Kosárlabda: 70 000 néző előtt lett egyetemi bajnok a Kentucky

Vágólapra másolva!
2012.04.03. 06:30
null
Több mint hetvenezren voltak a New Orleans-i létesítményben (Fotó: Reuters)
Címkék
A Kentucky Wildcats esélyeshez méltón, az első pillanatokat leszámítva végig vezetve 67–59-re legyőzte a Kansas Jayhawks legénységét az amerikai egyetemi férfi kosárlabda-bajnokság (NCAA Basketball) magyar idő szerint kedd hajnali New Orleans-i döntőjében, és ezzel megszerezte fennállása nyolcadik országos bajnoki címét.

 

A Wildcats 7–7 után fokozatosan elhúzott (15–9, 23–14), előnyét már az első félidőben majdnem húszpontosra hizlalta (39–21). A fordulás után is folytatódott a Kentucky-dominancia (46–30, 56–41), és hiába zárkózott fel hírnevéhez méltón a Jayhawks (62–57 másfél perccel a vége előtt), a különbséget nem lehetett ledolgozni.

Bár a szezont 38–2-es mérleggel záró Kentucky legjobbja, a nyári NBA-drafton 1/1-esnek jósolt Anthony Davis ezúttal rossz dobóformát fogott ki – mindössze egy mezőnykosarat szerzett –, ezt nem akármilyen csomaggal ellensúlyozta: 16 lepattanó, hat blokk, öt assziszt, három labdaszerzés. A 19 éves játékos meg is kapta a négyes döntő legjobbjának járó elismerést (Most Outstanding Player).

A Wildcats 1998 óta várt a nyolcadik országos bajnoki címére, amellyel a UCLA (11) mögött a második helyet foglalja el az örökranglistán.

AMERIKAI EGYETEMI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NCAA BASKETBALL)
DÖNTŐ
KENTUCKY–KANSAS 67–59 (41–27)
New Orleans, Mercedes Benz Superdome, 70 913 néző
KENTUCKY: T. Jones 9, Kidd-Gilchrist 11, Lamb 22/9, A. Davis 6, Teague 14/6. Csere: Vargas, D. Miller 5/3, Wiltjer. Edző: John Calipari
KANSAS: T. Robinson 18, Withey 5, Taylor 19, Releford 4, E. Johnson 13. Csere: Teehan, K. Young, Wesley. Edző: Bill Self
Az elődöntőben:
Kentucky–Louisville 69–61
Kansas–Ohio State 64–62
Anthony Davis (balra) és John Calipari edző, a két fő sikerkovács (Fotó: Reuters)
Anthony Davis (balra) és John Calipari edző, a két fő sikerkovács (Fotó: Reuters)

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
36 perce

Hétfői sportműsor: angol, olasz és spanyol bajnoki, NB II-es meccs

Birkózás
2 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2 órája

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Gödörben a Liverpool – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
3 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik