NHL: könnyedén nyert a Montreal, szétlövéses Detroit-siker

Vágólapra másolva!
2012.04.05. 07:13
null
Detroiti öröm St. Louisban (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 180. játéknapján két mérkőzést rendeztek. A Keleti főcsoport sereghajtója, a Montrea 5–2-re győzött a Tampa Bay ellen, St. Louisban két, már biztos playoffrésztvevő találkozott – a Blues szétlövésben kapott ki a Detroittól.

A Montreal végig kézben tartotta a Tampa Bay elleni mérkőzést, és bár az első harmad végén még 1–1 volt az állás, a hazai pályán játszó Canadiens végül 5–2-re győzött.

A találkozó során ugyanis mindig volt valaki a kanadai csapatban, aki vezére tudott lenni az együttesnek: a második harmadban Erik Cole, a záró játékrészben Max Pacioretty lőtt két gólt és utóbbinak volt egy asszisztja is.

A nap másik mérkőzése, a St. Louis–Detroit találkozó meglehetősen érdekesen alakult, az első két harmadban ugyanis nem született gól, a harmadik játékrészben viszont 11 perc alatt kétszer is betalált a Blues. A hazai szurkolók ekkor már azt hihették, hogy eldőlt a találkozó, ám Johan Franzen az utolsó hét percben kétszer is betalált – mindkétszer Pavel Dacjuk és Todd Bertuzzi készítettek elő – döntetlenre mentve ezzel a meccset a vendégek számára.

A hosszabbítás percei az első két harmadhoz hasonlóan gól nélkül teltek, így jöhetett a szétlövés, melyben csak Bertuzzi tudott a kapuba találni, így a vendégek örülhettek.

 

NHL
ALAPSZAKASZ, 180. JÁTÉKNAP
Montreal Canadiens–Tampa Bay Lightning 5–2
St. Louis Blues–Detroit Red Wings 2–3 – szétlövéssel

 

 

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
4 perce

Hétfői sportműsor: angol, olasz és spanyol bajnoki, NB II-es meccs

Birkózás
5 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
5 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
5 órája

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Gödörben a Liverpool – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
5 órája

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
5 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik