Crosby elöl és hátul is hasznos volt

Vágólapra másolva!
2010.04.17. 08:38
null
Sidney Crosby (balra) a védekezésből is kivette a részét (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában a New Jersey, a San Jose, a Detroit és a címvédő Pittsburgh is egyenlíteni tudott főcsoport-negyeddöntős párharcában, míg a Nashville meglepetésre sima idegenbeli győzelemmel került előnybe a Chicagóval szemben.

Kris Letang szerezte ugyan a Pittsburgh győztes gólját, ám a címvédő leginkább Sidney Crosbynak köszönheti, hogy egyenlíteni tudott az Ottawa elleni párharcban. A kanadai csapat az első meccsen 5–4-re győzni tudott a Penguins otthonában, a második találkozón pedig már a 18. másodpercben megszerezte a vezetést Peter Regin révén. Crosby azonban ezt követően még az első harmadban egyenlített, a harmadikban pedig bebizonyította, hogy nem csak az ellenfél kapuja előtt tud hasznos lenni.

Előbb ugyanis hason csúszva hárította a gólvonal előtt Anton Volcsenkov lövését, amely Marc-André Fleuryn már túljutott, majd alig több mint négy perccel a mérkőzés vége előtt előkészítette Letang győztes gólját. Folytatás két nap múlva Ottawában.

Ugyancsak egyenlített a New Jersey, amely a második hazai meccsét már megnyerte a rájátszásba az utolsó pillanatban bekerülő Philadelphia ellen. Két harmad után 3–3-ra álltak a felek, a sorsdöntő találatot pedig Dainius Zubrus révén a Devils szerezte meg, végül Ilja Kovalcsuk egy üres kapus góllal biztosította be a hazaiak sikerét.

Egy 11 gólt hozó, nem akármilyen találkozón alakította 1–1-re a Detroit a Phoenix elleni párharcát. A Red Wings vezére Henrik Zetterberg volt, aki egymaga hármat vállalt a vendégek hét találatából.

A Colorado közel állt hozzá, hogy a Nyugati főcsoportot megnyerő San Jose ellen a második idegenbeli mérkőzését is megnyerje, hiszen a rendes játékidő utolsó percében még 5–4-re vezetett. Joe Pavelski azonban 31.3 másodperccel a vége előtt egyenlített, Devin Setoguchi pedig a hosszabbításban egy emberelőnyt gólra váltva megnyerte a Sharksnak a meccset.

Utolsóként a Chicago és a Nashville is bemutatkozott az idei rájátszásban, és meglepetésre az alapszakaszban a Nyugati főcsoport második helyén végző chicagóiak hazai pályán 4–1-re alulmaradtak a Predatorsszal szemben, amely története során először diadalmaskodott otthonától távol a rájátszásban – 11. próbálkozásra jött ez össze a Ragadozóknak. A záró harmadot 4–0-ra megnyerő Nashville sikeréből a korábban a Chicagót erősítő  J.P. Dumont két góllal vette ki a részét.

NHL, RÁJÁTSZÁS 
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Pittsburgh Penguins–Ottawa Senators 2–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
New Jersey Devils–Philadelphia Flyers 5–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
   
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Phoenix Coyotes–Detroit Red Wings 4–7
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
San Jose Sharks–Colorado Avalanche 6–5 – h.u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
   
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks–Nashville Predators 1–4
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Nashville javára

 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Nem arra számítottunk, ami a második félidőben történt

Magyar válogatott
11 perce

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Nagybányán

Kézilabda
14 perce

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
15 perce

Még semmi sem dőlt el, Írország hazai pályán két góllal legyőzte Portugáliát!

Foci vb 2026
19 perce

Bő tíz perc alatt négyet vágva a norvégok szinte kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
23 perce

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
23 perce

Cristiano Ronaldót könyöklés miatt kiállították az írek ellen – videó

Foci vb 2026
32 perce

ATP-vb: Alcaraz sima győzelme világelsőséget ért, De Minaur is továbbjutott

Tenisz
39 perce
Ezek is érdekelhetik