NFL: tovább erősíti támadófalát a Redskins, Revis 100 milliót kereshet

2010.06.20. 22:07
Címkék
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Washington Redskins azután, hogy az idei játékosbörze első körének negyedik választásával megszerezte az Oklahoma Sooners szépreményű támadófalemberét, a mindkét oldalon bevethető tackle-t, Trent Williamset, a bajnok New Orleans Saints 2005-ös első körös választottjával, Jammal Brownnal erősítette meg a keretét.
A Szentek egy jövő évi harmadik vagy negyedik körös választási jogot kapnak a játékosért, ez attól függ, hogy az átigazolási szezonban korábban megszerzett Donovan McNabbért végül milyen ellenértéket kell adnia a fővárosi csapatnak. Ez pedig a korábbi Philadelphia irányító teljesítményén múlik majd. Emellett a transzferbe belevették még a Rézbőrűek 2012-es 6. körös választási jogát is, amelyet akkor kap meg a New Orleans, ha a szerződésben foglalt, teljesítményre vonatkozó követelményeket teljesítő Brown, míg ellentétes irányban egy következő évi hátsó körös draftcédula érkezik majd. Egy másik korábbi elsőkörös választott, Richard Seymour aláírta az Oakland Raiders által kínált franchise taget, így az elmúlt év öt legjobban fizetett védőfal emberének átlagát, 12.4 millió dollárt keres majd a következő szezonban. A New York Jets eközben arra készül, hogy a legjobban fizetett defensive backké tegye Darrelle Revist, a szerződés értelmében akár százmillió dollár körüli összeget is kereshet a liga egyik legjobb cornerbackje.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
5 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
6 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
6 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
7 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik