Vízilabda: Többet ért ez így, mint ha briliáns játékkal nyerünk - Kemény

2012.01.09. 08:31
Címkék
Veretlenül, sőt pontot sem veszítve nyerte meg a Volvo-kupát Székesfehérváron a magyar férfi vízilabda-válogatott. Kemény Dénes szövetségi kapitány a Németország elleni vasárnapi egygólos (9–8) győzelmet követően elégedetten, de nem megelégedve értékelte a látottakat, 

„A vége felé jó néhány játékossal már nem számolhattam, mert kipontozódva, esetleg sérülten a parton ültek – mondta Kemény Dénes a Nemzeti Sportnak. – De akik a vízben maradtak, mozgósították a maradék erejüket, és azt kell mondanom, ennek a szorult helyzetnek a megoldása jól szolgálta az Eb-felkészülést. Most már ugyanis tudják a játékosaim, bármilyen nehéz helyzetben vannak, vicsorítani kell, koncentrálni és menni tovább.”Kemény Dénes a Nemzeti Sportnak. – De akik a vízben maradtak, mozgósították a maradék erejüket, és azt kell mondanom, ennek a szorult helyzetnek a megoldása jól szolgálta az Eb-felkészülést. Most már ugyanis tudják a játékosaim, bármilyen nehéz helyzetben vannak, vicsorítani kell, koncentrálni és menni tovább.”

„A létszámproblémánk rányomta a bélyegét a meccsre, ezt lehetett látni. Nyilván az olaszok elleni rangadón, hazai pályán az ember szeretne győzni, ezért nem tudtam annyi pihenőt adni, amennyit kellett volna, főleg, hogy sérültjeink is vannak. A vasárnapi meccsben benne volt az összes gondunk: a reggeli fáradtságunk, hogy az elején kimaradtak a helyzeteink, jöttek a kapufák, míg a németek felpörögve játszottak, hiszen nem volt veszítenivalójuk. Nagyon nehéz volt, de többet ért ez így, mint ha briliáns játékkal hat góllal nyerünk.”

A szakember zárszóként elmondta: még egy-két napra szüksége van ahhoz, hogy közelebb kerüljön a januári eindhoveni Eb-re utazó keret kijelöléséhez.

Legfrissebb hírek

NBA: sérülésekbe került a Wolves győzelme; egyenlített Atlantában a Knicks

Amerikai sportok
26 perce

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
56 perce

Lang Ádámra különleges mérkőzésre vár vasárnap; az ETO bekerült a négyes döntőbe, az FTC nem

E-újság
8 órája

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Egy sima, egy fordított – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks és Debrecen–ETO az NB I-ben

Minden más foci
8 órája

Lépéselőnyben Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb nyolcaddöntőjének szuperrangadóján

Egyéb egyéni
9 órája

Kuhta Vladiszlava világkupadöntős!

Ökölvívás
9 órája
Ezek is érdekelhetik