A Miami csúnya, de sima meccsen győzött

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.05.23. 09:46
null
Udonis Haslem és Tyler Hansbrough jelenete híven tükrözi az ötödik meccs küzdelmét (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra csupán egy mérkőzést rendeztek, ez pedig a Miami Heat és az Indiana Pacers párharcának ötödik derbije volt a Keleti konferencia elődöntőjében. LeBron James és Dwyane Wade most is extrát nyújtott, viszont ez alkalommal a társak is dicséretesen dobtak, illetve lepattanóztak. Danny Granger sérülése miatt duplán nehéz helyzetbe került a kiesés szélén lévő Indiana. Nézzük a részleteket!

Miami Heat (2.)–Indiana Pacers (3.) 115–83

Kezdetben nem tűnt annyira simának a mérkőzés, Paul George és társai felvették a kesztyűt a ma extrán dobó (61.4 százalék mezőnyből, 56.2 százalék triplából) és lepattanózó (49–35 a hazaiaknak ebben a kategóriában) Chris Bosht nélkülöző Miamival. A második negyed végén viszont jött a nagy baj vendégszempontból, Danny Granger bokája kifordult, ami miatt el is kellett hagynia a játékteret. Megpróbálkozott még a folytatással, de gyorsan kiderült, hogy már nem számíthat rá többet a Pacers, akár az is lehet, hogy a sorozatban sem látjuk többet a harmadik kiemelt legjobb játékosát.

A Granger megsérülésének pillanatában még csak 5 pontos differencia villámgyorsan elkezdett növekedni, s a megállíthatatlannak tűnő Miami-vonat egyszerűen átrobogott a magasabb, potenciálisan jobban lepattanózó és szervezettebb ellenfélen, s végül 32 pontos, kiütéses győzelmet aratott. Ez volt az első igazán sima meccs a sorozatban, a Heat a legutóbbi mérkőzésen átvett lélektani előnyét szépen és tudatosan használta ki, ezzel egy győzelemnyire van már csak a konferencia-elődöntőtől, amelyben leendő ellenfele nem ismert, hiszen a Boston és a Philadelphia is gyűri jelenleg egymást, abban a párharcban éppen ma este rendezik a hatodik felvonást (ha győz a Celtics, ott van a legjobb négy között).

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: LeBron James és Dwyane Wade, akik tartották az előző találkozón már bemutatott formát, és relatíve kevés vállalásból is extra egyéni teljesítményeket hoztak ki, illetve kulcsfontosságú győzelemhez segítették hozzá csapatukat.

A nap lúzere: Az Indiana Pacers, amelynek – kis iróniával élve – kiteljesedett a sorsa a mai mérkőzésen. A sorozatos sportszerűtlenségek és a kosárlabdapályára nem való viselkedés „átkaként" éppen a hangadó Danny Granger sérült meg, a felbőszített Heat pedig nemcsak alaposan elverte, hanem keményen faragta is a Pacers játékosait.

A 30 pontos, 10 lepattanós, 8 gólpasszos James 19 mezőnydobásából 12-t értékesített, a 28 egységig jutó Wade pedig 17-ből 10-es statisztikát tudott felmutatni ugyanebben a kategóriában, mellettük az 5 próbálkozásból 4 triplát értékesítő Battier is sokat tett a győzelemért, továbbá a legutóbb remeklő Haslem egy nagyon csúnya fault mellett 10 pontot és 6 lepattanót mutatókat hozott.

Itt meg is említhetjük, hogy a mérkőzés tele volt csúnyábbnál csúnyább szabálytalanságokkal, Tyler Hansbrough, az említett Haslem, valamint Pittman is gyakorlatilag azonnali kiállítást érő faultot „ütött", de a játékvezetők nem állították meg időben a túlzott keménykedést azzal, hogy leküldték volna a delikvenseket a parkettről, viszont a ligától mindannyian számíthatnak büntetésre.

Az Indianában senki sem tudott átlagon felüli produkcióval kirukkolni, láthatóan megfogta Granger sérülése a vendégeket, akiknek nagyon nehéz lesz ilyen lélektani helyzetben életben tartani saját reményeiket a hatodik találkozón, amelyet az ő otthonukban rendeznek két nap múlva.

A Heat legjobb dobói: L. James 31, Wade 28, Battier 13
A Pacers legjobb dobói: George 11, D. West, Garnger 10-10

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–2 a Heat javára

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A JÁTÉKNAP LEGSZEBB JELENETEI

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Miami Heat (2.)–Indiana Pacers (3.) 115–83
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik