Detroitban a helyzet változatlan - megvan a csúcsbeállítás

Vágólapra másolva!
2012.02.13. 11:31
null
A rekorddöntés mellett Nicklas Lidströmöt (balról a második) is ünnepelték Detroitban (fotó: Action Images)
Címkék
Egyhuzamban huszadszor is nyert hazai pályán a Detroit Red Wings az észak-amerikai profi hokiligában, ezzel beállította az NHL vonatkozó rekordját. Hasonlóra éppen a most legyőzött Philadelphia volt képes 1976-ban, valamint a Boston Bruins, amelynek remek szériája 1929-ből átnyúlt 1930-ba.

 

102 nap – ennyi ideje nem kapott ki a Detroit Red Wings a Joe Louis Arenában, ennyi idő telt el azóta, hogy a Calgary Flames nyerni tudott a Motorvárosban. Valami lehet a detroiti csarnok levegőjében: vasárnap a Philadelphia Flyers is mindent megpróbált, kétszer vezetett, többször lőtt kapura, végül mégis a Vörös Szárnyaké lett a diadal 4–3-ra.

Brayden Schenn duplája után 2–1-re vezetett a Flyers, de a Red Wings jól sáfárkodott emberelőnyeivel, kettőt is értékesített, Maxime Talbot góljára pedig Henrik Zetterberg válaszolt a második harmadban. A mindent eldöntő találatot pedig színtiszta svéd összjáték előzte meg: Zetterberg és Nicklas Lidström előkészítése után Johan Franzén talált be. Apropó, Lidström: az elnyűhetetlen védő az 1550. mérkőzését játszotta az NHL-ben – mindet egy csapat színeiben. A csapatkapitány ezzel megelőzte a franchise örökrangsorában Alex Delvecchiót, és az első helyezett Gordie Howe is már csak 137 meccsre van tőle.

„Nem beszélünk a rekordról – csak folytatni akarjuk a jó sorozatot. Kimegyünk, játsszuk a meccseket, és nyerünk. Ez a hozzáállásunk” – foglalta össze a sikerreceptet a 41 éves hátvéd, akit a meccs emberének választottak meg.

A detroitiak úgy tűnik azt is átvészelik, hogy első számú kapusuk ötödik meccsét hagyta ki törött mutatóujja miatt, Jimmy Howardot azonban ezúttal is megfelelően helyettesítette Joey MacDonald.

Mike Babcock vezetőedző azonban nem hagyja leülni játékosait, a rekordbeállítás ellenére a hibákra hívta fel ligaelső csapata figyelmét. „Ennél azért jobban kell játszanunk. Az energiaszintünk ezúttal nem volt túl magas, csak mentünk és korcsolyáztunk, de a jövőben ennél magasabb színvonalon akarunk játszani. A jó kapusteljesítménnyel és a védekezéssel már nincs gondunk, de mindannyian úgy gondoljuk, hogy lehetünk még jobbak – és kell is lennünk” – mondta Babcock.

Mindenesetre nem irigyeljük a Dallas Starst – kedden a texasiak ellen meglehet a detroitiak csúcsdöntése.

NHL
ALAPSZAKASZ, 120. JÁTÉKNAP
Columbus Blue Jackets–Anaheim Ducks 3–5
Dallas Stars–Los Angeles Kings 2–4
Pittsburgh Penguins–Tampa Bay Lightning 4–2
St. Louis Blues–San Jose Sharks 2–0
Detroit Red Wings–Philadelphia Flyers 4–3
New York Rangers–Washington Capitals
3–2
New York Islanders–Florida Panthers
1–4

 

Legfrissebb hírek

Hegyi Krisztián: Úgy akarok védeni, mint a DVSC-ben

Labdarúgó NB I
4 perce

Felkészülés: a ZTE egy góllal kikapott első szombati mérkőzésén

Labdarúgó NB I
8 perce

PL: Manchester United–Manchester City

Angol labdarúgás
14 perce

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés szülteik – NS-infó

Labdarúgó NB II
15 perce

DVTK: Elton Acolaste a Ferencvárost választhatja

Labdarúgó NB I
1 órája

IFFHS: a Premier League a legerősebb bajnokság, a magyar NB I a 41.

Minden más foci
1 órája

A Cadillac pályára hajtott az új autójával; Hamilton új versenymérnököt kap 2026-ban

F1
1 órája

Szinte biztosan sporttörténelem íródik az Australian Openen

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik