NBA: szorul a hurok a Dallas nyakán, bizarr sérülés a Heat-Knicks meccsen

Vágólapra másolva!
2012.05.01. 06:56
Címkék
A második felvonásokhoz érkezett a rájátszás első köre az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a magyar idő szerint kedd hajnali, hazai győzelmeket hozó programban az Oklahoma City Thunder nagy izgalmak közepette másodszor is legyűrte a címvédő Dallas Maverickset, ugyancsak a második strigulát húzta be a Miami Heat a New York Knicks ellen, míg az Indiana Pacers kiegyenlítette az Orlando Magic elleni párbajt.

Akárcsak az első mérkőzésen, megint vezetett a Dallas a hajrában, mégsem tudta legyőzni az Oklahomát. Jason Terry két kétségbeesett triplakísérlete is célt tévesztett az utolsó öt másodpercben. Russell Westbrook 29, Kevin Durant 26 pontot szerzett a hazai csapatban, Dirk Nowitzki pedig 31-ig jutott a címvédő soraiban.

A New York egyrészt beállított egy nem túl dicső NBA-rekordot – sorozatban a 12. playoffmérkőzését veszítette el, megismételve a Memphis 2004 és 2006 közötti szenvedését –, másrészt egy furcsa közjáték következményeképp egy sérült erőcsatárral tér haza. Amare Stoudemire a mérkőzés után sérült meg, állítólag úgy, hogy dühében összezúzta egy tűzoltókészülék üvegburáját az öltözőfolyosón. A Miamiban amúgy Dwyane Wade 25, Chris Bosh 21, LeBron James 19 pontot szerzett, míg odaát Carmelo Anthony 30, Stoudemire 18 ponttal zárt.

Az Indiana elsősorban a második félidei jobb lepattanógyűjtésnek (26–13) köszönhette, hogy visszavágott a Dwight Howardot nélkülöző Orlandónak.

Részletes napi összefoglalónkat ide kattintva olvashatja el!

NBA
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉSEK
Miami Heat (2.)–New York Knicks (7.) 104–94
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Miami javára
Indiana Pacers (3.)–Orlando Magic (6.) 93–78
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder (2.)–Dallas Mavericks (7.) 102–99
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 az Oklahoma javára
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Stopira reméli, hogy a magyar válogatott is kiharcolja a részvételt

Foci vb 2026
7 perce

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
12 perce

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
22 perce

Milánó 2026: Ledecká nem tud indulni lesiklásban

Téli sportok
29 perce

Supermoto-vb: jövőre szeptember elején lesz a magyarországi futam

Egyéb autó-motor
1 órája

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
1 órája

A kormány több mint két és fél milliárd forinttal támogatja a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programot

Egyéb egyéni
1 órája

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik