Hazai öröm a chicagói „őrültek házában”

Vágólapra másolva!
2010.05.30. 09:19
null
Tomás Kopecky győztes gól után pózolhatott a kamerának (Fotók: Action Images)
Címkék
A hazai pályán játszó Chicago Blackhawks szerzett előnyt az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) nagydöntőjének első mérkőzésén, miután 6–5-re legyőzte a Philadelphia Flyerst.

„Vicces volt, és majdnem szívrohamot kaptam” – foglalta össze találóan Kris Versteeg, milyen is volt az első mérkőzés.

Ilyen az, amikor a chicagói United Center előtti Jordan-szobor hokimezt ölt magára
Ilyen az, amikor a chicagói United Center előtti Jordan-szobor hokimezt ölt magára

S alighanem nemcsak a chicagói drukkerek, hanem a semleges hokirajongók is megnyalhatták a tíz ujjukat a 2010-es Stanley-kupáról döntő párharc első meccse után. Az összecsapás látványos támadó- és gólokban bővelkedő játékot hozott – csak a philadelphiai szurkolók szomorkodhattak a 6–5-ös hazai győzelem után.

Pedig a találkozó elején nem úgy tűnt, hogy a hazaiak nyilatkozhatnak majd vidámabban az összecsapást követően. A Flyers jobban kezdett, a rájátszásban remeklő Ville Leino közeli találata után meg is szerezte a vezetést, ám gyorsan jött a válasz Troy Brouwer révén.

A mérkőzés kemény párharcokat hozott, de kevés szabálytalanságot (a Philadelphiának nem, a Chicagónak nyolc perc büntetést osztottak ki a játékvezetők). A Chicago Dave Bolland emberhátrányból szerzett góljával jutott előnyhöz, de a Flyers még az első harmadban fordított Scott Hartnell és Danny Briere találatával (utóbbi már 10 gólnál jár a rájátszásban, csak a montreali Michael Cammalleri áll előtte a sorban).  2–3

A második harmad elején azonban ismét könnyű gólt kaptak a keletiek, miután Patrick Sharp kettő az egy elleni szituáció végén betalált. Sőt, a chicagóiak a harmad közepét is megnyomták Versteeg és Brouwer gólja után Michael Leightont Brian Boucher váltotta a kapuban, de a Blackhawks ekkor még nem vezetett, mert a Philly negyedik sora – Blair Betts és Arron Asham révén – keretbe foglalta a két találatot. 5–5

A döntő gólt végül Tomás Kopecky „vitte be”, Versteeg remek keresztpassza után szépen csalogatta ki Bouchert, és éles szögből finoman a kapuba helyezett. A hajrában a Flyers mindent megpróbált, de Antti Niemi nagyon elkapta a fonalat, nem lehetett túljárni az eszén. 6–5

Legutóbb 1992-ben volt legalább 11 gólos mérkőzés a Stanley-kupa fináléjában. Érdekesség, hogy akkor a Chicago 6–5-re kapott ki a Pittsburgh elleni párharc negyedik meccsén, és a Penguins azzal söpörte ki a Blackhawkst, s szerezte meg sorozatban második bajnoki címét.

A 2010-es párharc második mérkőzését magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik, ugyancsak Chicagóban.

NHL
STANLEY-KUPA-DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks–Philadelphia Flyers 6–5 (2–3, 3–2, 1–0)
Gólok: 7:46 Brouwer (Marián Hossá, Sopel), 11:50 Bolland (emberhátrányból), 21:11 Sharp (Brouwer, Hjalmarsson), 39:31 Versteeg (Kopecky, Keith), 35:18 (Brouwer (Marián Hossá, Hjalmarsson), 48:25 Kopecky (Versteeg, Bolland), ill. 6:38 Leino (Briere, Pronger), 16:37 Hartnell (Briere, Pronger), 19:33 Briere (Leino, Hartnell), 27:20 Betts (Asham, Powe), 38:49 Asham (Briere, Hartnell)
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1–0, a Chicago javára

 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Nem arra számítottunk, ami a második félidőben történt

Magyar válogatott
12 perce

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Nagybányán

Kézilabda
15 perce

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
16 perce

Még semmi sem dőlt el, Írország hazai pályán két góllal legyőzte Portugáliát!

Foci vb 2026
20 perce

Bő tíz perc alatt négyet vágva a norvégok szinte kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
24 perce

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
24 perce

Cristiano Ronaldót könyöklés miatt kiállították az írek ellen – videó

Foci vb 2026
33 perce

ATP-vb: Alcaraz sima győzelme világelsőséget ért, De Minaur is továbbjutott

Tenisz
40 perce
Ezek is érdekelhetik