Férfi vízilabda: foghíjas csapattal készülnek a szolnoki pólósok

2012.01.08. 20:43
Címkék
Foghíjas csapattal készülnek a Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdázói a február 4-i bajnoki folytatásra.

A pontvadászat negyedik helyén álló és az Európa-kupa elődöntőjében is érdekelt szolnokiak soraiból Decker Attila a magyar, Zsivko Gocics a szerb, míg Tiberiu Negrean és Ramiro Georgescu román válogatott soraiban dolgozik, és várja a január 16-i Eb-rajtot.

Mint azt Cseh Sándor, a szolnokiak edzője elmondta, Nyéki Balázsnak egy háztartási balesetet követően gipszbe került a keze, míg Komlósi Péternek beszakadt a vádlija, így egyikük sem tud teljes értékű edzésmunkát végezni. Ami jó hír, hogy az ujjsérülése miatt két hónapon át harcképtelen olimpiai bajnok, Kis Gábor újra munkába állt, és a bajnoki folytatásra talán már hadra fogható lesz a center. Az állomány a jövő héten Balatonalmádiba utazik, ahol egy héten át edzőtáborozik.

Hangayék biztosan nem unatkoznak majd, hiszen a torna- és konditermi gyakorlatok mellett a fűzfői uszodában is gyűjthetik az erőt. Ezt követően, január 18-án pedig Debrecenben játszik edzőmeccset az együttes. Sőt szó van arról, hogy a szerb bajnokságban harmadik Vojvodina közös gyakorlás céljából a Tiszaligetben élvezi majd a szolnokiak vendégszeretetét.

Legfrissebb hírek

NBA: sérülésekbe került a Wolves győzelme; egyenlített Atlantában a Knicks

Amerikai sportok
22 perce

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
52 perce

Lang Ádámra különleges mérkőzésre vár vasárnap; az ETO bekerült a négyes döntőbe, az FTC nem

E-újság
8 órája

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Egy sima, egy fordított – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks és Debrecen–ETO az NB I-ben

Minden más foci
8 órája

Lépéselőnyben Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb nyolcaddöntőjének szuperrangadóján

Egyéb egyéni
9 órája

Kuhta Vladiszlava világkupadöntős!

Ökölvívás
9 órája
Ezek is érdekelhetik