Vízilabda: Laky Károly nevét viseli a BVSC-uszoda

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.11. 19:20
Címkék
Születésének századik évfordulója alkalmából Laky Károly egykori klubelnök és nemzetközi hírű vízilabdaedző, sikeres szövetségi kapitány nevét vette fel a BVSC-Zugló sportuszodája.

A szerdai ünnepségen elhangzott, hogy az 1912-ben született és 2000-ben elhunyt szakember – aki több csapattal is bajnokságot nyert játékosként és trénerként egyaránt, s tagja volt az 1935-ben és 1937-ben főiskolai világbajnok válogatottnak – 1949 és 1954 között edzői munkája mellett látta el a sportegyesület elnöki teendőit is. 1954 és 1956, majd 1960 és 1965 között a válogatott szövetségi kapitánya volt, 1962-ben a nemzeti együttessel Európa-bajnokságot nyert, 1964-ben pedig arannyal tért vissza a tokiói olimpiáról.

A Szőnyi úton nevelőedzőként is rendkívül eredményes volt, ahogyan méltatói – Martin György, a hazai sportági szövetség elnöke, Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármestere és Gém Zoltán, az egykori Laky-tanítvány is – kiemelték: „sorra nevelte fel az egymást követő tehetséges nemzedékeket, velük honosította meg a 'hajrávízilabdázás' újszerű, sokmozgásos, dinamikus stílusát". Külföldön is sikeresen dolgozott: szinte a semmiből teremtett virágzó vízilabda-kultúrát Kubában 1967 és 1978 között. 1978-ban tért haza, 1988-ban Olimpiai Érdemrenddel ismerték el munkásságát.

A sportuszoda előcsarnokában Rozgonyi Zoltán és Gém Zoltán megkoszorúzta a mester emléktábláját, majd az uszodaépület előtt leleplezték az új névtáblát: „Laky Károly Uszoda".

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
7 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
8 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
8 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
8 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
8 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
8 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
9 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
9 órája
Ezek is érdekelhetik