Bjelica és a Kings Houstont is bevette, már 15-nél tart a Milwaukee

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.12.10. 10:36
null
A Timberwolves-ban Aron Baynes is visszatért és dobott 12 pontot (Fotó: Twitter)
Dallas után Houstonban is nagy győzelmet aratott a Sacramento, a kiélezett végjátékot végül Nemanja Bjelica dudaszós triplája döntötte el – a listavezető Milwaukee közben már sorozatban tizenötödik sikerét pipálhatta ki az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Paul George remek játékkal vezette győzelemre a Clipperst Indianában, Derrick Rose dobásával nyert a Detroit, könnyedén győzött a Boston és a Phoenix, megizzadt a Toronto, a Thundertől is kikapott a Jazz.

Indiana Pacers–Los Angeles Clippers 99–110

George a játékkal törődött. A Clippers színeiben először tért vissza korábbi csapatának pályájára Paul George és úgy tűnik, hogy Indianában még mindig nem bocsátották meg neki azt, (a)hogy távozott – folyamatosan pfújolták, ez pedig nem igazán tetszett a játékosnak, azt mondta, hogy plusz energiát merített belőle. Amivel nem járt jól a Pacers, PG ugyanis 36 pontig, 9 lepattanóig és 5 gólpasszig jutott, végig nagyon agresszív volt és bár nem dobott különösebben jól mezőnyből, de így is győzelemre vezette back-to-backet játszó csapatát – úgy is, hogy Kawhi Leonard (és a régóta sérült Landry Shamet) nem lépett pályára, Lou Williams pedig 2/19-es mezőnymutatót hozott össze. George remeklésével a Los Angeles végig kézben tartotta a mérkőzést, az első félidőt 12 ponttal nyerte, de volt 24 pontos előnyben is és csak a negyedik negyedben csökkent a különbség, amikor kicsit már hátradőlt Doc Rivers alakulata. Ez fontos és értékes győzelem volt a társaság számára, most pedig utazik tovább Torontóba, ahol majd Kawhi Leonard lesz a "hazatérő" szerepében...

Nem volt elég jó a Pacers. A hazaiak pihentebben sem tudtak felnőni a Clippers szintjére, Malcolm Brogdon visszatérése sem tudott segíteni rajtuk és gyakorlatilag végig egyértelműen "alul" voltak – a festékben 56-36-ra kaptak ki, mezőnyből 35%-kal, a triplavonalon túlról pedig 29%-kal dobtak, így nem lehetett sok esélyük. Brogdon (20 pont, 7/15 mezőnyből) mellett a padról beszálló Doug McDermott (17 pont, 5/8 tripla), illetve a palánk alatt nagyon aktív Domantas Sabonis (18 pont, 22 lepattanós karriercsúcs, 4 gólpassz) emelhető ki, de nem volt bennük elég tűzerő ahhoz, hogy felvegyék a kesztyűt, a Los Angelest pedig nem tudták belevinni egy lassabb, kevéspontos mérkőzésbe. A következő, Boston elleni rangadóig lesz min javítani, bár Nate McMillan vezetőedző szerint egyszerűen csak be kellett volna dobni a jó helyzeteiket és kész...

A Pacers legjobb dobói:Brogdon 20/6, Sabonis 18, McDermott 17/15
A Clippers legjobb dobói:George 36/21, Harrell 26, Zubac 13

Boston CelticsCleveland Cavaliers 11088

Sima papírforma. Nem tudta megnehezíteni a toronymagas esélyesnek számító Boston dolgát a továbbra is mélyrepülésben lévő Cleveland, már az első negyedben tíz pont fölé hízott a különbség és a Celtics a játékpercekre is figyelve, takaréklángon égve simán kipipálta a kötelező győzelmet. A Cavs megint pocsékul dobott és összesen két játékosa érte el a tízpontos határt, ráadásul most még a büntetőit is 50% alatt értékesítette, miközben a Boston könnyedén csinálta azt, amit éppen akart – a hazaiak 58%-os mezőny- és 56%-os triplamutatóval zártak, sosem voltak hátrányban, az előnyük viszont volt 29 pont is. Meglepetés tehát nincs, a Celtics tükörsimán hozta tizedik hazai győzelmét is és továbbra is hibátlan otthon, míg a Cleveland zsinórban hetedszer is kikapott, minimálisan sem tudta összeszedni magát.

Gordon Hayward visszatért. Egy hónappal ezelőtt szenvedett kéztörést a Boston egyik fontos láncszeme és ezen a mérkőzésen tért vissza a csapatba – ideális "felhozó" meccs volt ez számára, az ellenfél nem nagyon nehezítette meg a dolgukat, volt lehetősége felvenni a ritmust és kicsit visszarázódni. Ezt jól is csinálta, 26 perc alatt dobott 14 pontot 7/10-es mezőnymutatóval, volt 5 lepattanója és 4 gólpassza, hamar ráérzett ismét a csapat játékára és beépült a többiek közé – Kemba Walker (22 pont, 5/9 tripla, 7 gólpassz), Jaylen Brown (20 pont, 7 lepattanó, 2 blokk) és Jayson Tatum (19 pont, 11 lepattanó, 4/6 tripla) is hozta magát és bár Marcus Smart nem játszott, így is magabiztosan utazhatnak el Indianába.

A Celtics legjobb dobói:Walker 22/15, Brown 20/3, Tatum 19/12
A Cavaliers legjobb dobói:Clarkson 19/9, Thompson 17, Garland 9/3, Henson 9, Porter 9

Houston RocketsSacramento Kings 118119

Megint Bjelica, megint Sacramento. Előző este nagyon komoly győzelmet aratott Dallasban a Kings, ott végig remekelt a gárda, majd a végére elfáradt, de a 30 pontos Nemanja Bjelica vezérletével és clutch dobásával végül nyerni tudott – most a végig remeklés nem volt meg, Bjelica győztes dobása viszont annál inkább. A kiegyenlített mérkőzés végén úgy tűnt, hogy Russell Westbrook szállítja a győzelmet a Houstonnak, az utolsó percben bevert egy nagy triplát, majd kiosztott egy gólpasszt McLemore-nak, aztán Buddy Hield egyenlített egy hármassal és az utolsó támadás megint Westbrooknak jutott – egyetlen másodperccel az órán feltett egy duplát, a csarnok már ünnepelt. A Kingsnek azonban volt még ideje egy oldalbedobásra, a figurából megtalálták Bjelicát, aki a dudaszó pillanatában berámolt egy hármast – ez lett a győztes dobás, a Sacramento pedig 24 órán belül bevette Dallast és Houstont is, ami hatalmas teljesítménynek számít.

Nem elég stabil a Rockets. Volt egy remek időszaka már idén a Houstonnak, de tulajdonképpen abból a nyolcmeccses sikerszériából él egyelőre – előtte 3-3-at, azóta 4-5-öt hozott és nem tud igazán stabil lenni, dominálni. Most sem tudta ráerőltetni akaratát a meglehetősen fáradt és tartalékos (Bagley és Fox révén két kezdőjátékosát továbbra is hiányoló) Sacramentóra, ezúttal James Harden sem villogott magához képest (27 pont, 8/19 mezőnyből, 10 gólpassz, 8 eladott labda), csapatszinten csak négy pontot dobtak gyorsindításból, eladtak 19 labdát (a Kings csak 10-et), a védekezésre pedig megint nem igazán figyeltek oda – sokkal jobban kordában kellett volna tartaniuk ellenfelüket, ehelyett kisebb futásokat láthattunk ide-oda. Westbrook most remekül játszott (34 pont, 8 gólpassz, 13/17 mezőnyből), de egyszerűen nem volt meg bennük az átütőerő és nem tudták ráerőltetni akaratukat a másik félre, úgyhogy bár a végén így is félig már megnyerték a meccset, nemcsak a dudaszós vereség miatt lehetnek elégedetlenek – javulniuk kell, mert egyelőre nem tartanak ott, ahol szeretnének.

A Rockets legjobb dobói:Westbrook 34/6, Harden 27/9, Capela 13
A Kings legjobb dobói:Hield 26/18, Barnes 19/6, Bjelica 17/9

Milwaukee Bucks–Orlando Magic 110101

15. Nagyjából amegszokottak szerint húzta be sorozatban tizenötödik győzelmét a Bucks, a meccs elején (egy 14-0-s rohammal) hamar tíz pont feletti előnyt szerzett, majd onnantól próbálta menedzselni a helyzetet arra is figyelve, hogy ne terhelje túl a játékosokat. Ez viszont most azért kevésbé sikerült, a Magic ugyanis nem volt hajlandó leszakadni és egészen a végéig közel tudott maradni, az utolsó percben egy Ross-triplával még visszajött 107-101-re, de ennél közelebb azért már nem engedte ellenfelét a Milwaukee. A hazaiaknál természetesen ismét Giannis Antetokounmpo volt főszerepben (32 pont, 12/22 mezőnyből, 2/5 tripla, 15 lepattanó, 8 gólpassz) és az első félidőben a csapatvédekezés is nagyon rendben volt, leszedték a Magicet – eldönteni viszont nem tudták a meccset, úgyhogy csak a legvégén nyugodhattak meg, bár Giannis szerint jó néha szoros mérkőzéseket is játszani, nem csak mindig 20-30-40 pontokkal nyerni... A lényegen ugyanakkor ez nem változtat, 21-3-mal vezetik Keletet és a Lakersszel holtversenyben a ligát, következőleg pedig a Pelicans ellen sem kérdésesek az erőviszonyok.

Isaac megadta az alaphangot. A liga blokk-királya, Jonathan Isaac rögtön a Bucks első két támadását sapkával állította meg és még az első negyedben eljutott négy blokkig, úgyhogy próbálta azonnal felpörgetni csapatát és a Magic nem is lehet teljesen elégedetlen az estével. A védekezésük többé-kevésbé a helyén volt, azért nem tudták igazán megszorítani ellenfelüket, mert gyengén dobtak, főleg az első félidőben, bár utána azért Evan Fournier (26 pont, 4/8 tripla) és Terrence Ross (23 pont, 4/6 tripla) vezetésével javulni tudtak – sokkal több büntetőt harcoltak ki, mint a Bucks, ez komoly fegyverüknek bizonyult, de Nik Vucsevics nélkül egyszerűen nem volt bennük elég pont ahhoz, hogy meglepetést okozzanak. Nagy baj persze nincs, ez volt a papírforma, sőt, ahhoz képest, hogy a Milwaukee az előző négy meccsét átlagosan 34 ponttal nyerte, ők most elég jól helytálltak...

A Bucks legjobb dobói:Antetokounmpo 32/6, Middleton 20/12, DiVincenzo 12/6
A Magic legjobb dobói:Fournier 26/12, Ross 23/12, Augustin 13/6, Fultz 13

New Orleans Pelicans–Detroit Pistons 103105

Rose dobása döntött. Nehéz estéje volt a Detroitnak, mert Blake Griffin (5 pont, 1/9 mezőnyből) és magához képest Andre Drummond (13 pont, 10 lepattanó, 0 gólpassz, labdaszerzés és blokk) is teljesen eltűnt, így a csapat alapja hiányzott, úgyhogy meglehetősen szenvedősre sikerült a játék. A végén azonban megmentette őket Derrick Rose, a korábbi MVP is csak erőlködött három negyeden keresztül, ám az utolsó játékrészben régi fényében tündökölt: egymaga 17 pontot (7/8 mezőnyből, 2/2 tripla) szerzett ebben a kulcsidőszakban, majd egálnál, 0,3 másodperccel az órán elsüllyesztette a meccsnyerő középtávolit is, amellyel szállította a győzelmet csapatának. Fél perccel korábban ő dobta az egyenlítő kosarat is, majd Brandon Ingram elrontott kísérlete után Dwane Casey úgy döntött, hogy hagyja az irányítóját egy-egyezni Jrue Holidayjel – jó döntésnek bizonyult, Rose megnyerte a meccset, a Pistons pedig ötből négy győzelemnél tart és közelít a playoff-helyek felé.

Csak a szokásos. Megint voltak jó egyéni teljesítmények a New Orleansnál, Brandon Ingram dobott 31 pontot jó hatékonysággal, Jrue Holiday hozzátett 20 egységet, most még a védekezésükre sem lehetett panasz, de ismét elbuktak egy egylabdás mérkőzést – az utolsó kísérletet Ingram rontotta el, nem tudta megverni Blake Griffint, bár Casey szerint az is volt az ő tervük, hogy ilyen helyzetben Griffin fizikálisan "egye meg" Ingramet. Bejött, a Pels megint a legrosszabbkor hibázott, védekezésben pedig Rose-zal képtelenek voltak mit kezdeni, úgyhogy zsinórban kilencedszer is kikaptak – egyszerűen semmi sem akar nekik összejönni...

A Pelicans legjobb dobói:Ingram 31/12, Holiday 20, Hayes 13
A Pistons legjobb dobói:Rose 21/3, Galloway 16/12, Kennard 14/3

Chicago Bulls–Toronto Raptors 9293

Újabb vereség. Playoff-reményekkel vágott neki a szezonnak a Chicago, de ez a csapat egyelőre nagyon messze van ettől, borzasztó hullámzó a gárda játéka és eredményessége is, de általában mindkettő a rossz és a nagyon rossz között mozog. Emiatt a csarnokban most már rengeteg volt az üres szék, sok szurkoló úgy gondolta, hogy erre nem kíváncsi, Jim Boylen vezetőedző viszont úgy fogalmazott, hogy kemény kosárlabdát játszanak és egyszerűen két-három szituációval többet kellene megnyerniük egy meccsen ahhoz, hogy győzni tudjanak – ez most sem sikerült, egyetlen ponttal ugyan, de megint alulmaradtak. A gond a támadójáték volt, hátul valóban kellően agresszívek voltak a fáradtabb, de nyilván minőségibb Torontóval, elöl viszont képtelenek voltak ritmusosan, folyamatosan támadni: Zach LaVine például az első félidőben kereken húsz pontot dobott, aztán pontosan nullát, ez jól jellemezte a csapat teljesítményét. Boylen továbbra is bízik a játékosaiban és abban, hogy ezen az úton várnak rájuk a sikerek, nyilván nem segít rajtuk, hogy Porterés Hutchison sérült, illetve hogy LaVine és White sérülten játszik, de akárhogy is, itt egy újabb vereség, a csapat pedig jelenleg 8-17-tel négy meccsre van a rájátszástól.

Valahogy behúzta a Raptors. Nagyon szenvedett a Toronto annak ellenére, hogy voltak jó időszakai, Pascal Siakam például 13 pontot szerzett az első negyedben, de összességében pocsékul dobott és ritmustalanul támadott a kanadai csapat. A negyedik negyedben aztán nyolcpontos hátrányba került, ami egy ilyen meccsen kimondottan soknak számít, főleg abban a helyzetben, ám sikerült egy 9-0-s rohamot intéznie Nick Nurse legénységének, majd a végén Norman Powell és Kyle Lowry is elsüllyesztett egy-egy clutch dobást. A Bullsnak bőven volt még esélye nyerni, de az utolsó játékait mindkét fél elrontotta, úgyhogy maradt a 92-93, a Raptors pedig valahogy kiszenvedte ezt a győzelmet – nagyon kellett ez már a társaságnak három vereség után, főleg egy back-to-back második felén, Fred VanVleet nélkül, most pedig készülhet a Clippers és Kawhi Leonard fogadására.

A Bulls legjobb dobói:LaVine 20/9, Carter 14, Gafford 14
A Raptors legjobb dobói:Siakam 22/6, Powell 17/3, Lowry 11/3, Ibaka 11/3

Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 125109

Vége a böjtnek. Közel egy hónap után, november 14-e óta először nyert hazai pályán a Phoenix és egyébként is nagyon fontos győzelmet aratott egy közvetlen riválissal szemben, úgyhogy volt minek örülni a csapatnál. Főleg a második félidőben sikerült ellenfelük fölé nőni, azt összesen 19 ponttal nyerték meg és ott már a jó támadójáték mellé a védekezésük is megérkezett, elöl pedig Devin Booker (26 pont, 11/20 mezőnyből, 7 gólpassz) és Ricky Rubio (16 pont, 14 gólpassz) szabta a fazont, de a befejezéseknél Kelly Oubre Jr. (24 pont, 8/15 mezőnyből) és Dario Saric (20 pont, 9 lepattanó, 7/11 mezőnyből) is nagyon aktívan mozgott – Aron Baynes is visszatért, ő is beszórt 12 pontot a padról. Az 50%-os mezőnymutató, a 40%-os triplázás, a 31 gólpassz és a 9 eladott labda is megsüvegelendő adat, de Monty Williams vezetőedző szerint a második félidei védekezésükkel tudtak nyerni, ott már sikerült kiszorítaniuk a festékből a Minnesotát és emiatt átvették a meccs irányítását. Következőleg a Memphist fogadják és ha ott is nyernek, akkor visszadolgozzák magukat 50%-ra.

Újabb vereség. Sorozatban ötödször kapott ki a Wolves, az idegenbeli túráját pedig 0-4-gyel zárta, bár ez a mostani mérkőzés lehet, hogy már a korábbiak hozadéka volt – érthetetlenül elrontották az agyonnyert meccsüket Oklahoma Cityben, most pedig a Lakers elleni vereség másnapján, back-to-back léptek pályára. Talán ez is benne volt abban, hogy a második félidőre kicsit elfogyott az erejük és visszaesett a támadójátékuk, hiába hozott szép számokat Karl-Anthony Towns (33 pont, 15 lepattanó, 12/18 mezőnyből) és Andrew Wiggins (23 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz), ez most kevésnek bizonyult – főleg úgy, hogy a védekezésük ismét átjáróház volt, a túra során 121, 139, 142 és most 125 pontot kaptak, így nem lehetnek vérmes reményeik. Most otthon, a Jazz ellen folytathatják és muszáj lenne rendezniük a sorokat, hogy harcban maradhassanak a playoff-helyekért.

A Suns legjobb dobói:Booker 26/9, Oubre Jr. 24/6, Saric 20/6
A Timberwolves legjobb dobói:Towns 33/6, Wiggins 23/3, Teague 16/3

Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 90104

Ez komoly munka volt a Thundertől. Utóbbi nyolc meccséből hatodszor, zsinórban pedig harmadszor nyert az OKC, ráadásul mindhárom győzelmét csoportrivális ellen érte el, akik a playoff-helyekért csatáznak. A Jazz ugyan nincs jó formában, de otthon 9-2-vel állt a meccs előtt, ráadásul az Oklahománál nem játszhatott Danilo Gallinari és több kiegészítő, ám ez csak a hullámzó játékot hozó első félidőben okozott gondot, a fordulás után fokozatosan léptek el ellenfelüktől, az itt megszerzett húszpontos előnyt simán be tudták osztani a végéig. Egyénileg mindenképp érdemes kiemelni Dennis Schrödert, a sokat és okkal kritizált cserehátvéd ezúttal a jó oldalát mutatta, 27 pontjának jelentős része vagy az első félidei visszakapaszkodás, vagy a harmadik negyedes elszakadás alatt született – az általa vezetett kispad egyébként simán túldobta a Jazz cseréit, a draftolatlan újonc Luguentz Dort például 29 perc alatt 9 pontot tett a közösbe. A kezdő Gallinari nélkül is jól működött, Steven Adams dupla-duplázott, Chris Paul és Gilgeous-Alexander mindenben benne volt (közösen 36 pontot, 10 gólpasszt, 10 pattanót és 5 szerzett labdát jegyeztek) – a védekezés kiválóan zárt, a Thunder pedig szépen csendben felkapaszkodott a playoff-helyekre, most pedig jön egy újabb középházi rangadó a Kings otthonában.

