Férfi vízi Ek: a Szolnok és az OSC hibátlan maradt, az Eger kiesett

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.06. 14:06
A Szolnok és az OSC a vasárnap aratott fölényes győzelmének köszönhetően egyaránt százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a csoportját a férfi vízilabda Eurokupában, míg az Eger a második vereségét követően pont nélkül zárt és búcsúzott a sorozattól – összegezte a játéknap eddigi történéseit a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI tudósítása szerint, a sorozat eredményközlője alapján az OSC – amelynek továbbjutása szlovéniai csoportjában a vasárnapi összecsapás eredményétől függetlenül már korábban eldőlt – zárásként a Triglav Kranj gárdáját múlta felül 21–5-re.

A zágrábi csoportban – amelyben az olasz Trieszt visszalépését követően hárman maradtak – az Eger vasárnap úgy kapott ki 13–7-re a horvát Mladosttól, hogy két negyedben döntetlenre végzett ugyan, az első és a harmadik játékrészben viszont nem szerzett gólt, miközben kapott összesen hatot. Az egrieket szombaton a montenegrói Primorac Kotor is hatgólos különbséggel (15–9) múlta felül.

A zágrábi csoportban – amelyben az olasz Trieszt visszalépését követően hárman maradtak – az Eger vasárnap úgy kapott ki 13–7-re a horvát Mladosttól, hogy két negyedben döntetlenre végzett ugyan, az első és a harmadik játékrészben viszont nem szerzett gólt, miközben kapott összesen hatot. Az egrieket szombaton a montenegrói Primorac Kotor is hatgólos különbséggel (15–9) múlta felül.

Százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg csoportját a Szolnoki Dózsa: a Tisza-parti együttes négyese házigazdájaként vasárnap a görög Apollon Szmirnisz felett diadalmaskodott. A magyar csapat legeredményesebb játékosa a szerbek olimpiai és világbajnok klasszisa, Filip Filipovics volt négy góllal – tette hozzá az MTI.

A BVSC Zugló meccsét a Tourcoing sikeres óvása miatt újra kell játszani.

A négyes csoportokból az első kettő jut a nyolcaddöntőbe – emlékeztetett a távirati iroda.

VÍZILABDA EUROKUPA
C-csoport (Kranj)
Triglav Kranj (szlovén)–OSC 5–21 (1–5, 2–4, 0–6, 2–6)
F-csoport (Zágráb)
Mladost Zagreb (horvát)–Eger 13–7 (4–0, 4–4, 2–0, 3–3)
G-csoport (Szolnok)
Szolnoki Dózsa–Apollon Szmirnisz (görög) 13–11 (3–2, 3–2, 4–4, 3–3)

Később
A-csoport (Barcelona)

BVSC Zugló–Tourcoing (francia) 12.30 (újrajátszott mérkőzés)

Legfrissebb hírek

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Történelmi, négygólos győzelemmel mutatkozott be a BVSC új edzője az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 19:01

NB II: utánpótlás-válogatott játékosokkal erősített a BVSC – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 13:54

A meglepő nyári edzőváltás után a mezőny első felébe vágyik a BVSC – NB II-es felvezetés, 8. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 18:11

Domborművet avattak Puhl Sándor emlékére Egerben

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 20:18

Miként sodorjuk veszélybe 4000 gyermek sportolását?

Egyéb egyéni
2025.07.14. 13:39

NB II-es felkészülés: négy gólt szerzett a Honvéd, a Vasas is simán győzött, a Videoton a BVSC-t verte meg

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 23:07

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59
Ezek is érdekelhetik