Ismét vezető szerepre tör a Ferencváros a csapatsportokban

2009.01.16. 10:26
Címkék
Rieb György, a Ferencvárosi Torna Club elnöke szerint reális elvárás, hogy a zöld-fehér klub szakosztályai a csapatsportágakban három éven belül érmes helyen végezzenek a bajnokságokban.
Rieb György (balra) optimista az FTC jövőjét illetően
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Rieb György (balra) optimista az FTC jövőjét illetően
Rieb György (balra) optimista az FTC jövőjét illetően
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Rieb György (balra) optimista az FTC jövőjét illetően

„A labdarúgócsapat reményeink szerint a tavasszal visszajut az élvonalba, ahol már a következő szezonban harcban kell lennie a dobogóért – mondta a sportvezető az MTI-nek. – Jelenleg a vízilabda-szakosztályunk a legsikeresebb, ott egy hároméves program alapján folyik a munka. Most tartunk a harmadik esztendőben, az idén már az a célunk, hogy a legjobb négy között végezzünk a bajnokságban, és majd innen kell jövőre továbblépnünk.”

„A női kézilabdázóknál lezajlott a generációváltás, s az új csapatnak időre van szüksége, amíg összeérik, de a szezonbeli szereplés eddig biztató, és könnyen előfordulhat, hogy nem is kell három évet várni az újabb bajnoki éremre – folytatta az elnök. – Férfi kézilabdacsapatunk feljutó helyen áll a másodosztályban, és három esztendőn belül ezen a vonalon is meghatározó gárdával kell rendelkeznünk. A jégkorongozók helyzete is rendeződött, természetesen az ő esetükben is az a cél, hogy három éven belül versenyben legyenek a dobogós helyekért.”

Rieb hozzátette: a gazdasági válság ellenére zökkenőmentesen zajlik a klub átalakítása holdinggá. Minden szakosztály kft.-ként működik a jövőben, de a tulajdonjog 52 százaléka az egyesületnél marad.

„A szakmai munka a gazdasági társaságok hatásköre, de hosszú távú stratégiai döntéseket nem lehet az egyesület hozzájárulása nélkül hozni” – jelentette ki az elnök.

A sportvezető elmondta, az előzetes tervek szerint halad az Albert Flórián Stadion átalakításának előkészítése, és bízik benne, hogy megvalósul egy régi álom, s a jégkorongozók is saját csarnokban fogadhatják majd az ellenfeleket.

„Minden klubnak olyan partnert kívánok, mint az angol befektetőink – fogalmazott Rieb György. – Valamennyi ígéretet maximálisan betartanak, nekik köszönhetően eddig nem sokat érzékeltünk a gazdasági válságból. Sajnos szinte biztos, hogy több magyar klubot is nagyon megvisel majd a bizonytalan pénzügyi helyzet, ami semmiképpen sem jó a hazai versenysportnak.”
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Videoton–DVTK az NB II-ben, Magyarország–Dél-Korea a női kosár-vb-n

Minden más foci
1 órája

A Király új kalandja – Bobory Balázs publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

Elégedett semlegesek – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
2 órája

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
2 órája

Lamine Yamal duplázott, az FC Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
2 órája

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését

Tenisz
2 órája