Egyesült Államok: tragikus balesetet szenvedett egy főiskolai baseballcsapat

Vágólapra másolva!
2007.03.02. 16:00
Címkék
ATLANTA – Legkevesebb hat ember vesztette életét pénteken abban a balesetben, amelyben egy ohio-i főiskolai baseballcsapatot szállító busz lezuhant az autópályáról és a járdára esett – írja az Associated Press amerikai hírügynökség.
A harmincöt utasból legalább hatan meghaltak és többen súlyosan megsérültek. A rendőrség szóvivője, John Cobbs szerint 12-15 embert szállítottak az atlantai Grady Memorial kórházba.„Ez szörnyű, tudom – mondta Cobbs. – Nehéz megmagyarázni a történteket. A busz teljesen megsemmisült.”Hozzátette: A busz dél felé, a 75-ös főúton haladt. Amikor lezuhant, és becsapódott, elzárta mind a négy sávot. A mentésnél öt tűzoltóautó és legalább három tucat tűzoltó volt a helyszínen, akik a busz tetején próbálták kiemelni a sérülteket.Robin Bowuls, a Blufton University szóvivője nem tudta megerősíteni, hogy valóban ez a busz indult el este 7 órakor a Bluton főiskoláról, de elmondta, hogy a buszról senkit nem tudott elérni telefonon.A csapat Fort Myers-ben játszott volna ezen a hétvégén.Az iskolában, amelyet egybevontak az USA Mennonite Church-csel, 1150 diák tanul.
Legfrissebb hírek

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
9 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik