NBA: vége Dwight Howard szezonjának, ugrott az olimpiája

Vágólapra másolva!
2012.04.20. 07:53
Címkék
Az Orlando Magic kosárlabdacsapatának centere, Dwight Howard bejelentette, hogy megműtteti a hátát, így ebben az idényben már nem lép parkettre. Howard így nem lesz ott az amerikai válogatottban a londoni olimpián sem.

„Megpróbáltam végigjátszani a szezont, de csak rosszabb lett a helyzet” – magyarázta döntését az espn.com-nak a játékos, aki pénteken Los Angelesben fekszik kés alá. A 26 éves center elmondása szerint a felépülése előreláthatólag négy hónapot vesz igénybe.

Howard a sérülése miatt kihagyta az Orlando legutóbbi hat meccsét. A Magic jelenleg a hatodik helyen áll a Keleti főcsoportban, és Stan Van Gundy vezetőedző a múlt héten már kijelentette, felkészült rá, hogy az évad hátralévő részében Howard nélkül szerepelnek.

Howard a sérülése miatt kihagyta az Orlando legutóbbi hat meccsét. A Magic jelenleg a hatodik helyen áll a Keleti főcsoportban, és Stan Van Gundy vezetőedző a múlt héten már kijelentette, felkészült rá, hogy az évad hátralévő részében Howard nélkül szerepelnek.

A játéknap NBA-eredményeit itt találja!

 

Legfrissebb hírek

Birkózás: Lévai és Darabos is bronzmeccses az U23-as vb-n

Utánpótlássport
32 perce

Kangyal Balázs szerint nem volt tökéletes 60 perce a BJA-nak a „Konti Kupában”

Jégkorong
35 perce

NB II: Békéscsaba 1912 Előre–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
40 perce

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
1 órája

Eppel lesipuskás, Jebari bombagólt szerzett, Nagyszebenben nyert a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Socca: a szétlövés nem ment a magyar csapatoknak

Bajnokok Ligája
1 órája

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2 órája

„Máténak most az az útja jön, amit Geri már végigjárt” – fiairól beszélt a Nemzeti Sportrádióban Fazekas Nándor

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik