NFL: Favre folytatja

Vágólapra másolva!
2007.02.03. 10:24
Címkék
Folytatja pályafutását Brett Favre (képünkön), akit a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) történetének egyik legjobb irányítójának tartanak.

"Nagy izgalommal várom a következő szezont. Csapatunk tehetséges tele van fiatalokkal, akik már ebben az idényben megmutatták, hogy nagyon jók, hiszen 8-8 győzelemmel és vereséggel zártunk" - mondta a 37 éves legenda, aki 17. évét fogja az NFL-ben tölteni.

A Green Bay Packers játékosa számos csúcsot tart a ligában: 5021 sikeres passzával, illetve a rájátszást is beleszámolva sorozatban 257 mérkőzésen való szereplésével egyedülálló az NFL-ben. Pályafutása folytatásával azonban újabb rekordokra nyílt lehetősége. Favre az alapszakaszban 414 hatpontos gólt érő átadást (touchdown) jegyez és ebben a mutatóban csak hattal van elmaradva Dan Marino legendás rekordjától, márpedig 18 touchdownt minden évben dobott. Marinónak a 61 361 passzolt yardos csúcsa is veszélybe kerülhet, hiszen Favre 57 500 yardnál tart.

Favre a Green Bayt 16 szezonból 10-szer rájátszásba, kétszer a Super Bowlba vezette, a döntőt egyszer nyerte meg.
Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
20 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
22 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
40 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
1 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik