MLB: bődületes ütéssel zárta le a rossz sorozatát – videó

2018.04.26. 15:02
New York Mets klasszisa, Yoenis Céspedes borzasztó formában volt az utóbbi időben, erre akkorát ütött, mint még soha korábban.

Yoenis Céspedes ugyan alig ötéves MLB-karrierje alatt is kétszeres All Star lett, meg a 2016-os szezon legjobb ütője, de a 32 éves kubai (aki annak idején 23 órát hánykolódva a tengeren menekült el szülőhazájából) mostanában épp nem találta a helyét.

A New York Mets klasszisa a legutóbbi 61 labdából csupán tízet tudott megütni, 28-szor simán kiejtették az ellenfelek dobói (ezzel kétes dicsőséget érően vezette is a ligát), és maga is panaszkodott rá, hogy egyszerűen nem érzi az ütemet az ütőállásban. A minapi, a St. Louis Cardinals elleni találkozó előtt már azt fontolgatta, hogy szabadidejében visszatér régi hobbijához, a golfhoz, hátha ez visszahozza a lendületet az ütőmozdulatába. A ravasz tervet csak két körülmény akadályozta meg: az egyik, hogy Céspedes mind a nyolc ütőkészletét miami otthonában hagyta, a másik meg hogy a Cardinals ellen sikerült akkorát suhintania a labdába, mint még soha.



Legalábbis 2015 óta, amikortól mérik a hazafutásra küldött ütések távolságát is. Céspedes ugyanis 463 lábnyira, 141 méternyire küldte a labdát, csaknem túl a pálya kerítésén is, hatlábnyival messzebbre, mint korábban bármikor. Csapata 6–5-re győzött, ő maga meg annak is örülhetett, hogy talán sikerült kiütnie magából rossz formáját. A Mets ráadásul egyébként is vezeti csoportját, 21 meccsből 15 győzelmet szerzett, és most talán Céspedes is belelendül.

 

Legfrissebb hírek

A Spurs 82 ponton tartotta a címvédőt, egyenlített a nyugati döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.05.25. 07:40

A Cavs sem tudta lelassítani a Knickset; a keretmélység jelenti a különbséget az OKC–Spurs párharcban

Amerikai sportok
2026.05.24. 11:22

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
2026.05.21. 08:48

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44

A Super Bowl visszavágójával, péntek helyett csütörtök hajnalban indul az új NFL-idény

Amerikai sportok
2026.05.15. 12:03

Megszorongathatja-e bármelyik csapat az OKC-t, meddig jut a Wembanyama vezette Spurs? – kezdődik az NBA rájátszása

Amerikai sportok
2026.04.18. 14:28

Négy vasemberrel és rekordnézettséggel búcsúzott az NBA alapszakasza

Amerikai sportok
2026.04.18. 12:56

Knueppel, Flagg vagy 26 év után döntetlen – duke-os szobatársak versenyeznek az NBA év újonca címért

Amerikai sportok
2026.04.11. 12:24
Ezek is érdekelhetik