Nem működik a Jazz. Pár napja a Grizzlies ellen úgy tűnt, hogy sikerül kicsit összerázni az utóbbi időben kissé megroggyant támadójátékot, ám az OKC védekezése még nagy falatnak bizonyult. Donovan Mitchell vállalkozott, de nem nagyon talált (10/25 mezőnyből), ám még így is több szinttel volt hatékonyabb, mint a 4/17-et rittyentő Bojan Bogdanovic, vagy a 0/6-tal záró Royce O'Neale, rajtuk konkrét elment ma a meccs. Hiába Rudy Gobert parádéja (19 pont 9/10-es mezőnnyel, 17 lepattanó) és Joe Ingles javuló játéka (3/6 tripla, 8 gólpassz, 3 szerzett labda), a fentiek ismeretében náluk is kellett volna valaki, aki előugrik a padról. Ilyen nem akadt, a második negyed közepétől már a Thunder diktált, így az elmúlt nyolc meccset tekintve éppen a fordítottját (két győzelem, hat vereség) futják, mint ellenfelük, és legközelebb a Minnesota otthonában sem lesz egyszerű dolguk. Még hatodikok nyugaton, de ha nem javulnak azonnal, pillanatok alatt kieshetnek a playoff-helyekről.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 26/3, Gobert 19, Bogdanovic 13/9.
A Thunder legjobb dobói: Schröder 27/9, Gilgeous-Alexander 20/6, Paul 16.

Golden State Warriors–Memphis Grizzlies 102110

Ja Morant kissé beárazta D'Angelo Russellt. A Grizzlies újonc irányítója visszatérhetett hátsérüléséből, és vele egy csapásra működött a csapat játéka – támadásban minden megmozdulása ült (8/14 mezőnyből, 3/5 tripla, 7/8 büntető, 7 gólpasszra 2 eladott labda). Jonas Valanciunas úgy dupla-duplázott, hogy közben beszórt két triplát, Dillon Brooks is sokkal komfortosabban dobhatott, Jaren Jackson Jr. pedig 16 pontja mellett hátul is tette a dolgát, 3 blokkot osztott ki. A kezdőben egyedül Jae Crowder nem találta a dobásait, cserébe viszont nagy munkát végzett védekezésben, a padról pedig ezúttal Grayson Allen (15 pont, 3/4 tripla) hozta a győzelemhez szükséges extrát. A Memphis már az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést, itt közel tíz pontos előnyt épített ki, utána gyakorlatilag ezt menedzselték – a végén még 100-106-ra felkapaszkodott a GSW, ám az újoncok között a legtöbb pontot átlagoló Morant egy irtózatos zsákolással csendesítette le végleg a Chase Center közönségét.

Így múlik a világ dicsősége. Emlékezetes statisztikai érdekesség volt az elmúlt években a Warriorsszal kapcsolatban, hogy nem nagyon kaptak ki kétszer egymás után, idén viszont megfordult a trend – azért hajtottak ma, hogy idén először kétszer egymás után nyerjenek. Hamar kiderült, hogy ez nem lesz egyszerű, mert hiába játszott két All-Starjuk is, D'Angelo Russell borzalmas napot fogott ki, cserébe viszont rengeteget vállalt (6/22 mezőnyből, 7 gólpassz), ha nagyon keresni szeretnék a vereség okait, nem is kell nagyon tovább menni – egyértelműen csődöt mondott ma vezérként. Persze a kezdőben fellépő Paschall-Robinson duó 4/17-es mezőnymutatója is kellett, hogy a Warriors egyszerűen képtelen legyen egy igazán nagy rohamot levezényelni, így hiába Draymond Green és Willie Cauley-Stein elfogadható játéka, illetve a Burks, Spellman és Bowman vezette kispad jó teljesítménye, egy igazi vezető hiányzott a kulcspillanatokban. A GSW-nél annak örülhetnek, hogy szépen lassan szivárognak vissza a sérültek, ma Jacob Evans III játszhatott közel másfél hónap után, legközelebb pedig otthon fogadják a New Yorkot – a nyugati sereghajtó küzd majd a keleti utolsó ellen...

A Warriors legjobb dobói: Russell 18/12, Burks 18/6, Cauley-Stein 17.
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 26/9, Brooks 17/9, Jackson Jr. 16/6.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik