NBA: hadonászni, ugrálni és tapsolni ezentúl tilos a ligában

MTI MTIMTI MTI
2010.09.25. 10:56
Címkék
Minden eddiginél szigorúbb magatartási kódexet adott ki az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) vezetősége, amely többek között az ököllel levegőbe csapást is bünteti.

A dühös mozdulat akkor is technikai hibát von maga után, ha nem a játékvezető felé irányul. A játékosoknak emellett tilos a bíróra legyinteni, hozzá messziről odarohanni tiltakozás céljából, hadonászni-ugrálni egy vitatott ítélet után, továbbá a sípmestert gúnyosan megtapsolni.

„Egy szurkolói körkérdés szerint a kosarasok többet panaszkodnak, mint más ligák sportolói, ezért volt szükség négy éven belül a második fegyelmi csomagra” – jelentette ki pénteken Stu Jackson, az NBA szakmai alelnöke.

A játékosok az első öt technikai hibáért ezerdolláros bírságot kapnak, majd az összeg öthibánként 500 dollárral emelkedik, így a 16.-tól már alkalmanként 2500 dollárba „fáj” a fegyelmezetlenség. Innentől már az egy meccsre szóló eltiltás is automatikusan életbe lép.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
18 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
23 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
59 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája