„Augusztus elseje óta vagyok Szentesen és készülök, készültem az ob I októberi rajtjára, de az utolsó utáni pillanatban érkezett egy lehetőség, amelyre, úgy érzem, nem mondhattam nemet. Nagyon jól éreztem magam Szentesen, mindenkivel megtaláltam a közös hangot az első pillanattól kezdve, de az Olaszországban és korábban Újpesten töltött szezon után tagadhatatlanul nagyon fontos volt, hogy egy anyagilag stabil együttesben folytathassam, ahol nincs más dolgom, mint a legjobbamat nyújtani hétről hétre" – mondta Szabó.
„Nem állt szándékomban senkit sem becsapni, sem átverni, hoznom kellett egy döntést, miszerint újra légiósnak állok. Korrektül és barátilag sikerült elválunk, amiért köszönetet illeti a Szentes vezetőit! Péntek reggel leadom a szükséges dokumentumokat a szövetségben és hétfőn már az új csapatommal edzhetek! Sok sikert kívánok a szentesi fiúknak a következő évadra!"
A 23 éves junior-világbajnok játékos pályafutása során megfordult a Honvédban, a BVSC-ben, az Újpestben, a máltai Marsaskalában, a legutóbbi idényt pedig a Lazióban töltötte.