McDavid és Ovecskin is a csúcsra érne – kezdődik az NHL-idény

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 10:24
Csak 42 gólra van attól Alekszandr Ovecskin, hogy a legeredményesebb legyen az NHL-ben (Fotó: Getty Images)
Két európai meccs után már a bajnokság hazájában, Észak-Amerikában játszanak kedden az NHL-ben.

Az NHL-idény hivatalosan a New Jersey Devils Buffalo Sabres elleni kettős győzelmével kezdődött, rendhagyó helyszínen, a prágai O2 Arenában. A Devils pénteken 4–1-re, szombaton 3–1-re győzött Csehországban, de a kis kitérőt követően visszatértek a csapatok a bajnokság hazájába, Észak-Amerikába, és kedden már hazai jégen dobják be a korongot, a Seattle Krakens fogadja a St. Louis Bluest a nyitó meccsen, kicsit később pedig jégre lép a címvédő Florida Panthers is.

Emlékezetes döntőt játszott a Florida az előző idényben az Edmonton Oilers ellen. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban az előbbi már 3–0-ra vezetett, 3–3 után mégis döntő meccs­re kényszerült. Az i-re azonban sikerült feltennie a pontot, az Edmonton – soraiban Con­nor McDaviddel – alulmaradt.

A kanadai szupersztárról már a döntős kudarcot megelőzően is nehezen lehetett elképzelni, hogy milyen kétségbeesetten szeretné megnyerni a pályafutásából egyelőre hiányzó Stanley-kupát, de az, hogy legutóbb egyetlen hajszálnyira volt tőle, alighanem még kiéhezettebbé tette. Az előttünk álló idényben újra nekifuthat a döntőig vezető rögös útnak, és elnézve csapata átigazolási időszakban nyújtott teljesítményét, minden esélye megvan, hogy oda is érjen. Az egyébként is rendkívül erős támadósorba két ponterős szélső érkezett, Jeff Skinner és Viktor Arvidsson. McDavidről egyébként maga Wayne Gretzky mondta 2015-ben, hogy az elmúlt harminc év legjobb játékosa, a legjobb, aki Mario Lemieux és Sidney Crosby feltűnése óta a ligában játszott.

Apropó, Gretzky. Elképzelhető, hogy a sokáig elérhetetlennek tűnő rekord – 894 gól az NHL-ben – már az előttünk álló idényben megdől. A sokak által a világ valaha volt legjobb jégkorongozójának tartott Gretzky ennyit lőtt pályafutása alatt, de Alekszandr Ovecskin már csak 42 találatra van attól, hogy oroszként ő legyen az NHL történetének legeredményesebb játékosa. Igaz, a Washington Capitals 39 éves sztárja az előző évadban 31-nél állt meg, de ne legyen kétségünk afelől, hogy 2024–2025-ben megkísérli megelőzni a kanadait.

Egyetlen hajszálnyira volt a Stanley-kupától Connor McDavid, így még jobban akarja (Fotó: Reuters)


 

 

Legfrissebb hírek

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
19 órája

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13

Téli olimpia 2026, férfi jégkorongtorna – adatbank

Téli sportok
2026.01.27. 13:56

NHL: az Edmonton megszakította az Anaheim győzelmi sorozatát, parádéztak az orosz kapusok

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:28
Ezek is érdekelhetik