MLB: 42 meccset játszott le a Yankees, máris rekordokat dönt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.17. 19:15
null
Giancarlo Stanton is a több mint tíz hazafutással bíró jenkik közé tartozik (Fotó: Reuters)
Miként a 2003-as Texas Rangersben, a 2018-as New York Yankeesben is négyen értek már el legalább tíz hazafutást az alapszakasz negyedére.

 


Másfél évtizedes rekordot döntöget a New York Yankees, ami persze történelmi távlatban normális, hiszen mégiscsak az MLB rekordbajnokáról van szó.

Most éppen abban nagyon jó a NY, hogy focinyelven szólva jó a csatársora: immár négy ütőjátékosa is két számjegyű hazafutás mennyiséggel áll, pedig még csak az alapszakasz negyedénél járunk – ilyesmire pedig 2003 óta nem volt példa, akkor a Texas Rangers termelt ilyen ütemesen.

A Rangers szupernégyesét Carl Everett, Juan González, Rafael Palmeiro és az ezek után éppen a Yankeeshez szerződő Alex Rodriguez alkotta, míg New Yorkban most Didi Gregorius, Aaron Judge, Gary Sánchez és Giancarlo Stanton ütögeti-futkorássza a home runokat szakmányban.

„Nézzék, elég jó az összeállításunk… – közölte bosszantó őszinteséggel Aaron Boone, és úgy is folytatta. – Imádom, ahogy játszunk.“

A Yankees hazafutóiból Stanton volt az utolsó, aki elért a 10-es számig, és bizonyos tekintetben ennek az „elég jó“ összeállításnak is a legfontosabb tagja: tavaly ugyanis még a Miami Marlinsban játszott, csak aztán ősszel befutott Floridába az új tulajdonosi kör, benne a Yankees-legendával, Derek Jeterrel és kiárusították a csapatot, hogy lenyomják a költségeket. Így aztán Stanton is mehetett isten hírével, hiába volt a Nemzeti Liga, másképpen az egyik főcsoport legértékesebb játékosa 2017-ben…

Mindenesetre a mostani sztori sarokkövét jelentő 10. hazafutását egy 147 km/órával érkező labda elütésével érte el, ami tökéletesen jelzi, hogy formába lendült, miután az átigazolása után a futó szezon első hat hetében haloványan teljesített. Ebben segített neki a sors(olás) is, mert a legutóbbi 15 bajnokijából 13-on legalább egy balkezes dobójátékossal volt dolga, márpedig ellenük sokkal jobbak a mutatói. A jobbosokkal szemben 19.2%-os hatékonysággal találja el a labdát és csak három hazafutást szerzett, míg a balosok ellen 45.7% a hatékonysága és már hét hazafutásnál jár.

„Egyszerűen jobban fekszik neki mint jobbkezes ütőnek – ecsetelte Boone edző. – Ha jobbkezes vagy és olyan erős, mint ő, akkor ez az optimális felállás. A képességeit számba véve a legtöbb balos dobó stílusa feküdt neki. És minőségi játékos.“

…ráadásul ezt a fontos hazafutását a pályafutása 999. ütésével készítette elő, úgyhogy mielőtt a csapattal elutazott a Washington elleni szériára, még köszönetet mondott a jubileum közeledtéről őt tájékoztató sajtónak: „Nem is tudtam, de köszi szépen! Majd el kell tennem a labdát.“

Legfrissebb hírek

A Spurs 82 ponton tartotta a címvédőt, egyenlített a nyugati döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.05.25. 07:40

A Cavs sem tudta lelassítani a Knickset; a keretmélység jelenti a különbséget az OKC–Spurs párharcban

Amerikai sportok
2026.05.24. 11:22

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
2026.05.21. 08:48

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44

A Super Bowl visszavágójával, péntek helyett csütörtök hajnalban indul az új NFL-idény

Amerikai sportok
2026.05.15. 12:03

Megszorongathatja-e bármelyik csapat az OKC-t, meddig jut a Wembanyama vezette Spurs? – kezdődik az NBA rájátszása

Amerikai sportok
2026.04.18. 14:28

Négy vasemberrel és rekordnézettséggel búcsúzott az NBA alapszakasza

Amerikai sportok
2026.04.18. 12:56

Knueppel, Flagg vagy 26 év után döntetlen – duke-os szobatársak versenyeznek az NBA év újonca címért

Amerikai sportok
2026.04.11. 12:24
Ezek is érdekelhetik