Mélyről a magasba – Lakner Gábor jegyzete

2023.07.29. 23:52

Tavaly nyáron ott állt velem szemben Jansik Szilárd a Hajós uszoda egyetlen árnyékos sarkában, és a világbajnoki hetedik hely után mérhetetlen csalódottsággal beszélt arról, mit élt át az elmúlt napokban. Gyakorlatilag padlóra került, és látszott rajta, hogy bárhol máshol szívesebben lenne, ahol lehetőleg a közelében sincs víz, de becsülettel állta a kérdéseket. Utóbb elmondta, hogy a kéthetes szabadsága alatt gondolni sem akart a vízilabdára, akkora mélyütés volt neki az a világbajnokság.

Hihetetlen izgalmak után ötméteresekkel világbajnok a férfi pólócsapat!
Varga Zsolt: Ez a siker mindig fantasztikus része lesz az életemnek
Vogel Soma: Két védés megérzés volt, kettőt elterveztem
Így ünnepelt az öltözőben a világbajnok magyar válogatott – videó
Kész és méltó – Ballai Attila publicisztikája

Az ősszel már sokkal jobb volt a helyzet, de a spliti Spaladium Arenában még mindig fancsali arccal jött velem szembe, Európa-bajnoki ezüstéremmel a nyakában és halmazati büntetésként a torna legjobb játékosának járó, nagyjából tízkilós absztrakt műalkotással a kezében. Az előbbi miatt csalódott volt, emiatt nem tudott örülni az utóbbinak sem – nagyjából két hétig, mert akkor már az ezüst is elkezdett csillogni, meg az MVP-címről is leesett neki, mekkora dolog valójában, még ha bármikor habozás nélkül el is cserélte volna az aranyéremért.

Nem véletlenül mondta már a világbajnoki elődöntő után, hogy ki fogják színezni az ezüstérmet aranyszínűre. Nos, szombaton helyi idő szerint este negyed nyolc tájékán ki is színezték, így végre mosolygó és természetesen roppant fáradt Jansik Szilárdot láttam egy világverseny utolsó napján. Nagy utat járt be egy év alatt, meg vele együtt még tizennégyen. Ehhez képest az első nyilatkozatában arról beszélt, hogy nem szabad hátradőlni, mert ez csak egy állomás volt, a céljuk pedig, hogy a párizsi olimpián is felléphessenek a dobogó tetejére.

Magyar vízilabdázóként mi mást is mondhatna, kérdezhetnénk, de Jansik Szilárd nem az a pólós, aki üres frázisokat pufogtat. Például azt is bevallotta, hogy az első – egyébként megnyert – ráúszása után azonnal érezte, mennyit kivett belőle az elődöntő, és ekkor hátravolt még a fináléból 31 perc és 50 másodperc. A szíve azonban vitte előre, és kibírt még 26 és fél percet. Hát, ilyen csapatkapitánya van a világbajnok magyar válogatottnak – jó példával jár elöl.

Meg még vízilabdázni is nagyon tud.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Elveszett a szellemiség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 23:44

De miért éppen Felcsút? – Kun Zoltán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 00:13

Csank örök – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 06:33

Az el Clásico csodája – Galambos Dániel jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 00:01

Mindig magasabbra! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.19. 06:43