszul a hazaiak, de aztán a második negyedben Russell Westbrook „vezetésével” szétszedték saját magukat és ezzel megalapozták a vereségüket – az egy negyeden belül eladott kilenc labda szörnyű, ráadásul Westbrook ebből egymaga ötöt jegyzett. Végül összességében 22 labdavesztéssel zárták a meccset, ezekből kaptak 32 pontot, jelentősen megkönnyítették a Memphis dolgát, ráadásul közben a védekezésük is elég harmatosra sikerült: Scott Brooks szerint mindenféle fizikalitást nélkülöztek és itt nem a faultolásról van szó, de a Grizzliesnek gondolkodnia sem kellett, az első „olvasások” mindig simán működtek is. A nyolcból hét sikerük után ez sorozatban a második vereségük, kicsit megtorpantak, pedig a playoff-helyek még messze vannak, nem fulladhatnak ki...

A Wizards legjobb dobói: Westbrook 23/9, Beal 23/3, Lopez 14
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 35/6, Brooks 20/6, Melton 20/18

Boston Celtics–Los Angeles Clippers 117–112

A végén a Celtics kerekedett felül. 16 alkalommal változott a vezető kiléte a rangadón, egyik fél sem tudott pár pontnál nagyobb előnyt kialakítani, majd a záró etapban egy hajszállal jobbnak bizonyult a hazai pályán játszó Boston – a negyed elején két nagy triplával fordított a gárda, majd hamarosan dobott még kettőt és összességében egy 20–8-as rohammal eldöntötte a küzdelmet. Mindehhez kellett mondjuk jó hét perc, de ez az időszak volt a kulcs, itt eléggé megfogták a Clipperst, közben pedig fontos távoli dobásokkal növelték a különbséget, ahonnan nem volt visszaút – 11 másodperccel a vége előtt tudott legközelebb egy labdán belülre kerülni a LAC, de az már nem számított, büntetőkkel beállította a végeredményt a Celtics. A hazaiaknál Jayson Tatumtól (14 pont, 5/16 mezőnyből) és Jaylen Browntól (18 pont, 2 gólpassz) sem kellett extra, dobott 25 pontot 6/12 triplával Kemba Walker, plusz Thompson, Williams és Pritchard is kétszámjegyű ponttermést tett a közösbe - csapatként 50%-kal szórtak be 16 triplát, nyerték a lepattanózást, vigyáztak a labdára, kifejezetten jól játszottak. A megnyert rangadó után most már kijelenthetjük, hogy ismét irányba álltak, a gyenge szériájuk után sorozatban harmadszor nyertek és visszakerültek a keleti negyedik helyre.

A negyedik negyedben hiányzott Leonard. Kawhi Leonardöt a kezdőbe jelölte Tyronn Lue a mérkőzés előtt, aztán valamiért a pályán már nem jelent meg a bemelegítéskor és kihagyta a meccset – hivatalosan hátfájdalmakra panaszkodott a Clippers sztárja. Sokáig nélküle is rendben voltak, Reggie Jackson remekelt a kezdőben (25 pont, 7 gólpassz, 5/6 tripla), Paul George főleg az első félidőben villogott (32 pont, ebből 21 a nagyszünetig), de a záró etapban nagyon kellett volna Leonard "robotszerű" játéka, hogy egy-két egyéni megmozdulással stabilizálja szétesőben lévő csapatát - ott percekig nem találták a támadójátékukat, ami megpecsételte a sorsukat. Jackson annyit tett ehhez hozzá, hogy a Boston nagyon jól váltott védekezésben, majd ezek után nagyot játszott egy-egyben, míg ők most már jó ideje szenvednek a váltásokkal szemben – nem mondjuk, hogy burkoltan jelezte Tyronn Lue-nak, hogy mi a gond, de lehet, hogy mégis...

A Celtics legjobb dobói: Walker 25/18, Brown 18/6, Tatum 14/3, Pritchard 14/12
A Clippers legjobb dobói: George 32/15, Jackson 25/15, Williams 12/6

Miami Heat–Atlanta Hawks 80–94

McMillan sikeres bemutatkozása. A felek két napja találkoztak ugyanitt, de azon a meccsen még Lloyd Pierce volt az Atlanta vezetőedzője, az azóta eltelt időben azonban őt kirúgták és most már utódja, Nate McMillan irányította a vendég együttest. A tréner debütálása nagyszerűen sikerült, támadásban ugyan elég esetlegesen játszott a gárda, de a védekezését és a lepattanózását is összerakta, az akarattal egyáltalán nem volt probléma, így bár a megnyert első félidő után hátrányba kerültek a harmadik negyedben, de a záró etapra feljebb tudtak kapcsolni. Az addig szinte teljesen lenullázott Trae Young éppen a legjobbkor lépett elő, a negyedik játékrészben egymaga dobott sorozatban 13 pontot (összesen 18-cal zárta a meccset), egymás után három nagy triplát süllesztett el, amely egy ilyen szoros, kosárszegény estén eldöntötte a küzdelmet – a Heat összesen 14 egységet tett fel a táblára abban a negyedben, ez jól jelzi, hogy Young időszaka mennyire extrának számított. Ezzel sikerült nyerniük, az utolsó hét percben már végig vezettek és a hajrában izgulniuk sem kellett, egyértelmű volt a különbség - további öröm, hogy két hónap kihagyás után Bogdan Bogdanovics is visszatért, 16 perc alatt öt pontot és négy gólpasszt tett hozzá egyelőre.

Offnight. Nagyjából mindent rosszul csinált ezen a mérkőzésen a Miami, a Jimmy Butlert ezúttal is nélkülöző floridaiak borzalmasan dobtak (37% mezőnyből, 27% tripla) és 47–26-ra bukták el a lepattanózást, amely az idei legrosszabb teljesítményüknek számít - ahogy a 80 dobott pont is, most valahogy nagyon nem találták a ritmust. A záró etapban összesen öt kosarat tudtak szerezni a 12 perc alatt, hazai pályán pedig több mint öt éve nem álltak meg ilyen kevésnél, mint az összesen dobott 80 pont - hat győzelem után érthetetlenül gyengén játszottak, Erik Spoelstra sem nagyon tudott mit mondani a találkozó után, az egyetlen pozitívum, hogy a hajrát leszámítva megint leradírozták Youngot.

A Heat legjobb dobói: Dragic 14, Robinson 14/12, Adebayo 11
A Hawks legjobb dobói: Young 18/12, Collins 17/3, Huerter 16/3

San Antonio Spurs–New York Knicks 119–93

Milyen fáradtság? Az előző esti hosszabbításos vereség másnapján, megtizedelt kerettel (Aldridge, Gay, White és Vassell nélkül, bár Keldon Johnson pár percre már beszállt) lépett pályára a San Antonio és aratott meglepően sima, magabiztos győzelmet a remek formában lévő New Yorkkal szemben – jár az elismerés Gregg Popovich csapatának. A texasiak az első félidőben is stabilak tudtak lenni, majd a harmadik negyedben a lovak közé csaptak: azt 36–21-re nyerték meg, elöl-hátul dominálni tudtak és eldöntötték a mérkőzés kimenetelét. A záró etapban sem jött elő a fáradtság, nagyon mélynek bizonyult a Spurs, hiszen a 30 perces határt végül csak Dejounte Murray lépte túl eggyel, viszont volt tíz (!) olyan játékosuk, aki dobott legalább nyolc pontot – olyan kiegyensúlyozottak voltak, hogy DeMar DeRozan megállt öt mezőnykísérletnél és ez is teljességgel elég volt nekik. A meggyőző produkcióval tartják magukat a nyugati playoff-harcban, most még fogadják az OKC-t, a szünet után pedig elvileg kiegészülhet a keretük.

Nem nézett ki jól a Knicks. Nagyszerű passzban érkezett meg erre a találkozóra a New York, az utóbbi meccseken jó volt a védekezés, megvolt a megfelelő támadójáték, jöttek a győzelmek, ezúttal viszont kapkodva, pontatlanul kosárlabdáztak a vendégek és összességében meglehetősen simán szenvedtek vereséget. Tom Thibodeau csapata most alig 40%-kal célzott mezőnyből és eladott 16 labdát, ráadásul a harmadik negyedben már a védekezés is szétcsúszott, folyamatosan jó kinti dobásokat adtak fel Bullockék, amelyekkel a Spurs élni is tudott. Derrick Rose nem játszott és ezúttal Julius Randle is visszafogottabb teljesítményt nyújtott elöl (14 pont, 6/16 mezőnyből), úgyhogy bár Immanuel Quickley most is igyekezett (26 pont, 6/13 tripla a padról), de ezúttal nem voltak elég összeszedettek az idegenbeli sikerhez.

A Spurs legjobb dobói: Lyles 18/12, Murray 17/9, Samanic 14/9, Mills 14/12
A Knicks legjobb dobói: Quickley 26/18, Barrett 15/3, Randle 14/3

Milwaukee Bucks–Denver Nuggets 97–128

Szenzációs volt a Denver. Back-to-back érkezett meg erre a mérkőzésre a mindig kiszámíthatatlan Nuggets, de a fáradtság legkisebb jelét sem adta Michael Malone együttese, sőt, rendkívül energikusan, agresszíven döngölte földbe a zsinórban öt győzelemmel nagy formában lévő Milwaukee-t. A vendég együttesnél Nikola Jokics ismét oktatott (37 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz), de Jamal Murray is jól mozgott (24 pont, 6 gólpassz) és a társak is hozzátették a magukét, Barton, Dozier, vagy Porter Jr. is dicsérhető – 56%-kal tüzeltek mezőnyből, 56-32-re nyertek a festékben és valósággal megsemmisítették ellenfelüket. Az alaphangot már az első negyedben megadták, amit 37–23-ra megnyertek, de a nagyszünetet követően még emelni tudtak a szinten és a záró etapban már abszolút kiütésessé tették a sikerüket - idei egyik legjobb teljesítményüket nyújtották, úgyhogy sorozatban harmadszor nyertek és egálban vannak a Spurs-Blazers párossal.

Tehetetlen Milwaukee. A hazaiak végig csak üldözték ellenfelüket a mérkőzés folyamán, nem jól olvasták a figurákat, rendszeresen üresen hagyták a festéket és könnyű dobásokat adtak a Nuggetsnek, nem tudták lekövetni a labda nélküli mozgásokat, beleragadtak az elzárásokba – emellett támadásban is nagyon akadoztak, a kezdeti nagy hátrány itt is rányomta a bélyegét a teljesítményükre. Egy-két kisebb rohamuk azért volt az este folyamán, a záró etap elején is visszajöttek még 13 pontnyira, úgy tűnt, hogy akár szorossá is tehetik a végét, de aztán a Denver villámgyorsan válaszolt, a Bucks pedig összeomlott, így a vége az idei szezonjuk legnagyobb arányú veresége lett, miközben most engedték a legjobb mezőnyszázalékot is az aktuális ellenfelüknek. Öt győzelem után meglehetősen váratlanul jött ez a teljesítmény és ez a végeredmény, a nyolcmeccses hazai sorozatukat így csak 5–3-mal hozták le, most a szünet előtt még Memphisben kell javítaniuk.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 27, Middleton 20/9, Lopez 12
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 37/6, Murray 24/3, Dozier 19/6

Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 104–114

Booker kiállítása is belefért. Remekül kezdett és végig vezetett is a Suns, a 6–0-s nyitány után az első negyedben egyszer, majd a másodikban még egyszer-kétszer előfordult ugyan, hogy átmenetileg egy labdán belüli hátrányba kerültek a vendégek, de erre mindig gyorsan és határozottan reagáltak, úgyhogy összességében inkább az történt a pályán, amit ők akartak. Nagy előnyt azért nem tudtak kiépíteni, de szépen haladtak elöl és ez azt követően sem változott, hogy a harmadik negyedben Devin Bookert két technikaival kiállították: reklamálás miatt mehetett idő előtt zuhanyozni a Phoenix All-Starja, de ezúttal ezt is elbírta a gárda. A kiegészítők ugyanis felléptek, a padról 21 ponttal beszálló Dario Saric egymaga tíz egységet szórt a záró etapban, Mikal Bridges is fontos játékokkal jelentkezett, Deandre Ayton is élvezte, hogy a Lakers nagyon hiányos az ő posztján, úgyhogy az utolsó negyedben összességében kontrollálták a találkozót, nem engedték veszélyes közelségbe a Lakerst. Ehhez persze kellett a nagyon stabil védekezés is, ami LeBron Jamest leszámítva mindenkit limitálni tudott, míg elöl annak ellenére is szűk 50%-os mezőnymutatóval, 55%-os triplázással és 30 gólpasszal zártak, hogy Booker kiállítása mellett Chris Paul csak egyetlen mezőnykosarat szerzett - igaz, kiosztott tíz gólpasszt és hátul is nagy munkát végzett. Monty Williams együttese ezzel a sikerrel ismét megmutatta, hogy mire képes és minimálisan, de megelőzte a tabellán a Clipperst, valamint a Lakerst is, így fellépett a dobogóra – csak a Jazz előzi meg a tabellán.

James és más senki. Anthony Davis mellett Marc Gasol és Kyle Kuzma sem léphetett pályára a bajnoknál, úgyhogy LeBron James eléggé egyedül maradt és bár dobott 38 pontot 16/24-es mezőnymutatóval, valamint 6 gólpasszal, de most ő sem tudta győzelemre vezetni csapatát. Támadásban is viszonylag lassan, illetve sokszor egyénieskedve játszott a Lakers, de a védekezés az, ami most igazán gondot okozott, nem volt válaszuk a Suns sok mozgásra, jó labdajáratásra építő játékára – hiába nyertek a festékben, kintről és a büntetővonalról ezt bőven ellensúlyozták Paulék, úgyhogy egyáltalán nem tudtak fölénybe kerülni. A hazaiak így a mérkőzés jelentős részében hátrányban voltak és bár nem maradtak le nagyon, de annyi plusz tűzerő nem volt bennük, hogy fordítsanak – két győzelem után kaptak ki ismét, most Sacramentóban zárják le az alapszakasz első felét.

A Lakers legjobb dobói: James 38/9, Schröder 17/6, Horton-Tucker 16/6
A Suns legjobb dobói: Saric 21/6, Bridges 19/9, Ayton 17, Booker 17/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Washington Wizards–Memphis Grizzlies 111–125
Boston Celtics–Los Angeles Clippers 117–112
Miami Heat–Atlanta Hawks 80–94
San Antonio Spurs–New York Knicks 119–93
Milwaukee Bucks–Denver Nuggets 97–128
Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 104–114

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik