Női vízilabda Eb: Immár az olimpiai arany a cél - Drávucz Rita

2012.01.28. 16:54
Címkék
Az eindhoveni női vízilabda Európa-bajnokságon harmadikként záró magyar válogatott szövetségi kapitánya és csapatkapitánya is már a londoni olimpiáról beszélt az oroszok elleni bronzmérkőzés után.

„Most, talán hajnalig is ünneplünk, örülünk a sikernek, aztán újból jönnek a dolgos hétköznapok, mert én nemcsak turistaként szeretnék eljutni a nyáron olimpiának otthont adó Londonba – nyilatkozta Merész András szövetségi kapitány. – Ehhez persze eredményesen kell szerepelnünk az áprilisi trieszti olimpiai kvalifikáción, amelyen csak akkor lehetünk az első négyben, ha folytatjuk a megkezdett kemény munkát, s ehhez – ahogy eddig, ezután is – megkapom a segítséget a válogatottakat adó kluboktól.”

A mieink csapatkapitánya, Drávucz Rita szintén Londonra tekintett előre: „Immár az olimpiai arany a cél, ahogy azt én kezdettől mondom, és tartom továbbra is. Az Európa-bajnokságon meglett a bronzérem egy roppant erős orosz válogatott legyőzésével, amelyet pedig meglehetősen segítettek a játékvezetők. De így még édesebb a siker íze.”

Legfrissebb hírek

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
1 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
16 perce

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
18 perce

Újra legyőzte Luxemburgot a magyar férfi röplabda-válogatott az El-ben

Röplabda
31 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a férfiválogatott

Kosárlabda
39 perce

Katar–Svájc: megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
42 perce

Vb 2026: tizenegy topligás játékossal áll fel Svájc; pályán a katariak kedvence – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
47 perce

A svájci szurkolók közösen vonulnak a Katar elleni meccsre – Fotó

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik