NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

T. Z.T. Z.
2025.05.23. 07:28
null
A Florida nagyon közel került, hogy megküzdjön a Stanley-kupáért (Fotó: Getty Images)
A címvédő Florida Panthers nagyon közel került a nagydöntőhöz, miután második idegenbeli meccsét is megnyerte a Carolina Hurricanes ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának fináléjában, magyar idő szerint pénteken hajnalban.

A Keleti főcsoport döntőjének első összecsapásán a Florida Panthers idegenben 5–2-re győzött a Carolina Hurricanes ellen, és a második mérkőzésen is vendégségben lépett pályára. A hazaiak ezúttal még annyira sem tudták megszorítani a Floridát, mint az első találkozón, ezúttal 5–0-ra győzött a Panthers, így összesítésben már 2–0-ra vezet. A következő két meccset hazai környezetben vívhatja meg, vagyis napokon belül akár be is biztosíthatja helyét az NHL-nagydöntőben.

A második carolinai találkozón már az első harmad után 3–0-ra vezetett a Florida, majd újabb további két gólt szerzett, így ötgólos különbséggel nyerte meg a találkozót – így pedig két meccsre került ahhoz, hogy a tavalyihoz hasonlóan megküzdjön a Stanley-kupáért. A Hurricanes kapusa, Szergej Bobrovszkij 17 védéssel, kapott gól nélkül zárta az összecsapást, Sam Bennett két gólja mellett egy gólpasszt is jegyzett, míg Carter Verhaeghe három gólpasszt osztott ki.

A Carolina mérlege pocsék a Keleti főcsoportdöntőben: már sorozatban 14 vereségnél jár az együttes, és a legutóbbi három alkalommal egyaránt söpréssel búcsúzott. 

NHL-RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Carolina Hurricanes–Florida Panthers 0–5

 A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE 
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
 DÖNTŐK
Keleti főcsoport
Carolina Hurricanes–Florida Panthers 0–2
Nyugati főcsoport
Dallas Stars–Edmonton Oilers 1–0

ELŐDÖNTŐK 
Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 3–4
Washington Capitals–Carolina Hurricanes 1–4 
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–Dallas Stars 2–4 
Vegas Golden Knights–Edmonton Oilers 1–4 

 EZ TÖRTÉNT AZ 1. FORDULÓBAN 

Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators 4–2
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 1–4
Washington Capitals–Montréal Canadiens 4–1
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils 4–1
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–St. Louis Blues 4–3
Dallas Stars–Colorado Avalanche 4–3
Vegas Golden Knights–Minnesota Wild 4–2
Los Angeles Kings–Edmonton Oilers 2–4

 

Legfrissebb hírek

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
10 órája

NHL: a Pittsburgh újabb „meccslabdát” hárított a Philadelphia ellen

Amerikai sportok
Tegnap, 7:44

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
2026.04.27. 12:35

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
2026.04.27. 09:04

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2026.04.26. 10:05

NHL: az Anaheim elképesztő meccs után került előnybe az Edmonton ellen

Amerikai sportok
2026.04.25. 09:07

NHL: Tuch döntött Bostonban, a Hurricanes és az Avalanche a söprés kapujában

Amerikai sportok
2026.04.24. 07:50

NHL: a Flyers közel került a söpréshez; drámai hosszabbítás a Minnesota–Dallason

Amerikai sportok
2026.04.23. 09:03
Ezek is érdekelhetik