A Detroit hetet ütött a Winnipeg Jetsnek

Vágólapra másolva!
2011.12.11. 09:38
null
A Detroit nem sok lehetőséget adott a Phienixnek (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság legutóbbi játéknapján a Detroit Red Wings hazai jégen nagyon simán, 7–1-re legyőzte a Winnipeg Jetset.

Ezúttal is megszórta ellenfelét hazai pályán a Detroit. A Red Wings két nappal azután, hogy a Phoenix Coyotesnak már az első harmadban berámolt ötöt, a Winnipeg ellen nyert 7–1-re.

A Detroit ezúttal a második harmadban volt ellenállhatatlan, s elsősorban az ebben a játékrészben szerzett négy góljának köszönhetően sorozatban negyedik győzelmét aratta. Hazai pályán 15 mérkőzésből 12 győzelem a detroiti csapat mérlege.

A Pittsburgh Penguins négy kiváló játékosa, Sidney Crosby, Jordan Staal, Kris Letang és Zbynek Michalek nélkül is nyert a New York Islanders ellen. Pedig a Pingvinek a mérkőzés elején kétgólos hátrányba kerültek, de James Neal vezérletével fordítottak. A Pittsburgh ezzel sorozatban három elveszített találkozó után nyert ismét.

Zdeno Charát elveszítette, a Columbus elleni meccset – szintén 0–2-ről fordítva – megnyerte a Boston Bruins. Egy másik védő számára pedig nagyon emlékezetes lesz a mérkőzés, Joe Corvo ugyanis szezonbeli első és második találatát is megszerezte a végül 5–3-as bostoni győzelemmel végződő találkozón.

NHL
ALAPSZAKASZ, 64. JÁTÉKNAP
Calgary Flames–Edmonton Oilers 3–0
Los Angeles Kings–Dallas Stars 1–2
Phoenix Coyotes–Minnesota Wild 1–4
St Louis Blues–San Jose Sharks 1–0
Buffalo Sabres–New York Rangers 1–4
Detroit Red Wings–Winnipeg Jets 7–1
Ottawa Senators–Vancouver Canucks 1–4
Columbus Blue Jackets–Boston Bruins 3–5
Nashville Predators–Anaheim Ducks 3–2
New Jersey Devils–Montreal Canadiens 1–2
New York Islanders–Pittsburgh Penguins 3–6
Philadelphia Flyers–Tampa Bay Lightning 5–2

 

Legfrissebb hírek

Kutyaszorító – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: a magyar férfi kézilabda- és a vízilabda-válogatott is Eb-meccset játszik

Minden más foci
3 órája

Alapemberek nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
3 órája

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
4 órája

Bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a műkorcsolya Eb-n!

Téli sportok
4 órája

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
4 órája

Tíz emberrel, a ráadás első percében mentett pontot az Union Berlin

Német labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik