NFL: a Tampa Bay elköszönt sikeredzőjétől, kirúgták Jon Grudent

Vágólapra másolva!
2009.01.18. 06:27
Címkék
Az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers vezetősége 7 év szolgálat után tette lapátra a csapattal első idényében Super Bowlt nyerő amerikai szakembert.
Jon Gruden 2002-ben vette át a csapatot az akkor leköszönő Tony Dungytól. 2003 januárjában pedig már elmondhatta magáról, hogy a maga 39 évével ő a valaha volt legfiatalabb Super Bowl-győztes edző.A bajnokság megnyerése után azonban a Buccaneers 7–9-es, majd 5–11-es mutatója teret adott a kritikáknak, amelyek szerint Gruden egy erős csapatot átvéve, minimális munkát végezve nyerte el a trófát. (Tony Dungy Indianapolis Coltsa ez idő alatt mindkét évben 12–4-es mutatóval jutott a rájátszásba.)A Tampa Bay tavaly 9–7-es győzelmi mérleggel bejutott a rájátszásba, és sokáig úgy tűnt, az idén is ott lehet a csapat a végjátékban. 9–3-as mutatójuk azonban az alapszakasz végére a tavalyihoz hasonlóan 9–7-re olvadt, ez a mérleg pedig csak a harmadik helyre volt elég a csoporton belül, a Carolina és az Atlanta is a tampai csapat előtt végzett. A vezetőség ezt már nem nézte el, és az átigazolásokért felelős (GM) Bruce Allennel együtt kirúgták a vezetőedzőt. Joel Glazer a Tampa Bay társtulajdonosa kifejtette: „Az ilyen elválás sosem könnyű, de úgy véljük, ez a megfelelő döntés a csapat számára. Csak köszönettel tartozhatunk Jonnak a Super Bowl elhódításáért, de minden szezon után a csapat érdekeit szem előtt tartva kell meghoznunk a szükséges lépéseket.” A vezetőedző utódja valószínűleg a jelenlegi teamből kerül ki, a védelem munkájával foglalkozó (defensive coordinator) Raheem Morris az első számú jelölt.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik