Férfi vízilabda Ek: a Honvéd is csoportelsőként a 16 között

MTI MTIMTI MTI
2011.10.09. 13:36
Címkék
A Szolnok után a Honvéd is csoportgyőztesként lépett tovább a legjobb 16 közé a férfi vízilabda Eurokupában. A Kőér utcaiak hazai medencében a német Würzburg vasárnapi leiskolázásával biztosították be elsőségüket triójukban.

A nyolcaddöntőbe jutásért zajló budapesti tornán a magyar együttes – miután szombaton 15–12-re megverte az orosz Sturmot – a záró napon a csoport hozzá képest szerény játékerejű tagjával találkozott, ennélfogva a győzelem nem, csupán a siker nagysága lehetett kérdéses.

A tudáskülönbség a mérkőzés elején nem jött ki azonnal, az álmos kezdést követően aztán lassan beindult a Honvéd-henger. Különösen – a második félidőben már pihenő – Szivós Márton volt elemében, aki az első negyedben háromszor is eredményesnek bizonyult, s végül négy gólig jutott, de remekelt Tóth Márton és a válogatott center, Hárai Balázs is, a fiatalok közül pedig az öt találattal záró Angyal Dániel dicsérhető a leginkább.

A rivális ugyanakkor összesen négy gólra volt képes, és sokat elárul az erőviszonyokról, hogy csak a harmadik negyed hajrájában, 23 percnyi játék után, 17–0-nál szépített a Würzburg – a Honvéd-védelem sziklaszilárdságának bizonyítékaként is.

Mindkét mérkőzésének megnyerésével a magyar gárda csoportgyőztesként lett tagja a LEN-kupa örökébe lépett Eurokupa nyolcaddöntős mezőnyének. Az állva maradó együtteseket jövő vasárnap sorsolják össze párokba, s mivel mind a Szolnok, mind a Honvéd elsőként jutott tovább, így csak csoportmásodikot, vagyis elvben gyengébb ellenfelet kaphat, emellett egymással nem kerülhet szembe a két magyar alakulat.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA
2. SELEJTEZŐKÖR, N-CSOPORT, 3. JÁTÉKNAP
GROUPAMA-HONVÉD–SV WÜRZBURG 05 (német) 21–4 (6–0, 6–0, 6–1, 3–3)
Kőér utca, 100 néző. V: Szkalohoritisz (görög), Vámos (romániai)
HONVÉD: LÉVAI M. – TÓTH M. 4, Mátyás Z., SZIVÓS 4, HÁRAI 2, Kovács R. 1, Gór-Nagy. Cs: Jansik D., HANGODY L. 2, Salamon 2, Kovács P. 1, ANGYAL 5. Edző: Vad Lajos
WÜRZBURG: M. Försch – Kristandt, Fleck, Stier, Fries 1, Packenius, Bruch 1. Cs: Kraus (kapus), URKIAGA 1, Langguth, Robinson 1, Schmitt, A. Försch. Edző: Jürgen Helmschrott
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 5/2
Gól – ötméteresből: 4/3, ill. –
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Nagyon jól játszottak a fiatalok.
Jürgen Helmschrott: – Amatőrök vagyunk, a munka mellett vízilabdázunk. Nagy a különbség a két ország pólója között, de tudunk mi ennél jobban is játszani, szerettem volna tízgólos különbség alatt megúszni. További sok sikert kívánok a Honvédnak!
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. HONVÉD 2 2 36–16 6
2. Sturm 2 1 1 28–19 3
3. Würzburg 2 2 8–37 0
Az első kettő folytathatja a 16 között.

 

Legfrissebb hírek

Fölényes győzelemmel zárt a magyar válogatott a női labdarúgó-vb-selejtezőben

Magyar válogatott
2 perce

Serena Williams győzelemmel tért vissza

Tenisz
11 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Kazahsztán elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
17 perce

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
26 perce

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
33 perce

Schäfer András hatalmas bombájával fordítottunk a kazahok ellen – videó

Magyar válogatott
42 perce

A vb-résztvevő Kongói DK kikapott Chilétől

Foci vb 2026
45 perce

Öttusa-vk: öt magyar női továbbjutó a nyolc indulóból

Egyéb egyéni
53 perce
Ezek is érdekelhetik