Bäckström, Ovecskin: egy este, nyolc pont

Vágólapra másolva!
2010.04.18. 09:56
null
Bäckströmön (jobbra) Jaroslav Halak képtelen volt kifogni (fotó: Reuters)
Címkék
Az alapszakaszgyőztes Washington Capitals a mérkőzésen triplázó Nicklas Bäckström hosszabbításban lőtt góljával 6–5-re legyőzte a Montreal Canadienst az észak-amerikai jégkorong-bajnokság (NHL) rájátszásának első fordulójában, így kiegyenlítette a párharcot, akárcsak a Boston Bruins és a Los Angeles Kings.

Hiába vezetett az első harmad után már 2–0-ra is a Buffalo Sabres, nem tudta növelni az előnyét a párharcban, mert a Bostonban Michael Ryder és Zdeno Chára is duplázott. A Bruins az utolsó harmad elején két perc alatt kétszer is betalált, a hatalmas termetű Chára gólja után pedig hiába támadott a Sabres, Mark Recchi üres kapus találata a vendégek győzelmét eredményezte.

A Buffalónak sokba kerülhet a vereség, már csak azért is, mert alapszakaszbeli legeredményesebb támadója, Thomas Vanek az első harmad után nem tudott visszatérni a jégre lábsérülése miatt.

A Washington hatalmas feltámadást produkált a Montreal ellen. A párharc első mérkőzését megnyerő kanadai alakulat 2–0-ra, majd 4–1-re is vezetett a fővárosban, ám ezt követően beindult a Nicklas Bäckström, Alekszander Ovecskin páros, amely összesen nyolc pontot szerzett a mérkőzésen, a Capitals pedig megfordította az összecsapást.

A montreali Andrej Koszticin már az első két harmadban mesterhármast ért el, a folytatásban azonban Ovecskin egy gól mellett három gólpasszt is adott, míg Bäckström 3+1-gyel zárt. A hazaiak 1:21 perccel a vége előtt John Carlson emelésével egyenlítettek, a hosszabbításból pedig 31 másodpercnek kellett eltelnie, hogy Bäckström harmadik gólját szerezve kilője a bal felső sarkot, s ezzel 6–5-ös győzelemhez jutassa csapatát.

A magyar válogatott tagjai mellett alighanem a Los Angeles-i szurkolók is különösen örülnek neki, hogy Anze Kopitar a napokban a Kingsben szerepel, a szlovén támadó emberelőnyből szerzett góljával a kaliforniaiak szintén hosszabbítás (7:28 perc) után nyertek 3–2-re a Vancouver otthonában.

 NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT
Buffalo Sabres (3.)–Boston Bruins (6.) 3–5
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1  
Washington Capitals (1.)–Montreal Canadiens (8.) 6–5  – h. u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1  
NYUGATI FŐCSOPORT
Vancouver Canucks (3.)–Los Angeles Kings (6.) 2–3 – h. u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:  1–1
 
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Vasas és dupla Liverpool–Bilbao

Minden más foci
34 perce

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
35 perce

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
35 perce

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
46 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
46 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
1 órája

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
2 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik