Kevesebb gól, újabb chicagói győzelem

2010.06.01. 07:08
null
Daniel Carcillónak (balra) a Flyers veresége mellett Tomás Kopecky ütése miatt is fájhat a feje (Fotó: Reuters)
Címkék
A Chicago Blackhawks hazai pályán 2–1-re nyert a Philadelphia Flyers ellen, így már 2–0-ra vezet az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) nagydöntőjében.

Sokkal keményebb volt a védekezése, mint a döntő első meccsén, többször lőtt kapura ellenfelénél, a Philadelphia mégis újra kikapott Chicagóban. Két gól fél perc alatt és nagyszerű kapusteljesítmény, leegyszerűsítve ennyi kellett a Blackhawks második sikeréhez.

A 6–5-ös chicagói sikert hozó első találkozón egyik Philadelphia-játékos sem került a kiállítás sorsára, ám a bekapott hat gól azt mutatta, hogy egy kis keménységre is szükség lenne a fegyelmezettség mellett. Ebben ezúttal nem volt hiba, az első harmad ennek megfelelően nem is a szép játékról és a gólokról szólt.

A gól nélküli első játékrészt követően a második húsz percben is sokáig érintetlenek maradtak a hálók, mígnem fél perc alatt kétszer is bekerült a pakk a kapuba, mindkétszer a vendégekébe. Először Marián Hossa, másodszor pedig Ben Eager volt eredményes, így hiába lőtt többször kapura a Flyers, mégis a hazaiak várhatták kétgólos előnnyel a záró játékrészt.

Ebben még nagyobb fölénybe kerültek a vendégek, de Antti Niemivel nem bírtak. Egyszer ugyan túljártak a 32 védést bemutató finn kapus eszén – Simon Gagne emberelőnyből talált be –, ez azonban kevésnek bizonyult, 2–1-re a Blackhawks nyert, így újabb lépéssel került közelebb ahhoz, hogy 1961 után ismét megnyerje a Stanley-kupát.

A harmadik találkozóra helyi idő szerint szerda este kerül sor a philadelphiai Wachovia Centerben. Ha ott sem nyer a Flyers, akkor bizony elkezdhetik behűteni a pezsgőket Chicagóban.

NHL 
RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ
Chicago Blackhawks–Philadelphia Flyers  2–1 (0–0, 2–0, 0–1)
Gólok: 37:09 Hossa (Brouwer, Sharp – 1–0), 37:37 Eager (Byfuglien – 2–0), 45:20 Gagne (Richards, Carter – 2–1)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Chicago javára.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
1 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
2 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
2 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik