Vízilabda: az FTC az európai Szuperkupával teljessé teheti a gyűjteményét

Vágólapra másolva!
2024.10.05. 12:21
A két edző, Nyéki Balázs (balra) és Vjekoslav Kobescak, valamint a két kapus, Vogel Soma (zöldben) és Toni Popadic célja ugyanaz: magasba emelni a trófeát (Fotó: Koncz Márton)
Nyéki Balázs vezetésével az előző idényben a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerte az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata – a hiányzó trófeát, az európai Szuperkupát szombat este hazai medencében hódíthatja el.

 

KÉT KAPUS, KÉT CSAPATKAPITÁNY. A szombat esti európai Szuperkupa-mérkőzésen klasszisok védenek, a ferencvárosi Vogel Soma és a horvát Jug Dubrovnikot erősítő Toni Popadic is sokat tehet azért, hogy csapata emelje magasba a trófeát. Az erőviszonyok a házigazda Ferencváros mellett szólnak, no meg a statisztika is, elvégre az előző húsz kiírásból tizenkilencszer a Bajnokok Ligája címvédője nyert. Az Eurokupa-győztes Jug viszont lendületből érkezik a Komjádi uszodába, már tíz meccset játszott az idényben.

A horvátok nem az utolsó pillanatban „estek be” a találkozóra, sőt, az egyik belvárosi hotelben már pénteken kezet rázott Vogel és Popadic – természetesen a gyönyörű ezüst trófea előtt készültek el a hivatalos fotók. Mintha mindenki izgatottabb lett volna a megszokottnál, mégiscsak az új évad első fontos mérkőzése következik, az olimpia és a nyári szünet után ismét a klubvízilabda kerül terítékre.

„Az elmúlt napokban jó értelemben vett feszültséget éreztem magamon és a többieken is, nagyon várjuk már, hogy megmérkőzzünk a Juggal a trófeáért – mondta lapunknak az FTC kapusa és csapatkapitánya. – Ha győztesen hagyjuk el a medencét, a sikerélmény biztosan kihat a következő időszakra, a nehezebb pillanatokban mindig erőt ad, ha ránézünk a trófeára. Nagy lehetőség előtt állunk, amiért megdolgoztunk az előző évadban, de biztosak lehetünk benne, hogy a horvátok semmit sem adnak ingyen, felkészültünk rá, hogy az utolsó percben, esetleg ötméteresekkel dől el a találkozó. Azért nyertük meg a Bajnokok Ligáját, mert minden edzést és mérkőzést komolyan vettünk, ezen a hozzáálláson nem szabad változtatnunk. Némileg átalakult a csapat, szóval újra rá kellett érezni a játékunkra – ebben segített a marseille-i edzőtábor, mostanra fizikailag és mentálisan is készen állunk.”

A motivációval aligha lesz gondja a Ferencvárosnak, Nyéki Balázs vezetőedző például kiemelte, már a Pro Recco ellen megnyert Bajnokok Ligája-döntő után arra gondolt, hogy a Szuperkupával lesz teljes a gyűjtemény. Kollégája, a Jugot irányító Vjekoslav Kobescak szerint az FTC egyértelmű esélyese a szombat este 20 órakor kezdődő találkozónak, ám a horvátok is újabb trófeákra vadásznak az Eurokupa-győzelem után. A dubrovniki születésű kapus, Toni Popadic is elismerően beszélt a Fradiról – nem csupán udvariasságból.

„Jelenleg a Ferencváros a legjobb csapat a világon – hangsúlyozta a Jug csapatkapitánya. – A fiatal játékosainknak jó lehetőség a fejlődésre, amikor ilyen riválisok ellen játszhatnak. Nagyszerű mérkőzésre készülünk, azon leszünk, hogy minél tovább meccsben maradjunk a Fradival.”

Ahogy Nyéki Balázs fogalmazott, most mindenki a zöld-fehérek skalpjára vadászik, vagyis biztosra veszik, hogy Vjekoslav Kobescak kellőképpen feltüzeli a horvátokat. „Nyéki séftől” ugyanakkor az előző idényben már megszokhattuk, hogy jóformán bármilyen játékstílus ellen képes alkalmazni a megfelelő receptet – ha szombaton is így tesz, serlegből fogyaszthatják a pezsgőt a ferencvárosiak.

A Ferencváros az egyetlen csapat, amely Eurokupa-győztesként a BL-címvédőt felülmúlva megnyerte az európai Szuperkupát. A zöld-fehérek 2018-ban az Olympiakoszt fogadták a Komjádi uszodában, a 7–7-es rendes játékidő után szétlövéssel nyertek – a honi szövetség elnöke, Madaras Norbert akkor az FTC szakosztályvezetőjeként dolgozott.

 

Az a győzelem jelentette a Fradi nemzetközi sikersorozatának kezdetét – hangsúlyozta      Madaras Norbert.      – Amellett, hogy az ilyen események megrendezése sportdiplomáciai siker, kell hozzá egy kupagyőztes csapat is, mert egy ideje a Bajnokok Ligája vagy az Eurokupa címvédője adhat otthont az európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésnek. A BL-döntő mellett ez a találkozó a klubvízilabda csúcsa, két olyan együttes találkozik, amely nemrégiben elhódított egy trófeát.”

Az FTC az említett 2018-as siker után egy évvel ismét győzött, de már BL-címvédőként, míg a Jug Dubrovnik legutóbb nyolc éve nyerte meg az európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést.

Sikersorozat kezdődött hat évvel ezelőtt

VÍZILABDA
FÉRFI EURÓPAI SZUPERKUPA-MÉRKŐZÉS
20.00: FTC-Telekom Waterpolo–Jug Dubrovnik (horvát), Császár-Komjádi Sportuszoda (Tv: M4 Sport+)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Vogel Somával az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.02.14. 17:35

A Ferencváros kiütötte a Barcelonetát a Komjádiban

Vízilabda
2025.02.05. 21:49

Parázs meccsel folytatódik a Fradi BL-szereplése a spanyol Barceloneta ellen

Vízilabda
2025.02.05. 10:31

Vízilabda ob I: továbbra is százszázalékos az FTC

Vízilabda
2025.02.01. 13:40

Női vízi BL: a Fradinál még többre vágynak, az UVSE-s lányok nehezen rázódtak vissza

Vízilabda
2025.01.27. 11:17

Dusan Mandics az elmúlt év legjobb férfi vízilabdázója a LEN-nél, Vogel Soma a harmadik

Vízilabda
2025.01.17. 14:28

Nagyon sima vereség a spanyoloktól a vízilabda-vk-selejtező döntőjében

Vízilabda
2025.01.12. 19:23

Férfi vízilabda vk-selejtező: a magyar válogatott fölényes győzelemmel elődöntős

Vízilabda
2025.01.10. 14:39
Ezek is érdekelhetik