Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.06.17. 06:51
Shai Gilgeous-Alexander (balra) remek játéka is kellett az Oklahoma City sikeréhez (Fotó: Getty Images)
Az Oklahoma City Thunder 120–109-re győzte le az Indiana Pacerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének ötödik mérkőzésén.

Oklahoma Cityben folytatódott az NBA nagydöntője, az első négy mérkőzésen mindkét csapat egyszer nyert otthon és idegenben is.

Az ötödik összecsapáson a hazai pályán kosarazó Thunder jó védekezőjátékot mutatott be, emellett Jalen Williams és Shai Gilgeous-Alexander rendkívül ponterős játékkal segítette csapatát a győzelemhez.

Williams a negyven pontja mellé hat lepattanót szerzett, emellett kiosztott négy asszisztot is, míg Gilgeous-Alexander 31 ponttal zárt, ezen kívül két lepattanó és tíz assziszt is szerepel a neve mellett.

Gilgeous-Alexander a mostani rájátszásban tizenötödik alkalommal jutott el legalább 30 pontig, ezzel egy igazán elit társasághoz csatlakozott, korábban csak Michael Jordan, Kobe Bryant és Hakeem Olajuwon volt képes erre.

Williams ötödikként jutott el legalább 25 pontig három egymást követő mérkőzésen a döntőben 25 évesnél fiatalabban, ez rajta kívül Kyrie Irvingnek, Kevin Durantnak, Dwyane Wade-nek és Shaquille O'Nealnek sikerült.

Az Oklahoma City Thunder irányította a mérkőzést, a második negyed végén 18 pontos előnye is volt. Ám az Indiana felzárkózott, a csapat ötször is úgy nyert a rájátszásban, hogy két számjegyű hátrányban volt. A 28 ponttal záró Pascal Siakam egy triplával 95–93-ig felhozta a csapatát, de utána ismét sebességet váltottak a hazaiak, és végül 11 ponttal legyőzték az Indianát.

A Pacersnek helyi idő szerint csütörtök este le kell győznie a Thundert, ha életben akarja tartani bajnoki esélyeit.

KOSÁRLABDA
NBA, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder–Indiana Pacers 120–109 (32–22, 27–23, 28–34, 33–30) 
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Thunder javára

A DÖNTŐ TOVÁBBI PROGRAMJA (magyar idő szerint)
1. MÉRKŐZÉS
Június 6., péntek
Oklahoma City Thunder–Indiana Pacers 110–111
2. MÉRKŐZÉS
Június 9., hétfő
Oklahoma City Thunder–Indiana Pacers 123–107
3. MÉRKŐZÉS
Június 12., csütörtök
Indiana Pacers–Oklahoma City Thunder 116–107 
4. MÉRKŐZÉS
Június 14., szombat
Indiana PacersOklahoma City Thunder 104–111
5. MÉRKŐZÉS
Június 17., kedd
Oklahoma City Thunder–Indiana Pacers 120–109
6. MÉRKŐZÉS
Június 20., péntek
2.30: Indiana Pacers–Oklahoma City Thunder
7. MÉRKŐZÉS (ha szükséges)
Június 23., hétfő
2.00: Oklahoma City Thunder–Indiana Pacers

EZ TÖRTÉNT A RÁJÁTSZÁSBAN

AZ 1. KÖR
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Miami Heat (8.) 4–0
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.) 4–1
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.) 4–2
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.) 4–1
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 4–0
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 4–3
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–4
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.) 3–4

FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK 
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Indiana Pacers (4.) 1–4
Boston Celtics (2.)–New York Knicks (3.) 2–4
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Denver Nuggets (4.) 4–3 
Minnesota Timberwolves (6.)–Golden State Warriors (7.) 4–1 

FŐCSOPORTDÖNTŐK 
Keleti főcsoport
New York Knicks (3.)–Indiana Pacers (4.) 2–4
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Minnesota Timberwolves (6.) 4–1

 

 

Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
9 órája

Shai Gilgeous-Alexander 40 ponttal segítette győzelemre a rájátszásba jutó OKC-t – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 8:31

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:08

Doncic és Jokics is villogott, de előbbi döntötte el: a Lakers hosszabbításban húzta be a Nuggets elleni rangadót – videók

Amerikai sportok
2026.03.15. 10:24

Wilt, Bam, Kobe – minden, amit Bam Adebayo 83 pontos meccséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.03.14. 10:29

A 42 pontos Edwards vetett véget a Minnesota vereségsorozatának – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:26

NBA: Gilgeous-Alexander a Boston elleni rangadón megdöntötte Chamberlain rekordját

Amerikai sportok
2026.03.13. 07:50

NBA: remek tempóban halad a Magic és a Clippers, Jokics újra odatett egy tripla duplát

Amerikai sportok
2026.03.12. 07:37
Ezek is érdekelhetik