NBA: újabb két hét programját törölték, lőttek a novemberi meccseknek

Vágólapra másolva!
2011.10.29. 10:57
Címkék
A novemberi idénykezdetből már semmi sem lesz az NBA-ben: újabb két hét programját törölve a jövő hónapban egyetlen alapszakaszmeccset sem rendeznek meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.

A döntést az NBA első számú vezetője, David Stern jelentette be azután, hogy a pénteki újabb tárgyalásokon sem született megegyezés a harminc klub tulajdonosai, illetve a játékos-szakszervezet képviselői között.

A felek bérvitája miatt korábban az előidényes meccsek maradtak el, aztán az eredetileg elsejére tervezett bajnoki nyitány tolódott, majd a november első két hetére tervezett mérkőzéseket annullálták, s ehhez jön a mostani újabb kéthetes programtörlés.

A hét elején már Barack Obama, az Egyesült Államok kosárrajongó elnöke is véleményt nyilvánított az ügyben, amikor kedden nyugtalanságának adott hangot, és megegyezésre buzdította a játékosokat és a tulajdonosokat.

Az alkudozás központi vitatémája az évi 4.3 milliárd dollárt kitevő bevételek megosztása: a kosarasok hajlandónak mutatkoztak rá, hogy az eddigi 57 helyett 53, legutóbbi engedményük értelmében pedig 52 százalékra vigyék le saját összrészesedésüket, a klubtulajdonosok azonban – a múlt szezonbéli, együttesen állítólag 300 millió dollárra rúgó veszteségeikre hivatkozva – ragaszkodnak az 50-50 százalékos felosztáshoz. A játékosok emellett elfogadhatatlannak tartják a 45 millió dolláros fizetési maximumot is.

Legutóbb az 1998–99-es idényben volt bérvita a felek között, akkor olyannyira elhúzódtak a tárgyalások, hogy az alapszakaszban a tervezett csapatonkénti 82 mérkőzés helyett csak 50-et játszottak le.

Legfrissebb hírek

A NOB szűkítheti a téli olimpia lehetséges rendezőinek listáját

Téli sportok
3 perce

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpetsen – NS-infó

Labdarúgó NB I
17 perce

Az Európa-bajnokság előtti utolsó tesztmeccsek várnak a futsalválogatottra

Magyar válogatott
43 perce

Már lehet jegyet kapni a Gyulai István Memorialra – Duplantis is visszatér!

Atlétika
44 perce

Népsport: a Stasi tíz bajnoki címet nyert az NDK-ban

Népsport
57 perce

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
57 perce

Magyarul nyilatkozott a hollandok játékosa a férfi vízi Eb-n, szerinte válogatottunk az aranyéremre is esélyes

Vízilabda
1 órája

Feröer lakosságának több mint 10 százaléka ott lesz Oslóban a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik