Álvaro Granados, Alberto Munarriz, Felipe Perrone – csak néhány név a spanyol nehéztüzérségből. A regnáló Európa-bajnok és világkupagyőztes rivális keretét látva nem kis fegyvertény, hogy férfi vízilabda-válogatottunk kapott gól nélkül hozta le ellene az első negyedet a Trinacria-kupa szombat esti mérkőzésén. A szicíliai torna egyébiránt a világbajnoki felkészülést szolgálja, de a mezőny erőssége és a sorozatterhelés a nagy tornák végjátékát idézi.
Az eredményjelző kezelője sokáig gyönyörködhetett a naplementében, ám öt perc elteltével akadt dolga, miután Fekete Gergő a másik kapufától Burián Gergely kezére varázsolta a labdát. Ráadásul Nagy Ádám nem sokkal később a védjegyévé váló átlövéssel jelentkezett, miközben a túloldalon tökéletesen zárt a retesz. Csoma Kristóf hozta a bravúrokat, a mezőnyjátékosok pedig rendkívül fegyelmezetten védekeztek, noha többnyire emberhátrányban kellett bekkelniük – előfordult, hogy mire visszajött az egyik kiállított, már úszhatott ki a csapattársa.
A második negyedben aztán felpörögtek az események. A spanyolok szempillantás alatt kiegyenlítettek, válaszul két gyors góllal jelentkeztek a mieink, sőt, Fekete kis híján svédcsavarral is megtréfálta Eduardo Lorriót. A kapásoldalon rendszerint megtaláltuk a rést, Manhercz Krisztián visszaállította a kétgólos különbséget, de Munarriz gondoskodott róla, hogy ne érezzük nyeregben magunkat. Amint beakadtak az átlövéseik, felbátorodtak a spanyolok, a félidő végén az egyenlítésért támadtak…
…ehelyett a kontrából Fekete megúszott, és bár sapka nélkül bukkant fel a víz alól, valahogyan a kapuba varázsolta a labdát. A nagyszünet előtt még belefért egy gyors gólváltás, Vigvári Vendel dudaszóra villant meg, így jutottunk ismét egyről a kettőre. A harmadik negyed derekán viszont már a spanyolok álltak jobban, pedig támadásban továbbra is nagyon érezték egymást a mieink (lásd még: Manhercz feladása és Kovács Péter húzása), ám a védekezésünk lazult, a spanyol centerek kikaparták a gesztenyét.
Pechünkre Granados is elkapta a fonalat, nullszögből hozta ismét előnybe a riválist, a záró negyed közepén nem állt jól a szénánk. Három perccel a vége előtt három gól volt a különbség, ekkor kért időt Varga Zsolt, de visszaút már nem volt – annyi baj legyen, ebből is tanulhatnak a mieink. A spanyolok 16–13-ra győztek, ám az összkép nem nézett ki rosszul: az első negyedben a védekezésünk, a másodikban és a harmadikban a támadójátékunk működött hatékonyan.
A torna zárásaként vasárnap este a görögökkel találkozunk.
VÍZILABDA
Férfi Trinacria-kupa, Trapani
2. forduló
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 16–13 (0–2, 6–6, 6–4, 4–1)
Trapani, 600 néző. V: Budramisz (görög), Calabro (olasz)
SPANYOLORSZÁG: Lorrio – Biel 1, GRANADOS 3, Larumbe 1, TAHULL 2, SANAHUJA 3, Daura. Csere: J. Bustos, MUNARRIZ 3, Casabella, Corres, A. BUSTOS 2, Perrone 1. Szövetségi kapitány: David Martín
MAGYARORSZÁG: Csoma – Vigvári Vendel 1, VIGVÁRI VINCE 2, Tátrai D., Kovács P. 1, Vismeg Zs., BURIÁN 2. Csere: Mizsei (kapus), Angyal, MANHERCZ K. 4, FEKETE G. 2, Nagy Ádám 1, Vámos, Szécsi M. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
Emberelőny-kihasználás: 19/9, ill. 17/6
Gól – ötméteresből: –, ill. 3/2
Varga Zsolt: – Az utolsó negyedben többet hibáztunk, mint a spanyolok, addig ez fordítva volt. Nehéz játszani a szoros emberfogásuk ellen, ennek is tulajdonítható, hogy elkezdtünk fáradni, ők pedig megfordították a mérkőzést. Azt az időszakot szeretnénk kitolni, amelyben nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. A tizenhat kapott gól sok, de az ilyen meccsek építik a csapatot.
A másik mérkőzésen
Olaszország–Görögország 16–9 (3–4, 6–1, 3–3, 4–1)