Gáborík hatszázas lett, a Rangers győzött

Vágólapra másolva!
2011.12.21. 08:27
null
Az Ottawa elfektette a Sabrest (Fotó: Reuters)
Címkék
A New York Rangers 4–1-re győzött a Devils ellen New Jerseyben az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 74. játéknapján. Marián Gáborík két gólt szerzett, és az első találatával elérte a hatszázadik pontját az NHL-ben.

Három mérkőzésen is 4–1-es eredmény született az NHL keddi játéknapján. A Rangers idegenben diadalmaskodott a Devils ellen, és a találkozó egyik főszereplője Marián Gáborík volt.

A szlovák hokis a harmadik harmadban vezetést szerzett csapatának 1–1-es állás után, majd a meccs hajrájában az üres kapuba is betalált, sőt Artjom Anyiszimov góljánál előkészítő szerepet is vállalt. Gáborík első találatával mérföldkőhöz érkezett karrierjében: megszerezte a 600. pontját az észak-amerikai ligában.

Azért nem szabad megfeledkezni Henrik Lundqvistről sem, aki 30 alkalommal védett, míg Anyiszimov gólja mellett egy asszisztot is adott.

A Senators is 4–1-re nyert: hazai pályán győzött a Sabres ellen. Erik Condra volt az Ottawa vezére, aki kétszer is eredményes volt, és az első találatnál jól játszott össze a csapat új szerzeményével, Kyle Turrisszal.

A Washington formája javulóban van: 4–1-re győzött a Predators ellen. Pedig a Nashville jó sorozatban volt, először veszített a legutóbbi hat meccsén.

Alekszandr Ovecskin és Nicklas Bäckström az első játékrészben szerzett gólt, míg Alekszandr Szjomin is betalált a harmadik harmadban.

Jevgenyij Malkin nagyszerűen játszott, a Pittsburgh Penguins mindhárom góljánál asszisztot adott, csapata pedig 3–2-re győzött a legutóbbi öt találkozóját megnyerő Chicago Blackhawks ellen.

NHL
ALAPSZAKASZ, 74. JÁTÉKNAP
Calgary Flames–Minnesota Wild 2–1
Ottawa Senators–Buffalo Sabres 4–1
Florida Panthers–Phoenix Coyotes 1–2
Winnipeg Jets–New York Islanders 2–3 – szétlövéssel
New Jersey Devils–New York Rangers 1–4
Pittsburgh Penguins–Chicago Blackhawks 3–2
Washington Capitals–Nashville Predators 4–1

 

Legfrissebb hírek

AEK Athén: Vargáék tulajdonosa bekeményített, pénzbírságot szabott ki a játékosokra a kupakiesés után

Minden más foci
29 perce

Marozsán Fábián az elődöntőben búcsúzott az aucklandi tenisztornától

Tenisz
1 órája

Kutyaszorító – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: a magyar férfi kézilabda- és a vízilabda-válogatott is Eb-meccset játszik

Minden más foci
7 órája

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
7 órája

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
8 órája

Bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a műkorcsolya Eb-n!

Téli sportok
8 órája
Ezek is érdekelhetik