Vízi világliga: a nők nehezebb, a férfiak könnyű csoportban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 14:30
A vb- és Eb-bronzérmes női válogatott nehezebb, a világbajnoki címvédő, Eb-második férfiválogatott könnyű négyesbe került a világliga 2014–2015-ös szezonjának európai selejtezőjében, amelynek csoportsorsolását kedden készítették el.

A Merész András irányította női csapat – a waterpoloworld.com szaklap beszámolója szerint – Olaszországgal, Oroszországgal és Franciaországgal került össze, míg Benedek Tibor legénysége mellett Görögország, Románia és Szlovákia válogatottja kapott helyet. A csoportokból csak az első helyezett kerül be a sorozat szuperdöntőjébe, a finálé győztese kijut a 2016-os riói olimpiára.

„Ha a továbbjutást nézzük, akkor mindenképpen jó ez a csoport, ha viszont azt, hogy mennyit tudunk fejlődni év közben annak során, hogy nehéz ellenfelekkel játszunk, akkor nem olyan jó – reflektált a sorsolásra Benedek Tibor a www.vlv.hu oldalnak nyilatkozva. – Úgyhogy vegyesek az érzéseim, mert ezt a világliga-sorozatot – annak ellenére, hogy már olimpiai selejtező – egy kicsit szeretném más szempontok alapján is 'hasznosítani'. Leginkább úgy, hogy fiatal játékosokat megnézzek éles helyzetben, ehhez viszont szükség van nehéz mérkőzésekre is.”

Merész András szerint a két gyengébb együttesen, a németen és a francián kívül nagyjából mindegy, kit kapott volna a válogatott.

„Az olasz csapat nagyon jó ellenfél, ráadásul, ha minden jól megy, a meccsen kívül két-három napos edzőtábort is le tudunk kötni velük oda-vissza, mint ahogyan valószínű, az oroszokkal is” – nyilatkozta a szövetség honlapjának, a waterpolo.hu-nak. A szakvezető azzal folytatta, hogy reméli: az oroszok nem viszik a világ végére a meccset, és nem kell mínusz negyven fokban utazni.

„A franciákat oda-vissza verni kell, kötelező a siker, és minden meccsen a győzelem reményében fogunk vízbe szállni” – fogalmazott Merész András.

A pénzdíjas esemény külön érdekessége, hogy a felnőtteknél e sorozatban tesztelik először a FINA, a nemzetközi szövetség tervezett szabályváltozásai közül a kisebb pályaméretet, vagyis a meccseket ezúttal a 30x20-as helyett 25x20 méteres pályán játsszák.

A vl-selejtezők a férfiaknál november 18-án, a nőknél november 25-én kezdődnek, előbbieknél a döntőt jövő nyár elején, június 23. és 28. között rendezik az olaszországi Bergamóban, utóbbiaknál még nincs helyszín, csak időpont: 2015. június 9-14.

VÍZILABDA VILÁGLIGA
A CSOPORTBEOSZTÁSOK
FÉRFIAK

A-csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Románia, Szlovákia
B-csoport: Szerbia, Oroszország, Németország, Spanyolország
C-csoport: Montenegró, Olaszország, Horvátország, Törökország, Franciaország
NŐK
A-csoport: Olaszország, Oroszország, MAGYARORSZÁG, Franciaország
B-csoport: Hollandia, Spanyolország, Görögország, Németország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik